„A haza szolgálata, az egyházak, az alkotmányosság és a szabadság a két gróf Andrássy Gyula pályafutásában” című nemzetközi konferencia

Tisztelt Érdeklődök!

Szomorúan tájékoztatjuk, hogy konferenciánkon a járványügyi helyzet és a terem befogadóképessége miatt nem áll módunkban több érdeklődőt fogadni, a regisztrációt lezártuk. Megértésüket köszönjük.

A Szervezők

“A két gróf Andrássy Gyula” album


ára: 21.000, -Ft plusz postaköltség

Megrendeléshez kérjük vegye fel a kapcsolatot az alapítvány elérhetőségeinek valamelyikén:
e-mail: ifj.grofandrassygy.alapitvany [kukac] t-online.hu
telefon: +36-20-9579293

Konferenciakötet bemutatója 2020. október 27. 11:00 a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében „Magyarország 1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország utolsó éve”

meghívó

2020. október 17-én, a vírushelyzet ellenére szép számmal megjelent (az előírásnak megfelelően maszkot viselő) közönség előtt került sor az ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány szervezésében, a Magyarország 1918. Az Osztrák–Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország utolsó éve című tanulmánykötet bemutatójára.

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele
Az M5 Híradó felvétele
Az M5 Híradó felvétele
Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele

Az Alapítvány nevében Szeiler Erika, az Alapítvány kuratóriumának elnöke üdvözölte a jelenlevőket, megköszönte, hogy a járványhelyzet ellenére eljöttek a Magyar Nemzeti Múzeumba, ezt követően összefoglalta az Alapítvány céljait. Összegezte, hogy a megjelent kötettel és a könyvbemutatóval is emlékezünk az 1918. sorsdöntő évre, illetve az első világháború utolsó időszakára, amely a Habsburg császári és királyi család és Magyarország számára is szomorú korszakot jelentett, emlékezünk ifj. gróf Andrássy Gyula áldozatos törekvéseire, hogy Magyarországot a béke felé vezessék

Az Alapítvány tízéves működése során, céljának megfelelően, számos nagyszerű programot valósított meg, és ez a könyvbemutató is tovább gazdagította az alapítványi programok sorát.

Szeiler Erika köszönetet mondott a támogatóknak: az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságnak, a Magyar Művészeti Akadémiának, Gödöllő Város Önkormányzatának, az Érd és Térsége Közmű Társulásnak, a BUS-OXY Kft-nek, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőségének, munkatársainak, hogy befogadták az Alapítvány rendezvényét.

Ezután átadta a szót Habsburg-Lotaringiai György főherceg nagykövetnek, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a centenáriumi megemlékezések számos rendezvényén vett részt és ennek során rengeteg tapasztalatra tett szert a száz évvel korábbi események megértésében. Kiemelte ifj. gróf Andrássy Gyula szerepét is, akit édesapja is nagyra becsült. „Aki nem tudja, honnan jön, nem tudja, hova megy, mert nem tudja, hol van ebben a pillanatban.” – idézte Édesapját. 1918 kapcsán rámutatott, hogy az év eseményeinek ismeretében az Európai Unió keretein belül jobban és hatékonyabban tudnak együttműködni Közép-Európa országai, nemzetei, ha a történeti tapasztalatot is figyelembe veszik. Vagyis a múlt hibáinak ismerete révén, látva Közép-Európa száz évvel ezelőtti szétesését, éppen ezt az együttműködést tudjuk erősíteni.

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele
M5 Híradó felvétele

Ezt követően Bábel Klára hárfaművész és Karosi Júlia énekesnő emelte az esemény színvonalát zenei produkcióval, majd az esemény moderátora, Katona Csaba kérésére Gergely András történész foglalta össze 1918 kutatásának jelentőségét végül a moderátor jelenlevő szerzőkhöz, ifj. Bertényi Ivánhoz és Bödők Gergelyhez fordult.

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele


Ifj. Bertényi Iván röviden méltatta ifj. Andrássy Gyulát, egyúttal rámutatott arra a markáns különbségre, amelyet a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatójaként tapasztalt, ti., hogy Ausztriában mennyire más az emlékezetpolitika. A száz évvel ezelőtti eseményeket ugyan élénk érdeklődés övezi, de sokkal kevésbé feszülnek egymásnak indulatok, a történészek munkáját éppúgy szakmának tekintik, mint bárki másét, sokkal erősebb a nemzeti konszenzus, mint Magyarországon, ahol a múltértelmezés túlzottan a politika erőterében zajlik és komoly indulatok feszülnek egymásnak.

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele
Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele


Bödők Gergely az első világháború frontján megtapasztalt hétköznapi erőszak traumatizáló hatását emelte ki, rámutatva, hogy valamennyi résztvevő ország hazatérő katonái révén tovább élt a háború utáni években az erőszak. Magyar viszonylatban mindezt összefüggésbe hozta a vörös- és fehérterrorral is.

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele


A bemutató előbb Habsburg-Lotaringia György főherceg nagykövet zárszavával ért véget, aki megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet és a kötet szerzőinek a munkáját, majd Szeiler Erika invitálta koccintásra a jelenlevőket.

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány felvétele
Az M5 Híradó felvétele


Az M5 Híradó tudósítása az M5 2020.10.27. Kulturális Híradó anyagában érhető el. A videó felvétel 4:45-től megtekinthető a Nemzeti Audiovizuális Archívumban.

A rendezvény egészéről készített, szerkesztett videófelvétel az Ifj. gróf Andrássy Gyula Alapítvány honlapján tekinthető meg.

Ez úton is köszönetet mondunk az M5 Híradó munkatársainak színvonalas szakmai munkájukért.

Köszönetet mondunk továbbá a Kossuth rádió munkatársainak szakmai munkájukért.

Köszönetet mondunk a Color nyomda vezetőségének és munkatársainak nagyon színvonalas munkájukért.

A könyvbemutató felvétele megtekinthető az alábbi videón.


Budapest, 2020. október 27.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Konferencia 2018. október 26. 10:00 a Gödöllő Királyi Kastély, Barokk Színházban „Magyarország 1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország utolsó éve” címmel

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány és a Gödöllői Királyi Kastély Nonprofit Kft együttműködésében, „Magyarország 1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország utolsó éve” címmel tudományos konferenciát rendezett 2018. október 26. 10:00 kezdettel a Gödöllő Királyi Kastély, Barokk Színházban

A konferencia fővédnöke:

Öexellenciája Elisabeth- Elison Kramer Asszonyt az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete.

A konferencia védnökei:

Habsburg- Lotaringiai Mihály főherceg
Fodor Pál urat a Magyar Tudományos Akadémia
Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója
Gémesi György úr, Gödöllő város polgármestere

A konferencia levezető elnöke:

Révész T. Mihály, jogtörténész, c. egyetemi tanár
Csorba László, történész, egyetemi tanár.

A konferencia meghívott előadói és előadásaik címei:

Kelemen Roland egyetemi tanársegéd, Széchenyi István Egyetem:
Sajtóviszonyok és sajtócenzúra 1917-1918 Magyarországán.

Jeszenszky Géza, történész, egyetemi magántanár:
Az Osztrák – Magyar Monarchia és a különbéke. Mensdorfftól Andrássyig.

Szarka László, történész, tudományos főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet:
A wilsonizmus nagyhatalmi és kisnemzeti olvasatai 1918 őszén.

Ifj. Bertényi Iván, történész, Bécsi Magyar Történeti Intézet – Collegium Hungaricum:
IV. Károly 1918. október 16.-i manifesztumának hatása

Pollmann Ferenc, hadtörténész, az MTA doktora, Hadtörténeti Intézet:
Miért nem maradt Magyarországnak hadserege 1918 novemberre?

Kaján Marianna, muzeológus, Gödöllői Királyi Kastélymúzeum:
A gödöllői kastély a Monarchia utolsó évtizedeiben.

Hatos Pál, történész, PhD. Kaposvári Egyetem:
A történelem szédületében. A köztársaság mítosza 1918 őszén

Pritz Pál, történész, az MTA doktora, egyetemi magántanár, ELTE:
Az önálló magyar külügyi szolgálat kialakulása 1918 őszén.

Gerő András, történész, egyetemi tanár, CEU, Habsburg Történeti Intézet:
A béke háborúja, Magyarország 1918. november 3.-december 3.

Szabó István, jogtörténész, egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem:
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának hatásai a magyar közjogra.

Bödők Gergely, történész, munkatárs, Clio Intézet:
Háború a háború után – Erőszak a Nagy Háború utáni Magyarországon, 1918 – 1920.
A Konferenciát Dokumentumfilm anyag és Szokolay Ádám zongoraművész előadása tette színesebbé és még értékesebbé.

Szeiler Erika, az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a vendégeket, akik között diplomaták, a különböző tudományágak kiemelt képviselői is megtisztelték jelenlétükkel a konferenciát.
Szeiler Erika beszédében hangsúlyozta, hogy a Konferencia a történelmi eseményekhez is kapcsolódó nagyon méltó helyszínen került megrendezésre a Gödöllői Királyi Kastély Nonprofit Kft segítségével, hisz ifj. gróf Andrássy Gyula 1918. októberében ebben a kastélyban vette át a kinevezését IV Károly királytól s lett magyarként az Osztrák- Magyar monarchia utolsó közös külügyminisztere és foglalta el azt a hivatalt, amit édesapja, gróf Andrássy Gyula magyarként elsőként töltött be.
Szeiler Erika köszönetet mondott a támogatóknak, akik anyagi támogatásukkal is segítették a konferencia létrehozását.

Ezt követően Gémesi György, Gödöllő város polgármestere tartotta meg köszöntőjét.
Polgármester úr köszöntőjében kiemelte, hogy nagyon jó érzés ebben a Kastélyban visszanézni az elmúlt harminc év eseményeire. Polgármester úr kiemelte az 2011.évet, amikor is a Gödöllői Királyi Kastély otthont adott az Európai Unió Elnökségének, s amihez Gödöllő városnak, vezetésének is hozzáadott értéke is van. Ezen értékek is segítik Magyarország erősítését belföldön és külföldön egyaránt, ami az ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány által szervezett konferencia útján is megvalósul. Polgármester úr kihangsúlyozta azon kívánságát, hogy legyen a konferencia hasznos, kisugározva a mai kor szellemét is.

Ujváry Tamás igazgató úr köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az intézmény számára is nagy öröm, hogy a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházban került megrendezésre a konferencia. A Gödöllői Királyi Kastély a Sissy kultusz egyik kimagasló helye a világon. A kastély illetve a Barokk Színház számos zenei, színházi és konferencia rendezvénynek ad helyt. A Gödöllői Királyi Kastély jelenleg több mint Sissy kultusz helye, a kastély titkos élete címmel 1950-1990 évek közötti időszak kerül bemutatásra „Kastély titkos élete” címmel időszaki kiállítás keretében. A programba gyermekek lettek bevonva, akik vizsgálat alá helyezték eme feltáratlan időszakot.

A konferencia délelőtti ülésének levezető elnök teendőit Révész T. Mihály c. egyetemi tanár teljesítette.
A konferenciáján rangos történészek, az 1918 második felében Magyarországon elmélyülő katonai és belpolitikai válság kialakulását és következményeit mutatták be a gödöllői királyi kastélyban 2018. október 26-án, annak a napnak a 100. évfordulóján, amikor IV. Károly király ott fogadta a magyar politikai élet több képviselőjét. A konferencia érintette ifj. gróf Andrássy Gyula Első Világháborúval kapcsolatos álláspontját, ellenzéki politikusként diplomataként előrelátó és előre mutató szerepvállalását, 1918. októberében elvállalt közös külügyminiszteri kinevezését és lehetőségeit, mint a jog talaján álló legitimista politikusét.

Kelemen Roland előadó Sajtóviszonyok és sajtócenzúra 1917-18-ban című előadásában a harmadik Wekerle-kabinet idején bekövetkező, a sajtóra, a sajtóirányításra, a sajtóellenőrzésre vonatkozó változásokat mutatta be a Hadfelügyeleti Bizottság levéltári irat anyagára támaszkodva.
A háború esetére szóló kivételes hatalmi intézkedéseket tartalmazó 1912. évi LXIII. törvénycikket (továbbiakban HKtv.) hosszadalmas, az osztrák féllel és az uralkodóval folytatott, számos bukkanóval nehezített tárgyalásokat követően 1912 decemberében fogadta el az Országgyűlés.
Az előadó hangsúlyozta, hogy a sajtóval kapcsolatos feladatok koordinálása a Honvédelmi Minisztériumban felállított Hadfelügyeleti Bizottság berkeiben működő Sajtóalbizottság hatáskörébe tartozott. A Sajtóalbizottság az eseti, egyéni sajtótilalmakat adta ki, ellenőrizte azok betartását, valamint a lapok szerkesztőségének kérésére megvizsgálta az egyes cikkek tartalmát. A Hadfelügyeleti Bizottság pedig az osztrák szervekkel való kapcsolattartás mellett generális sajtótilalmakról döntött. Hasonló generális sajtótilalmakat adhattak ki az egyes minisztériumok, ezek közül kiemelten az igazságügyi miniszter.
1917-es kormányváltást követően szervezeti, személyi és szemleléti változások is bekövetkeztek, amelyek alapjaiban befolyásolták a sajtóval kapcsolatos hatáskörök gyakorlóinak attitűdjét.

Jeszenszky Géza „A nemzetközi katonai és politikai helyzet 1918 októberében,
Andrássy külügyminiszteri működése” című előadásában a következőket emeli ki:

1917.végén a Központi Hatalmak helyzete kedvező volt. Nagy-Britannia különbékét ajánlott a Monarchiának.1918 tavasza egy pillanatra fölvillantotta az antant vereségét: a breszti, majd a bukaresti béke után, még az amerikai csapatok nagy számának megérkezése előtt. Franciaországot a keletről átdobott csapatok térdre kényszeríthetik. Így Károly császár-király birodalma teljes gazdasági kimerülése ellenére a különbéke helyett mindent a győzelemre tett föl. Az antant az ellenségei által Oroszországban gerjesztett szociális forradalomra válaszként a Monarchia nemzetiségei föllázításával válaszolt („Az elnyomott nemzetiségek római kongresszusa”), 1918 nyarán pedig hadviselő szövetségesnek ismerte el Csehszlovákiát, és fokozta erőfeszítéseit az olaszok és a délszlávok összebékítésére.
A „második marne-i csatá”-t az amerikai csapatok belépése az antant javára döntötte el, rövidesen pedig elkezdődött a német csapatok kiszorítása Franciaországból. Az osztrák-magyar csapatoknak a Piave-nál júniusban indított támadása – az elégtelen létszám, hadianyag és a hiányos élelmezés következtében – sikertelen volt. A Szalonikiben állomásozó francia csapatok az újjászervezett szerb hadsereg közreműködésével szeptemberben offenzívát indítottak, ennek eredményeként a hónap végén, október elején pedig Törökország kénytelen volt békét kérni.
Október 4-én a Monarchia Wilson amerikai elnökhöz küldött jegyzékében béketárgyalások kezdését javasolta a 14 pont alapján. Erre jó két héten át nem jött válasz, ezzel is elősegítve a bomlást. A nemzeti feszültségek oldására elkésett volt az uralkodó manifesztuma birodalma federális átszervezéséről – ami Magyarországra nem vonatkozott.
Október elején ifj. gr. Andrássy Gyula Svájcba utazott béketárgyalások előkészítésére, de régi angol barátai sem fogadták. Hazatérve és a külügyminiszteri posztot átvéve már csak annyit tehetett, hogy elfogadta Wilson válaszát, ami Csehszlovákia és egy délszláv állam elismerését követelte.

Szarka László előadása az 1918 folyamán többször is változó wilsoni elvek közép-európai érvényesítésének nagyhatalmi és kisnemzeti alternatíváit szembesítette. Azt vizsgálta, hogy a térség érintett, az vesztes és győztes nemzetei miként értelmezték a wilsoni rendezési tervezetek közös nevezőjének tekintett nemzeti önrendelkezési elvet. Ezzel párhuzamosan jelezte a brit, francia, illetve a német és orosz nagyhatalmi érdekek hatását a közép-európai átalakulásban. Az előadás kitért a nemzeti önrendelkezés magyarországi, illetve magyar vonatkozásaira. Választ keresett arra, hogy a Czernin-, Burján- és Andrássy-féle osztrák-magyar különbéke-törekvések idején mikor és miért vált el Bécs és Budapest álláspontja a Monarchia belső nemzetiségi békéjét megteremteni hivatott föderatív átalakítás kérdésében? Mennyiben függtek össze csehszlovák, délszláv, nagyromán egységtörekvések az amerikai, brit és francia békepolitikával, új közép-európai rend kialakítására törekvő elképzeléseivel? Milyen szerepet játszottak a kelet-közép-európai politikai emigrációk és a Monarchia nemzetiségi mozgalmai? Miért látta 1918 októberében a wilsoni elveket elfogadható megoldás alapjának maga Tisza István, Apponyi Albert, illetve a velük szemben fellépő Károlyi Mihály? A történészi előadás ezt követően annak okait rendszerezi, milyen szerepet játszott a térségben az antant katonai diplomáciája? Miért nem tudták és miért nem akarták megakadályozni győztesek szövetségeseivé vált új államok katonai akcióit, amelyek az önrendelkezés jegyében Ausztria és Magyarország német és magyar területeinek jelentős részét is megszállták. A világháború délkelet- és közép-európai konfliktusainak lezárására hivatott török, bolgár, osztrák-magyar, magyar fegyverszüneti egyezmények, katonai konvenciók, demarkációs megállapodások jóval a békekonferencia döntései előtt meghatározták az új államhatárok kijelölésének elveit és módját, amelyek az esetek többségében ellentétbe kerültek a wilsoni elvekkel.

Ifj. Bertényi Iván előadásában a következőket hangsúlyozta:

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlási folyamatának egyik fontos eleme az a manifesztum, amelyet I. Károly osztrák császár 1918. október 16-án bocsátott ki. A rendelkezés Ausztriát egy etnikai jellegű föderáció irányában kívánta átalakítani. Előírta ugyanis, hogy minden nemzet alakítsa meg a maga nemzeti tanácsát, és ezek a nemzeti tanácsok az adott etnikum települési területén átveszik majd a kormányzás bizonyos feladatait. Mindamellett a szöveg hangsúlyozta, hogy a változás semmiképpen sem érinti Magyarország területi integritását.
Ezzel együtt érdemes leszögezni, hogy a Habsburg-birodalom 1867-ben létrejött dualista szerkezete a magyar nacionalizmussal való kompromisszumot jelentett. Míg Ausztria vezetői számára a teljes birodalom megőrzése a korábbiakhoz hasonlóan öncélnak számított, a magyar 67-es kormányzat számára a Habsburg-nagyhatalom léte csupán a magyar nemzeti célok megvalósításához alkalmas eszköz volt, és valódi céljuk akkor is a magyar nemzeti érdek követése bizonyult, ha az már esetleg nem igényelné a szoros birodalmi kapcsolatokat.
A Völkermanifestnek Magyarországra is komoly hatása volt. Az új rendelet megjelentetésével párhuzamosan, Wekerle miniszterelnök már október 16-án bejelentette a magyar képviselőházban, hogy Ausztria átalakulása miatt a magyar kormány a perszonálunió alapjára helyezkedik. Vagyis a Pragmatica sanctióban előírt közös védelem érvényességét továbbra is elismerve, külön magyar hadsereget és önálló magyar diplomáciát állít fel. A parlament valamennyi pártja üdvözölte a lépést, de a radikális függetlenségi Károlyi-párt kifogásolta, hogy a dualizmust megszüntető fontos államjogi bejelentést nem a 67-es Wekerlének, hanem egy hiteles 48-as vezetőnek kellett volna megtennie.
A volt miniszterelnök Tisza István másnap, október 17-én elismerte, hogy a háború elveszett.
A nagyatádi Szabó István kisgazdavezér is kifogásolta, hogy nem volt szerencsés a még folyó harcok idején éppen Tiszának erről beszélnie. Valóban, a fronton lévő katonaság, de a hátország is érthetően tette fel a kérést: miért harcolunk, ha már nincs értelme?
Egyetérthetünk Lothar Höbelt bécsi professzor megközelítésével: „A Monarchia azért esett szét, mert többnemzetiségű állam volt, és mert egy nagy háborút elveszített. Minden már magyarázatnak ehhez képest alig van jelentősége.”

Pollmann Ferenc előadásában leszögezi, hogy az önálló – és kellőképpen hatékony – magyar haderő megteremtésének kudarca mind a történettudományt, mind a politikát, mind pedig az érdeklődő nagyközönséget azóta is élénken foglalkoztatja. Száz esztendő távlatából a kérdés elfogulatlan tárgyalása mindazonáltal ma sem mondható egyszerűnek.
A hadtörténész vázolta, hogy 1918 októberének elején az Osztrák-Magyar Monarchia még mindig több mint fél millió embert tartott fegyverben. Ennél azonban lényegesen nagyobb volt a haderő élelmezési állománya: mintegy 2 millió 600 ezer férfi és nő ellátásáért volt felelős a hadsereg. A padovai fegyverszünet életbe lépést követően ezt az irdatlan embertömeget – pontosabban azokat, akik még a háború utolsó napján is elkerülték a hadifogságba esést – a hátország visszafogadta. Közülük a Magyarországra jutó katonákat a birodalom széthullását követően megalakuló Károlyi kormányzat szerelte le: december közepéig 1 millió 200 ezer főt. A közhiedelemmel ellentétben azonban a rezsim nem kívánta védtelenül hagyni az országhatárokat: a leszerelésről szóló 28315/eln. 1a számú, 1918. november 7-én kelt hadügyminiszteri rendelet a legfiatalabb öt korosztályt (az 1896-1900-ban születetteket) visszatartotta, már az új magyar haderő számára. Ez az elképzelés ugyanakkor a gyakorlatban csődöt mondott és a szomszéd államok területfoglalási szándékkal benyomuló csapatait 1918 végén illetve 1919 elején nem sikerült megállítani.

A konferencia délelőtti része Szokolay Ádám zongoraművész előadásával zárult.

A konferencia délutáni ülésének levezető elnök teendőit Csorba László egyetemi tanár teljesítette.

A konferencia délutáni ülése a konferenciát segítő és a vázolt események magyarázatául is szolgáló dokumentumfilm anyaggal kezdődött.

Ezt követően Gerő András előadásában az 1918. év november 3.- december 3. közötti magyarországi hangulatot vázolta.
Magyarország 1918. október vége és 1919. ősze között minden politikai rendszert kipróbált, amely a korabeli Európa politikai világát jellemezte. Volt királyság, népköztársaság, szovjet köztársaság, majd újra királyság. Volt liberális, demokrata, kommunista, konzervatív. Mindegyik rendszer ilyen-olyan megújulásokat ígért, mindegyik önmagáról azt gondolta, hogy képes túlkerülni a vesztes háborúnak az ország integritását érintő következményein. Teljesen mindegy azonban, hogy az adott egy évben milyen belpolitikai kataklizmákat élt meg Magyarország, nem tudta elkerülni, amit a békekonferencia döntése számára jelentett. A győztesek diktálta európai politika szempontjából az egyetlen különbség ezek között a rendszerek között az volt, hogy az maradhatott meg, amelyik ténylegesen elfogadta és nemzetközi jogilag is elismerte a területi integritás felszámolását A győztesek úgy gondolták: a békében a háborút folytathatják, immár harcra képes ellenfél nélkül. A világháborúnak vége lett, de 1918. novemberére térségünkben bizonyosan a nemzeti gondolat győzött. A veszteseknél és a győzteseknél egyaránt. Az eltérő és ütköző nemzeti célok érvényesítésére azonban messze nem egyenlő esélyek kínálkoztak. A vereségnek ára, a győzelemnek jutalma volt. Magyarországon 1918. novemberére, a politikai értelemben vett 20. század kezdetén a demokrácia győzött, de a nemzeti önérvényesítés vereséget szenvedett.

Kaján Mária a gödöllői kastély Erzsébet királyné halála után a Monarchia összeomlásáig, száz évvel ezelőtti állapotát és eseményeit mutatta be.
A királyi család kedvelt magyarországi vadászkastélyának élete Erzsébet királyné halála után nagyon megváltozott, elcsendesedett. I. Ferenc József életének hátralévő éveiben egyre kevesebbet járt Magyarországon, és még kevesebbet Gödöllőn, de maga választotta ki szeretett feleségének méltó emléket állító szobrot a gödöllői Erzsébet-parkba. Utoljára 1911 tavaszán töltött pár napot a kastélyban. Az épületegyüttes fenntartásáról a továbbiakban is a Budai Várkapitányság gondoskodott. Az 1910-es évektől több magyar művész lehetőséget kapott, hogy megfesse a királyi vadászkastély termeit és parkját. Az újságok továbbra is rendszeresen írtak a gödöllői kastélyról, nosztalgiával idézve fel a régi dicső napokat.
I. Ferenc József halála után utódja, IV. Károly az I. világháború eseményei miatt kevés időt tölthetett itt feleségével, Zita királynéval. Ezek csupán pár napos, ill. pár órás látogatások voltak, a kastélyban berendezett tiszti és legénységi hadikórházat és katonai üdülőben gyógyuló katonákat látogatták meg. Hosszabb időt 1918. október végén terveztek Gödöllőn tölteni, melyet megrövidített a történelem: az I. világháború elvesztése, az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása és az őszirózsás forradalom. A kastélyra ugyanúgy, mint az országra, nehéz idők következtek.
A Gödöllői Királyi Kastély Múzeum 2011-ben nyitott állandó kiállításán egyik szobájában festményekkel, műtárgyakkal, dokumentumokkal idézzük fel IV. Károly koronázását és Gödöllőn töltött napjait.

Hatos Pál a köztársasági gondolat mítoszáról 1918 év őszén beszélt.
Közép Európában két császári méltóságot szüntetett meg: a németet és az osztrákot és hét királyit, a magyart, a bajort, a szászt, a badenit, a württembergit, a vesztfáliait és a hannoverit. Senki sem áldozta fel életét a császárért és a Birodalomért, s nem akadt olyan hivatalnok vagy katona, aki uralkodója és a monarchia védelmében harcba szállt volna. Bécsben az utca embere egy vállrándítással intézte el a Habsburgok hatszáz éves trónjának leomlását, – „csak legyen mit enni.” A forradalmas Berlinben, a spartakista vezér, Karl Liebknecht lépett a menekült Vilmos császár helyére .A berlini polgárokat nem zavarta a forradalom, vasárnap volt, a Grunewaldban sétáltak, mint minden hétvégén, s az arcukra az volt írva, hogy a fizetéseket továbbra is folyósítják.
A reublikanizmus Magyarországon is hosszú, a 18. század végi magyar jakobinus mozgalomig érő hagyományra tekinthetett vissza, de elsöprő támogatottsága sohasem volt a magyar közvéleményben. Még Kossuth Lajos sem merte proklamálni a köztársaságot az 1849-es debreceni trónfosztás után, bár kormányát „respublikai irányúnak” hívta. Az időről-időre magányos értelmiségiek és marginális politikai csoportok által felvetett köztársasági gondolatnak tartalma jórészt kimerült a hagyományos Habsburg-ellenességben, a 49-es függetlenségi hagyományok és a radikális Kossuth-kultusz ápolásban.A királyságot Magyarországon azok is az egyedül lehetséges kormányformának tekintették, akik elméletben a köztársasági uralom hívei voltak. 1918. novemberét megelőzően a köztársaság nem volt olyan vonzó ideológiai gondolat, hogy azzal akár a függetlenségi-nacionalista ellenzék, vagy a magyar progresszívek „szabad szocializmusa” komolyan számolt volna. A köztársaság forgatókönyvét így az 1918-as őszén is inkább a történelem szédülete diktálta, mint régóta készülődő szereplők vagy kidolgozott programok.

Pritz Pál az önálló magyar külügyi szolgálat kialakulása 1918 őszén címmel tartott előadást.

Az 1867-1918 között kétközpontú OMM egyik sajátossága volt, hogy a tagállamoknak nem volt önálló diplomáciai képviseletük. Ezt az osztrák fél értelemszerűen sokkal könnyebben viselte, mint a magyar. Hiszen a közös külügyi szolgálatnak német volt a nyelve, s a központ Bécsben volt. Vagyis az osztrák állam központjában. A korabeli magyar belpolitikai életet, pártviszonyokat döntően az jellemezte, hogy az ellenzéki pártok állandóan a közjogi kérdéseket feszegették. Önálló magyar külképviseleteket, s azt is követelték, hogy a német mellett a magyar is a közös diplomáciai szolgálat hivatalos nyelve legyen. A koalíciós kormányzás idején kompromisszumként egyes diplomáciai képviseleteken megjelentek a földművelésügyi-, illetve kereskedelemügyi szaktudósítók. Ők a magyar tárcákat képviselték.
A Monarchia külpolitikájára a magyar félnek a magyar nacionalizmus, a magyar nagybirtok ereje okán volt jelentős befolyása. Már közvetlenül 1867 után, majd 1918 őszén az OMM felbomlása nyomán megindult az önálló magyar külügyi szolgálat kiépülése – amely számos munka téves beálltásával szemben nem 1919 őszén, hanem értelemszerűen már 1918 őszén kezdetét vette.

Szabó István az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának hatásai a magyar közjogra című előadásával folyatódott a konferencia. A jogtörténész a következőket emelte ki:
Annak következtében, hogy a Mohács után trónra lépő Habsburgok nem csak Magyarország, hanem több környező ország koronáját is viselték, a magyar közjogban számos rendhagyó elem alakult ki. A közel négy évszázad permanens vitapontja volt, vajon maga a birodalom bír-e államisággal, vagy csak önálló államok valamiféle föderációja. Köztudott, hogy a reálunió versus perszonálunió kérdése a kiegyezést is jelentősen áthatotta. A kiegyezés alapja pedig a Pragmatica Sanctio volt, amelynek elfogadásánál szintén jelentkezett a probléma. Elegendő-e azt a birodalomban egy uralkodói aktussal elfogadni, vagy a magyar országgyűlésnek külön meg kell erősítenie? A birodalom maga is állam, amelynek saját trónbetöltési rendje van, s a koronatartományok ehhez igazodnak, vagy a birodalmat alkotó államoknak önálló trónbetöltési renddel bírnak.
Mivel Magyarország államformája a Monarchia felbomlását követően is királyság maradt, érdekes kérdést szült, vajon az 1918 előtti rendhagyó közjogi környezetben kialakult trónbetöltési rend tovább élt-e. A probléma a szikár jogi érveken túl kényes politikai témává is vált, hiszen összefüggésben állt a Habsburg-Lotaringiai Ház magyar trónhoz fűződő jogával. Vajon a külpolitikai körülmények változása esetén visszatérhetnek a magyar trónra, vagy a Monarchia felbomlásával azt véglegesen elveszítették. Köztudott, hogy eme kérdés megítélésében mind a politikai élet, mind a közjogtudomány két táborra szakadt. A politikában az érzelmi motiváció szinte természetesnek mondható, de ebben a kérdésben ez a jogtudomány művelői körében is érzékelhetővé vált. A Habsburgok irányában fennálló szimpátia, vagy unszimpátia sok esetben őket is áthatotta, s aztán ehhez keresték a jogi érveket.
Az előadás a szabad királyválasztók és a legitimisták főbb érvelésit, az ezekhez esetlegesen kapcsolódó törvényhozási döntéseket tekintette át.

Bödők Gergely az emberi élet elértéktelenedésének 1920-ig terjedő folyamatát és hatásait mutatta be, az erőszakot a Nagy Háború utáni Magyarországon 1918–1920 években.
Az első világháború alatti erőszak legalább három szinten megragadható: a szembenálló harcoló felek katonáinak mindennapossá vált összecsapásaiban, az egyes hadseregeken belüli szigorú fegyelmezési gyakorlatban, valamint az ellenséges katonák civil lakossággal szembeni bánásmódjában. Ez a négy év visszafordíthatatlan következményekkel járt: a háborús traumák, a halállal való́ mindennapos szembesülés és szoros együttélés, az ellenfelek emberi vonásainak elmosódása, az előítéletekre építő, vagy ezeket megalapozó és felerősítő háborús propaganda sztereotip ábrázolásai, a hirtelen elállatiasodás jelensége és a nyers erő alkalmazásának delíriuma együttesen hozzájárultak az emberélet devalválódásához és a gyilkosság elkövetésének legitimmé́ válásához. A háborús mindennapok fontos részeként vehetjük számításba az öldöklés megszokottá́ válását és ehhez szorosan kapcsolódva a katonák legfontosabb tapasztalatát: az emberélet kioltásának relativizálódását.
A háború nem múló nyomokat hagyott a katonák lelkületében. A frontokon megtanult túlélési technikák, az erőszaknak a gyakori alkalmazása, az emberi élet kioltásának rutinja a megváltozott körülmények ellenére reflexszerűen sokukból elő-előjött. Sokak a több éves öldöklés szörnyűségeiből arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi élet bizonyos célok érdekében semmibe vehető, feláldozható. A világháborús tapasztalatok és a frontélmények, éppen ezért nagyban meghatározzák azt a cselekménysort, ami Magyarországon 1918 őszén, majd a magyarországi terrorcsapatok (vörösek és fehérek egyaránt) létrejöttét követően 1919‒1920 között lezajlott.

Összefoglalva

A jelenlevők egybehangzó véleménye szerint a Konferencia a kitűzött célokat elérte. A magas színvonalú délelőtti és délutáni előadások, az első világháború befejezésének 100. évfordulóján, méltó üzenetet fogalmaztak meg, hogy soha többé háborút, és hogy miért is fontos a politikus intelligencia helye, szerepe, a diplomáciai küldetése. A konferencia megerősítette azt az álláspontot is, hogy ifj. gróf Andrássy Gyula a Nagy Háború idején is tette a dolgát a lehetőségek korlátai között a haza szolgálatában.

Ifj. gróf Andrássy Gyula és történelmi kora sokszínűségének megismeréséhez, a hallgatóság orientálásához, a konferencia bemutatott néhány fontos, tudományos álláspontot, történést az első világháború végnapjaiból és utóéletéből, hatását a gazdaságra, társadalomra, amelynek ifj. gróf Andrássy Gyula átélője, s megélője volt. Élete-politikus és diplomata élete-méltán lehet példa a hétköznapok embere-idősek és fiatalok- számára egyaránt.

Ez úton is nagy tisztelettel köszönjük a konferencia fővédnökének Öexellenciája Elisabeth- Elison Kramer Asszonyt az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövetének, hogy vállalta a konferencia fővédnökségét.
Köszönjük Habsburg- Lotaringiai Mihály főherceg úrnak, Fodor Pál úrnak a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatójának, Gémesi György, Gödöllő város polgármesterének ,hogy vállalták a védnökséget.
Külön köszönjük Ujváry Tamás Gödöllő Királyi Kastély Nonprofit Kft igazgatójának a konferencián való részvételét és segítségét, hogy a minden szempontból színvonalas konferencia megvalósulhatott.

Ez úton is nagy tisztelettel köszönjük a megjelent excellenciás hölgyeknek és excellenciás uraknak megtisztelő érdeklődésüket a konferencia iránt, nevezetesen:
a Cseh Köztársaság Nagykövetsége képviseletében Jozsef Kollár , miniszter –tanácsosnak, az Oroszországi Federáció Nagykövetsége képviseletében Peter Abramov II. titkárnak és Iván Darchiev tanácsosnak, Osztrák Köztársaság Nagykövetség képviseletében Krisztina-Hedvig Mosdóczi III. titkárnak.

Köszönjük a Gödöllői Királyi Kastély Nonprofit Kft munkatársainak, hogy magas színvonalú körülményeket biztosítottak e rangos konferenciához.

Megköszönjük előadóinknak a kitűnő előadását, akik a legfrissebb kutatási eredményeiket is felhasználták és közvetítették vendégeink felé.
Hozzájárult a konferencia sikeréhez Szokolai Ádám zongoraművész előadásával, továbbá Sávoly Tamás és Fekete József a konferencián bemutatott dokumentumfilm megvalósításával.
Köszönjük Gergely András úr szakmai segítségét.

Ez úton is külön köszönetet érdemel a támogatóik nagylelkű anyagi és erkölcsi segítsége.
Köszönjük az Erzsébet Királyné Étteremnek, Urbán Gábor vezető úrnak és munkatársainak színvonalas munkáját.

Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány már most tisztelettel tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a konferencia anyagát könyv formájában is szándékában van megjelentetni.

És végezetül, az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány, ifj. gr. Andrássy Gyula magyaroknak és más nemzetnek is fontos üzenetével, és máig ható gondolataival zárja összefoglalóját, miszerint „Erős meggyőződésem szerint semmi sem (…) használhat többet nekünk, mint a múltunk emlékeivel való foglalkozás (…) Ha szeretjük a nemzetet, melynek tagjai vagyunk, ha érdekeit többre akarjuk vinni, tenni a jövőjét biztosabbá: akkor foglalkozzunk múltjával is.”

A konferencia videofelvétele.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Filmbemutató 2017. november 15-én 16:00 a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében

Nagyszerű dolog az Alapítvány életében, hogy céljának megfelelően, sikerült elkészíteni a két gróf Andrássy Gyula „című 4 részes összesen 104 perces ismeretterjesztő filmet és a két történelmi személyiséget- apát és fiát-hitelesen bemutatni a ma élő nemzedéknek. Meggyőződésünk ugyanis, hogy ma is aktuálisak azok a magatartások, az az elhivatottság és jellem, és azok a vélemények is, amelyeket e két magyar hazafi képviselt.

2017. november 15-én 16:00 kezdettel a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került sor a két gróf Andrássy Gyula ismeretterjesztő film első bemutatójára, amin több mint 500 érdeklődő vett részt.

kép forrása: mta.hu/Szigeti Tamás
kép forrása: mta.hu/Szigeti Tamás

Ez úton is, köszönetünket fejezzük ki az MTVA-nak és bírálóbizottság tagjainak: Gyurity Mónika Asszonynak, Vitézi László úrnak, Tőkéczki László úrnak, hogy bíztak az Alapítványban és lehetőséget adtak a film megvalósítására.

Köszönjük Géczy Dávid rendezőnek, a stáb tagjainak a munkáját- kiemelve Veisz Gábor zenei szerkesztő, Szabó Gábor drón- felvételkészítő, Lecza Attila animáció- fényelést készítő munkáját.

Külön megköszönjük a történész- szakértők szakmai munkáját: dr. Csorba László, dr. Gergely András, dr. Gerő András, dr. Fónagy Zoltán, dr. Jeszenszky Géza, ifj. dr. Bertényi Iván, dr. Basics Beatrix, dr. Szabó István, Dr. Hermann Róbert, Fodor Gábor, Dr. Hóvári János, Szántóné Dr. Balázs Edit, Dr. Gönczi Ambrus, Mgr. Julius Barczi, Mgr. Szilvia Lőrinčiková, Mgr. Juraj Kovač, Mgr. Jakub Šnajder ,Dr. Rada János, Zsidi Vilmos, Sávoly Tamás, Dr. Nagy László ,akik elősegítették az igényességében tudományos elkötelezettségű film létrejöttét.

kép forrása: mta.hu/Szigeti Tamás

Köszönjük Benkő Péter, Bezerédi Zoltán, Kuna Kata, Pásztor Máté, Széles Tamás, Bozsó József, Vaszkó Bence, Herceg Tamás, Dányi Krisztián, Bartus Marcell, Rák Zoltán, Varga Norbert, Rárosi Anita, Kosik Anita, Karsai István, Csák József, Ambrus Károly kiemelkedő színészi-előadói teljesítményét, ezen belül is kiemelve Kékesi Gábor színművész filmbéli kiváló színészi munkáját és emberi magtartását is, aki a két gróf Andrássy Gyulát személyesíti meg a filmben.

Köszönet illeti az Emberi Erőforrás Minisztériumát, Nemzeti Kulturális Alapot, Köztársasági Elnöki Hivatalt, Magyar Művészeti Akadémiát, Budapest Főváros, IX. Kerület Ferencváros és Budapest Főváros XI. Kerüet Újbuda Önkormányzatát, Tiszadob Nagyközség és Sátoraljaújhely Város, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy anyagi támogatással is segítették a film létrehozását.

Nagy Tisztelettel megköszönjük- öex. Eric Fournier nagykövet úrnak- Francia Köztársaság budapesti nagykövetsége, öex. Jerzy Snopec nagykövet úrnak- Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége, öex. Şakir Fakili nagykövet úrnak – Török Köztársaság budapesti nagykövetsége- támogató segítségét. A misszióvezetők személyes előadásukkal is elősegítették a film minél hitelesebb létrejöttét.

Külön köszönetet mondunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium Vezetőségének és munkatársainak, programban résztvevő missiók vezetőinek: öex. Dr. Perényi János rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek- Bécs, Dr. Károlyi György rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek- Párizs, Haraszti Attila főkonzulnak- Kassa, Hendrich Balázs főkonzulnak- Isztambul és munkatársaiknak, akik odaadó, alapos és kitartó munkájukkal nagyban hozzájárultak, hogy jelen film tartalmában gazdag és szórakoztató minőségben ma megtekinthető legyen.

Köszönetet mondunk – Csikszentkirály Polgármesteri Hivatala, Krasznahorka-Betlér Nemzeti Múzeum és Tőketerebesi Nemzeti Múzeum, Magyar Állami Operaház, Liszt Ferenc Zeneakadémia, Stefánia palota, Magyarország Országgyűlés Hivatala- képviselőinek, hogy dokumentumokkal, szakmai segítségekkel és helyszínek biztosításával tették hitelessé és értékessé a filmet.

Végül, de nem utolsó sorban, tisztelettel megköszönjük a Magyar Tudományos Akadémia Vezetésének és munkatársainak, hogy lehetőséget adtak az MTA épületében történő forgatásra és film első bemutatásra, a Tudomány Nagy Intézményében, épületében, amely nagyban kötődik a két Andrássy Gyula munkáságához, életútjához.

A két gróf Andrássy Gyula film trailer

A film DVD megrendelhető az Alapítványtól.

További anyagok a filmről

További képek a bemutatóról, melyekért köszönet az MTA-nak és Szigeti Tamásnak.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Konferencia 2014. december 11-én 10:00 a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kápolnájában „Ifj. gróf Andrássy Gyula és az I. világháború” címmel, az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös rendezvénye

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemem, Szilágyi Dénes által készített képek:

NKE, fotós Szilágyi Dénes
NKE, fotós Szilágyi Dénes
NKE, fotós Szilágyi Dénes

A konferencia anyagai az alábbi linkekről letölthetőek


bemutatók


Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Jótékonysági konferencia 2012. június 8-án 10:00 a Stefánia Palota és Kulturális Központ Tükör Termében „Krasznahorka Vára-közös örökségünk és Ifj. gróf Andrássy Gyula” címmel

2012. június 8. napján 10.00 órai kezdettel a Stefánia Palota és Kulturális Központ Tükör Termében jótékonysági konferenciára került sor” Krasznahorka Vára- közös örökségünk és Ifj. gróf Andrássy Gyula” címmel

A konferencia fővédnöke: Dr. Martonyi János egyetemi tanár , külügyminiszter

Levezető elnöke: Dr. Révész T. Mihály egyetemi tanár

A konferenciát megnyitotta: dr. Szeiler Erika az Ifj. gróf Andrássy Gyula Alapítvány kurátora

A konferencia meghívott előadói voltak:

Dr. Holló József ny. altábornagy – Ifj. gróf Andrássy Gyula az európai utas gondolkodó

Dr. Pandula Attila docens – Muzeális értékek és műkincsek Krásznahorka Várában

Dr. Basics Beatrix művészettörténész – Ifj. gróf Andrássy Gyula és Krasznahorka

Dr. Kónya Péter egyetemi tanár -A 17-18 sz.Krasznahorka, a Vár , mint a régió – Eperjes, Szlovákia központja

Dr. Horváth Attila docens – Ifj. gróf Andrássy Gyula és a Magyar Történeti Alkotmány

Dr. Gergely András egyetemi tanár – Krasznahorka mitológiája és jövője

Zenei műsor:

Gyurkovics Zsuzsa :ének

Csák József: ének

Hegedűs Valér : zongora

Matus Mihály: tárogató művész

Dr. Szeiler Erika megnyitó beszédében hangsúlyozta:

Az ifj. Andrássy Gyula Alapítvány 2010-ben jött létre, azzal az összetett céllal, hogy erősítse névadójának jó értelemben vett kultuszát például azzal, hogy szobrot állítsanak neki, tudományos tanácskozásokon méltassák politikai és akadémiai jelentőségű munkásságát, művészeti mecenatúráját. Legfőbb célkitűzésünk, hogy ifj. gróf Andrássy Gyula nevét viselő nemzetközi posztgraduálisan képző diplomata-politikus képző akadémia (DPA) jöjjön létre Budapest székhellyel., lehetőleg a hajdani Dunaparti Andrássy-palotában.

Dr. Szeiler Erika kiemelte, hogy az Andrássy-család története összefonódik Krasznahorka várával. Az Alapítvány szomorúan értesült arról, hogy a Vár tetőzete leégett. Az épületben bekövetkezett anyagi kár is tetemes; legalább nyolcmillió euró, a műkincsekben bekövetkezett károkat pedig pénzben kifejezni aligha volna lehetséges, még ha pontosabban tudnánk is, hogy milyen károk keletkeztek. Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány adományok gyűjtésével szeretne hozzájárulni a Vár rekonstrukciójához. Az Alapítvány szorgalmazza, hogy a Vár az újjáépítés után ne csupán egy műkincsekkel teli múzeum legyen, hanem több is ennél: nemzetközi találkozóhely, ahol tudományos megbeszélésekre, művészeti rendezvényekre, politikai találkozókra kerülhetne sor. A visegrádi országok újjáéledő együttműködésének fóruma lehetne Szlovákia ezen jeles történelmi műemléke. Újabb, kibővített funkciót kaphatna a Vár, mint a nemzetközi közép-európai tudományos, művészeti együttműködés színtere. A külügyminisztériumok, elsősorban a szlovák külügy és a pozsonyi művelődésügy messzemenő támogatása nélkül mindez nem valósítható meg.

Dr. Szeiler Erika elmondta, hogy a konferencia célja :

– tisztelgés egy nagy múltú család előtt, amely nem csupán két közös külügyminisztert adott az Osztrák-Magyar Monarchiának, s amely család nemcsak műkincseket halmozott fel, hanem a huszadik század elején múzeummá szervezve meg is nyitotta azt a nagyközönség számára Krasznahorkát.

– tisztelgés a múzeum szlovák állami fenntartói előtt, akik hangsúlyozottan vállalják az újjáépítés, továbbfejlesztés áldozatos munkáját.

– az Alapítvány szerény eszközeivel, magyarországi adományok gyűjtésével, szponzorok megszólításával a konferencia alkalmával is hozzá kíván járulni a rekonstrukcióhoz. „

A konferencia előadói sorát dr. Holló József nyitotta meg, aki bemutatta Ifj. gróf Andrássy Gyula az európai utas gondolkodó életpályáját.

A Magyar Örökség-díjas Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyugállományú főigazgatójaként előadásomat egy idézettel kezdem, amely egy nagyformátumú polihisztor-politikus életének és munkásságának kíván emléket állítani.

„Senki sem különálló sziget, minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel, ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: Érted szól.” (John Donne)

Politikus? Inkább a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; göröngy és hegyfok egyszerre. Ifjabb gróf Andrássy Gyula – s most éppen ezt szeretném hangsúlyozni – sokkal több volt, mint amit a manapság nem egyszer kissé pejoratív értelemben használt „politikus” kategória takar. Még akkor is, ha abban a korban, élt és munkálkodott, amikor ez a szó sokkal emelkedettebb tartalommal bírt. Andrássy ugyanis foglalkozott a társadalommal, annak problémáival, a gazdasággal, a történelemmel, a hadügyi kérdésekkel, egyszóval személyében egyidejűleg volt kül-, bel-, társadalom-, gazdaságpolitikus, történész, hadtudós, heraldikus, jogfilozófus, kultúrmecénás, – mai szóval – európai utas intelligens menedzser, s vajon ki tudná felsorolni, mi minden ezeken túl. Az emlékkönyv indításához és Andrássy sokszínűségének megismeréséhez – a Tisztelet Hallgató Olvasó orientálására – álljon itt néhány tükörcserép gazdag életéből, amelyet a szerzők kiváló esszéikkel a könyvben elmélyítenek!

Ifjabbik csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, idősebb Andrássy Gyula és Kendeffy Katalin grófnő fiaként látta meg a napvilágot Tőketerebesen, 1860. június 30-án. Miután édesapja 1871-ben a Közép-Kelet-Európát uraló Habsburg-birodalom közös külügyminisztere lett, a család Bécsben élt. A fiatal arisztokrata nem járt iskolába, mindvégig magántanuló volt. Édesapja nagy odaadást kívánó megbízatásának lejárta után többet foglalkozott gyermekeivel, külpolitikai nézeteivel is megismertette őket. Nem véletlen, hogy fia a nemzeti liberális eszmék hívévé vált, s pályafutása is külügyi vonalon indult meg. 1883-ban édesapja beajánlására fogalmazó-helyettes a konstantinápolyi követségen, majd 1884-ben – diplomáciai vizsgájának letétele után – Berlinbe nevezték ki követségi attasénak. Munkája mellett jogot hallgatott a berlini egyetemen.

1886-ban elhagyta a diplomáciai pályát és a Szabadelvű Párt tagjaként bekapcsolódott a magyar belpolitikai életbe. Az első Wekerle-kormányban 1894. június 10-étől fél évig a király személye körüli miniszter volt, ez volt első, igazán magas beosztása. 1898-ban rövid időre, majd 1904-ben, Tisza István gróf parlamenti ellenzék letörésére irányuló erőszakos politikája miatt ismét kilépett a Szabadelvű Pártból, és az ellenzéki szövetséghez csatlakozott. Támadta báró Fejérváry Géza ún. „darabont-kormányát”. Az 1905-ös választásokat követően elvbarátaival megalapította a „67-es” Országos Alkotmánypártot, amelynek vezére lett. (A kiegyezés hívei e kétjegyű számmal különböztették meg magukat a „48-asoktól”.) A második Wekerle-kormány belügyminisztereként, 1906. április 8. és 1910. január 17. között, jelentős intézkedéseket hozott a lakosság helyzete és a közbiztonság javítására, ám szembefordult az „alulról kiinduló” mozgalmakkal, ellenezte az általános választójogot, szorgalmazva a plurális választójog bevezetését. Felfogása szerint aki nem ér el egy bizonyos műveltségi, egyidejűleg vagyoni szintet, az nem látja a maguk teljességükben a valós társadalmi és politikai problémákat, ennélfogva nem is képes érdemben befolyásolni azokat (mármint jó irányba), ezért inkább az a szerencsés, ha nem is tesz kísérletet a beleszólásra, vagyis jobb, ha nem kapja meg a választójogot. Persze, ezt a felfogást könnyű a XXI. század elején bírálni, ám mi sem tudjuk a történelmi problémákat megítélni a maguk teljességében, ha nem vagyunk képesek beleélni magunkat az adott kor (esetünkben a XIX/XX. század fordulója) gondolkodásmódjába.

Miután lemondott a belügyminiszteri tisztről, Andrássy saját pártját is feloszlatta, s pártonkívüliként a parlamenti ellenzék egyik vezetője lett. 1913-ban újból megszervezte az Alkotmánypártot. A Nagy Háború idején nem vállalt állami funkciót, ám az összeomlás közeledtét érezve, elfogadta az uralkodó felkérését. 1918. október 11-én Svájcban diplomáciai tárgyalásokat folytatott a soknemzetiségű birodalom túlélésének lehetőségeiről, majd október 24-étől 30-áig az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztereként kísérelte meg a lehetetlent. Nem rajta múlt, hogy a félezer éves Habsburg-birodalom eltűnt a történelem süllyesztőjében.

1919-ben a bécsi ellenforradalmi Antibolsevista Comité egyik vezetője volt. Ez nem volt azonos az ugyanilyen nevű szegedi ellenforradalmi szervezkedéssel, kizárólag politikai síkon mozgott, nem szervezett és tartott fenn saját fegyveres formációt, ellentétben a szegedivel. Hazatérte után nem sokkal, 1920. január 12-én egy

30 tagból álló miskolci küldöttség megkereste azzal a kéréssel, hogy képviselje a várost az összehívandó nemzetgyűlésben. Andrássy kisebb hezitálás után elvállalta a felkérést. Január 18-án a miskolci Korona szállóban elmondott programbeszéde talán egész politikai életfilozófiáját kifejezte: „…el voltam határozva minden körülmények között arra, hogy amint a nemzet megszólalhat, amint a nemzet saját sorsát kézbe veszi, akkor én is keresni fogom a nemzet egységének bizalmát és ezzel a bizalommal megerősítve újból belefogok abba a munkába, amely, sajnos, szerencsétlen körülmények következtében megakadt.”

Pártonkívüli programmal nemzetgyűlési képviselőnek választották. 1921 februárjában elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, a kormánypárt, elnökségét. Támogatta IV. Károly király második, októberi visszatérési kísérletét, s elfogadta felkérését a külügyminiszteri tárca betöltésére a királyi kormányban. A kormányzói kormány elfogatta, és néhány hétig vizsgálati fogságban tartotta. Kiszabadulása után a Keresztény Nemzeti Párthoz csatlakozott. Haláláig legitimista (királypárti) oldalról támadta Horthy Miklós kormányzót és erős embere: gróf Bethlen István és kormánya politikáját. Ifjabb Andrássy Gyula gróf, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1929. június 11-én, Budapesten adta vissza lelkét teremtőjének.

Amikor bárki, aki hivatásszerűen került kapcsolatba a történelemmel, – többek között – éppen az ilyen történelmi személyiségeket szeretné ismertté, ismertebbé tenni a széles közönség előtt. Ebbe pedig, a történészeken, muzeológusokon, levéltárosokon túl, akik „szakmai ártalom” gyanánt eleve ismerik történelmünk nagyjait, beletartozik mindenki, a zsenge gyermeki évektől a hajlott időskorig, függetlenül attól, hogy tanít vagy tanul, hogy fizikai vagy szellemi munkás, egyszóval a társadalom legszélesebb értelemben vett egésze. S az ilyen előadások, miként az ifjabb gróf Andrássy Gyuláról megjelentetett, Az európai utas című könyv pedig a társadalom legszélesebb rétegeihez szól, mindenkinek íródott. Amennyiben pedig a Tisztelt Hallgató, egyben a reménybeli Tisztelt Olvasó ezt a két esztendeje megjelentetett kötetet végigtanulmányozva, képet alkotott magában történelmünk eme kiemelkedő személyiségéről, rajta keresztül az adott korról, s úgy érzi: ismeretei oly mértékben gyarapodtak, hogy azokat szívesen tovább is adja, akár élőszóban, például a katedráról vagy az előadói emelvényről, akár e könyv ajánlásával családtagjainak, barátainak, ismerőseinek, tanítványainak, akkor vállalkozásunkba belefognunk már érdemes volt. De miért is? Engedtessék meg nekem, hogy ne én válaszoljak! Válaszoljon inkább maga ifjabb gróf Andrássy Gyula: „Erős meggyőződésem szerint semmi sem (…) használhat többet nekünk, mint a múltunk emlékeivel való foglalkozás (…) Ha szeretjük a nemzetet, melynek tagjai vagyunk; ha érdekeit előbbre akarjuk vinni; ha jelenét szebbé akarjuk tenni és jövőjét biztosabbá: akkor foglalkozzunk múltjával is.”

Dr. Pandula Attila a Krasznahorka Várban felhalmozott muzeális értékekről és műkincsekről beszélt:

A vár eredetileg a Máriássy családé volt. 1352-ben a Bebekek szerezték meg. Ők birtokolták 1565-ig. 1578-ban Andrássy Péter lett a várkapitány. 1585-ben ( 10 évre ) zálogbirtokként kapja meg a család. A 16. század utolsó harmadától egészen a 20. századig ezé a családé. 1817-ben villámcsapás következtében leégett a vár. Gróf Andrássy István özvegye gróf Festetics Mária a helyreállíttató. A várat a l9. század közepétől kezdődően Múzeumként tartották fenn. 1867. augusztus l9-én ( a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlése alkalmából ) népes-, lelkes szakértő társaság látogatta meg . 1873-ban gróf Andrássy György is hangsúlyozta a vár múzeum jellegét. A vár ( modern ) múzeumszerű rendezése Mihalik József nevéhez fűződik. 1904-ben ( gróf Andrássy Dénes ) alapította elhunyt neje ( Hablavetz Franciska ) emlékére a Francisca Múzeumot. Ezt a sajátos „ ereklyetárat „ a meglevő gyűjteményekhez csatolták. A krasznahorkai Vár és egyedülálló gyűjteményei – szerencsésen – túlélték a 20. századi különféle háborús eseményeket-, impérium- és rendszerváltásokat.

A várban felhalmozott gyűjtemények tartalmazták a Vár eredeti berendezésének -, felszerelésének fennmaradt darabjait. Ezek pl. akár a Bebekek korából való ( igen értékes ) tűzérségi emlékek . Kiemelendő, a mai formájában a 18. század második felében kialakított Várkápolna. De pl. különlegességnek számít az eredeti állapotban fennmaradt konyha. Az összegyűlt anyagot kiegészítették más Andrássy tulajdonban lévő kastélyok, kúriák ( időközben feleslegessé vált ) darabjaival. Ezek elsősorban képzőművészeti alkotások, illetve berendezések voltak.

Az anyag ( az akkori viszonyokat tekintve is ) igen tekintélyes és sokrétű volt. Jól dokumentálta az ország egyik legjelentősebb családjának történetét, Magyarország történetében játszott szerepét. Krasznahorkán igen kevés 16-17. századi tárgy maradt fenn. Az anyag túlnyomó része a 18. századtól a 19. század második feléig terjedő időszakot reprezentálja. A gróf Andrássy Dénes által létesített Múzeum elsősorban a 19. század második feléből származó relikviákat tartalmaz. A fegyver- és hadifelszerelési anyag meglehetősen sokrétű. Kiemelendő a tűzérségi emlékek gyűjteménye. Nagy ritkaságnak számítnak ( az itt mégis fellelhető ) vérvédelmi eszközök. Látványosak a védőfegyverek, Így vértek, vért részletek, sodronyvértek, sisakok..Különféle szál fegyvereket, szúró- és vágó fegyvereket is láthatunk Krasznahorkán.

Talán nem annyira gazdag a ( 17-18. századi ) kézi lőfegyverek itt felhalmozott csoportja,. Megemlíthetők, egyes török zsákmány tárgyak is.

A Várkápolna kiemelkedő emléke a „ Krasznahorkai Szent Szűz „ ( kegyképe ).. De itt találhatók pl. egyes Andrássyakkal, illetve a kiterjedt-, igen jeles rokonsággal kapcsolatos funerális emlékek is. Igen sajátos Serédy Zsófia ( természetes ) múmiája. A vár berendezésének talán legértékesebb tárgya, egy igen gazdag, faragással, festéssel ékesített, üveges, késő barokk szekrény. Ez 1700. körül készült. A családi hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc ajándékaként került a gyűjteménybe. Fontos utalni a Vár fennmaradt kályháira, vagy pl. az abszolút különlegességnek számító árnyékszékre. A Múzeumban nagy számú ( különféle színvonalú ) régi porcellán -, fajansz-, réz-, ón stb. anyagokból készített edény-, tárgy található.

A Vár különböző részein, nagyobb számban láthatók különféle képzőművészeti ábrázolások. Döntő részük az Andrássy család és rokonság-, illetve az uralkodóház egyes tagjait ábrázolja. A képek között vannak csatajelentek, táj- és életképek stb. is. Ezek átlaga nem kiemelkedő művészettörténeti érték. Sokuk ( csak ) másolat stb. Ikonográfiailag igen érdekesnek tartom Dobos András ( a Rákóczi hadsereg, majd az Andrássy család ) igen megbecsült katonai ( udvari ) dobosának képét ( pontosabban, annak a 19. század elején készült ) másolatát. A Franciska Múzeumban megőrizték a ( szeretett feleség ) valamennyi fennmaradt tárgyi emlékét. Így pl. nagy számban, a legkülönfélébb ruhákat, kiegészítőket. De ékszerek, berendezési- és használati tárgyak stb. is láthatók a kollekcióban. Látható az abszolút reprezentatív ( üveges ) halotti hintő, amely a grófné temetésénél szerepelt. A ( maga nemében ) ez az anyag is egyedülállónak tekinthető.

Dr. Basics Beatrix bemutatta az összefüggést Ifj. gróf Andrássy Gyula és Krasznahorka továbbá Tiszadob között és annak a mára vetített értékei:

Ha a múzeumokról általánosan elmondható, hogy nehéz, egyre nehezebb helyzetben vannak, akkor talán egyetlen kivételt a kastélymúzeumok jelentenek. A gödöllői királyi kastélyban például befejeződött a rekonstrukció, újabb és újabb állandó kiállítások nyílnak, és a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának kezelésében lévő kastélyok is sorra megújulva várják a látogatókat. Erre egyrészt a turisztikai célú fejlesztések pályázatai adnak lehetőséget, de a kastélymúzeumok töretlen, sőt egyre növekvő hazai népszerűsége mást is jelez: a főúri tulajdonosok egykori életének, életterének megidézése, az abba való betekintés lehetősége különlegesen érdekes a látogatók számára.

A kastélyok felújítása azonban csak a kezdet: a fenntartás legalább ekkora feladat, hasonlóképpen annak kitalálása, milyen módon, formában, szervezeti keretek között, kinek a fenntartásában szolgálja a látogatókat egy-egy kastély. A múzeumi funkció kézenfekvő, különösen, ha az eredeti berendezés teljesen, vagy legalább részben fennmaradt, vagy hitelesen rekonstruálható. A tiszadobi Andrássy kastély felújítása évek óta sokak vágya volt, és „A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” kiemelt projekt ezt végre lehetővé is tette: 1, 738 milliárd forint uniós támogatással, 2,2 milliárd forint összértékű beruházás révén a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda Kft. vezetésével elkészültek a tervek és 2010-ben el is kezdődött a ma már befejezéséhez közeledő rekonstrukció.

Ahogy a projektben is megfogalmazódott, 2012-re egy olyan egyedi turisztikai attrakció jön létre, amely az Észak-alföldi régió kulturális turizmusának centrumává és szimbólumává válhat. A tervek szerint kastély és parkja országos jelentőségű rendezvények helyszíne lesz. A múzeumi funkció mellett – állandó és időszaki kiállítások – kulturális rendezvényeknek adna helyet a kastély, amely egyben országos Andrássy Kutatóközpont is.

Mi is a története a Holt-Tisza-parti kastélynak? Az épületét Meinig Artúr (1853-1904) Andrássy Gyula elképzelései alapján tervezte és építtette föl – ezt minden forrás és feldolgozás idézi, valamint azt a megjegyzést, hogy a Loire menti kastélyok mintájára történt a tervezés (ezt az 1931-es kastélyleltár felmérésének szövege is megemlíti). Az építés befejezésének időpontja nagy valószínűséggel 1888. A soktornyos, romantikus külsejű épület mintáiként sokan sokféle előképet emlegettek, de nagy valószínűséggel tényleg egy Loire menti kastély, Chaumont-sur-Loire mintájára épült. Az U alaprajzú saroktornyos épület dél-keleti tornyához csatlakozik az egyetlen későbbi rész, a zárterkély, amelyet Möller István (1860-1934) 1910-ben toldott az épülethez – feladata a budai Andrássy palotából Tiszadobra költöztetett Rippl Rónai József által egységes szecessziós stílusban tervezett ebédlő elhelyezése volt. Ennek az átépítésnek az eredményeképpen készült el Möller teljes kastélyfelmérése 1909-ben.

1929-ben elhunyt ifj. Andrássy Gyula, s a következő évben készült egy műszaki leírás is a kastélyról, annak berendezéséről, a parkról és tartozékairól. Ebből az időből ismerünk egy fényképsorozatot is, amelyen viszonylag jól azonosíthatók a berendezési tárgyak. Mitől különleges, egyedi, országos, sőt európai viszonylatban is a tiszadobi Andrássy kastély? Az épület, annak természeti környezete és a szellemi örökség, amit képvisel együtt a nemzeti kulturális örökség kiemelkedően fontos része, egyben a régió legértékesebb épített öröksége. A magyar történelem egyik leghíresebb családjának, az Andrássyak örökségének gyűjtése, feldolgozása, közzététele és bemutatása a kastélymúzeum és kutatóközpont célja és feladata. Különösen fontos, hogy a hátrányos helyzetű térség számára egy ilyen rangú műemlék kitörési lehetőséget jelent, emellett a helyi identitás fontos eleme, egyúttal megtartó erő a falu és környéke lakossága számára

Ugyanakkor a látogatók előtt a tervek szerint megjelenik a boldog békeidők arisztokrata otthona, a magyar történelem egyik legsikeresebb korát ismerheti meg itt a közönség egy család történetén keresztül – izgalmas, különleges, ma már ismeretlen világot mutat be, a történelem oktatását, a művészetek aktív befogadását segíti, értéket és minőséget közvetít. Egy család története jelenik meg itt – mítosz, legenda, történelem – az „Andrássy brand” születése.

A kastélyépület történeti terei a helyreállítás után részben állandó, részben pedig ideiglenes kiállítási terekként működnek, illetve közösségi hasznosítású terekként, valamint ezek ötvözeteként. A földszinti és emeleti terekből meghatározható azok sora, amelyek a dokumentumok (elsősorban az 1930. évi leltár) alapján eredeti állapotukhoz hasonló módon rekonstruálhatók. Fontos szempont, hogy a kastély berendezésekor, ha nem is pontos rekonstrukcióra, de az egykori történeti terek hangulatának megidézésére törekedtünk. Ez szükséges feltétele annak a célkitűzésnek is, amelyet már több írás megfogalmazott, vagyis hogy a kastély országosan is kiemelt jelentőségű kulturális-turisztikai célpont legyen.

A terek berendezése során szükséges a funkció szerinti különbségtétel – azaz a történeti-kiállítási terek és a közösségi hasznosítású terek eltérő, de egymással harmonizáló és látvány szempontjából egységes képe. Károlyi Mihályné Andrássy Katinka így írt Tiszadobról: „Tiszadob kis felső-magyarországi falu, itt egyesül a Tisza két ága, az Eleven- és a Holt-Tisza, hogy akkor nevezték őket. Az Eleven-Tisza széles, sárga, lustán hömpölyög homokos partjai közt, amolyan kissebfajta Volgaként; a Holt-Tisza, melyet gáttal vágtak el a főmedertől, mintha tó volna, sűrű szomorúfüzek hajolnak sötétkék, mozdulatlan vize fölé, amely tele van vizililiomokkal. Nagyapám, Andrássy Gyula választotta ezt a helyet, és a házát ide a Loire-menti kastélyok mintájára építette,”

A Vasárnapi Ujság 1890. évi februári száma tudósított az épületről – ebben az évben halt meg Andrássy Gyula, s a kastély ekkor már gyakorlatilag elkészült. Andrássy Gyula halálakor a tőketerebesi (ma Trebisov, Szlovákia) kastélyát legidősebb fia, Andrássy Tivadar (1857-1905), Tiszadobot pedig ifj. Andrássy Gyula (1850-1929) örökölte. 1905-ben, viszonylag fiatalon meghalt Andrássy Tivadar. Özvegye, Zichy Eleonóra grófnő (1887-1945) hamarosan ifj. Andrássy Gyula felesége lett. A tiszadobi kastély toronyszobájában született Károlyi Mihályné Andrássy Katinka így ír erről.”Apám halála után Terebes mint hitbizomány Duci bácsi birtoka lett. A törvény értelmében anyának gyermekeivel együtt el kellett volna hagynia a kastélyt, Duci bácsinak (ifj. Andrássy Gyula) azonban eszébe sem jutott ilyesmi, s életünk ugyanúgy folyt tovább, mint azelőtt. Duci bácsi éreztetni akarta anyával, hogy változatlanul ő a kastély úrnője, s ő maga egészen a háttérbe húzódott. Mindössze annyi változás történt életmódunkban, hogy a nyarat ettől kezdve Tiszadobon töltöttük és csak a vadászidény kezdetén költöztünk át Terebesre.”

A család kedvenc tartózkodási helyének minél több terét szeretnénk a látogatók számára bemutatni. Az első ilyen rögtön a főbejárat és a lépcsőház, amely a délkeleti saroktoronyban található. A fából készült, áttört faragással díszített háromkarú lépcső, az Andrássy címerrel díszített háromosztatú kőkeretes üvegablak a betléri Andrássy kastély lépcsőházterére emlékeztetnek. Míg ott – lévén az vadászkastély – trófeák, illetve vadászati témájú grafikák és képek dekorálták a falakat, Tiszadobon az Andrássy gyűjteményekből származó festmények lennének elhelyezve. Innen a földszinten a lovagteremnek nevezett térbe jutunk, mely egykor közlekedőtér volt, de egyúttal a társasági élet helyszíne is. Közönségfogadó térként a látogatók itt tekinthetnék meg az Andrássy ősök galériáját, a csaknem 24 méter hosszú, 5,6 méter széles termet gipszstukkóból készült gotizáló hálóboltozat fedi és gazdagon faragott, Andrássy címerrel díszített kőkandallóján a család jelmondata – Fidelitate et fortitudine (Hűség és bátorság) – olvasható.

Ifj. Andrássy Gyula dolgozószobájának sok képe azonosítható a fényképek alapján – az Andrássy ősök, Miklós, Lipót, Károly portréi, Andrássy Gyula lovasképe. A fiú folytatta apja politikai pályáját, országgyűlési képviselő, bel- és külügyminiszter, pártalapító. A dolgozószobában egykor az emeleti grófnői írószobába vezető tölgyfalépcsőt sajnos ma már csak fényképekről ismerjük.

A nagyszalon – amelyből a terasz is nyílik – osztott terű, növényi ornamentikájú gipszstukkó borítja mennyezetét. Régi fényképe alapján az itteni berendezés tárgyai is azonosíthatók. A zeneszalonból a könyvtár kerek toronyszobájába vezető íves nyílás egykori festése is rekonstruálható volt, csakúgy, mint a zeneszalonból nyíló úgynevezett fekete ebédlő griffes arany-fekete-bordó tapétája, amely a betléri könyvtáréhoz hasonló és azzal egyidejű. A gazdagon tagolt sötét színű tölgyfa burkolat egykori képnyílásaiban e tapéta rekonstrukciója megtekinthető. Innen nyílik a nagy ebédlő és az a bővítmény, amelybe Rippl Rónai József (1861-1927) eredetileg a budai Duna-parti Andrássy palota ebédlőjének berendezéseként készített bútorai, szövött-hímzett faliképe, valamint az üvegablakok kerülnek vissza. A Thék Ede (1842-1919) által gyártott berendezés, a mennyezeti felülvilágító és a déli fal üvegablakai rekonstruálva, restaurálva lennének láthatók itt.

Az első emeleten megismétlődik a földszinti „lovagterem” hatalmas tere, itt is látható a szépen restaurált, külföldről hazaszállított reneszánsz kandalló, a család műgyűjtő tevékenységének egyik emléke. Zichy Eleonóra emeleti dolgozószobája és hálószobája mellett az a toronyszoba is megtekinthető lenne a közönség számára, amelynek kis erkélyéről Károlyiné Andrássy Katinka figyelte, „mikor tűnik fel a sétányon a golfpálya mellett a nagy fehér Mercedes autó”.

A történeti terek berendezéséhez végzett kutatások során az eredeti tárgyak jelentős részét sikerült azonosítani és lehetséges megszerezni – a tervbe vett vásárlás mellett múzeumi kölcsönzések, letétek teszik lehetővé a hiteles rekonstrukciót. Az állandó kiállítás nemcsak a tiszadobi, hanem más Andrássy kastélyok történetét is felidézi (Betlér, Tőketerebes), az időszaki kiállítások pedig elsősorban a betléri Kastélymúzeummal történő együttműködés révén valósulhatnának meg.

Az Andrássy kutatások összefogójaként létrehozandó Országos Andrássy Kutatóközpont feladatai közé tartozik kiállításcserék, bemutatkozások megszervezése, állandó jelenlét a másik fél múzeumában (Betlér, Terebes), évi rendszerességgel konferenciák, workshop-ok kiadványok, honlap létrehozatala.

Bár 2012 júniusában a műszaki átadás megtörtént, a tiszadobi Andrássy kastély, az ország egyik legértékesebb műemléke még mindig üresen áll. Jóllehet a forgatókönyv és műtárgybeszerzési lista elkészült, sőt öt éves kiállítási terv is, valamint még 2011 őszén elindult a múzeummá nyilvánítás folyamata, a megyei konszolidáció révén a fenntartóváltás megállította a folyamatot. Azóta sem történt semmi, a kastély felújítva bár, de üresen áll.

Dr. Kónya Péter előadásában a 17-18 sz. Krasznahorka, a Vár , mint a régió központjáról beszélt:

-Krasznahorka vára alapításáról, építéséről és fejlődéséről a középkorban,

-Krasznahorka vára a 16.sz. , a vár átépítéséről és megerősítéséről, helyéről a török-ellenes védelemben,

-Andrássyak Krasznahorkán, az első várurak az Andrássy családból, működésük és építkezésük a várban,

-Krasznahorka vára és uradalom a 17 sz-ban,

-Vár a Thököly felkelés alatt, Krasznahorka és Andrássyak a Rákóczi szabadságharcban,

-Adatok a vár utolsó ostromáról,

Krasznahorka vára a 18.században.

Dr. Horváth Attila Ifj. gróf Andrássy Gyula és a Magyar Történeti Alkotmány kapcsolatáról beszélt.

A történeti alkotmány folyamatosan fejlődik, újabb és újabb jogintézményekkel bővül, mivel az egyén egyre többet vár a közösségtől és az egész közösség az államhatalomtól. A több évszázados szerves fejlődés révén egyre jobban idomul a társadalom érdekeihez és az állampolgárok is egyre inkább azonosulnak vele. Egyre természetesebbé válik az önkéntes jogkövető magatartás. A történelmi múltra való visszatekintés pedig a polgárok nemzettudatát erősíti.


Magyarország vallási szempontból is Európa középpontjában fekszik. Tőlünk keletre már nincs olyan állam, ahol a lakosság jelentős része katolikus lenne, nyugatra pedig ortodox. Hazánk a legészakibb terület, ahová az iszlám elterjedhetett, tőlünk délre és keletre viszont a protestáns egyházak már nem jutottak el. Éppen ezért Magyarországon Szent István korától kezdve mindig is meghatározó volt a vallási türelem.


Az igazságszolgáltatást is a szentkorona tan alapján a király és a nemzet megosztva gyakorolhatták. Nem csak a hierarchikusan kialakított igazságszolgáltatás terén, hanem a hatásköri megosztásról is. A királyi tábla nem vonhatta magához azokat a pereket, amelyek az úri széket, vagy a megyei törvényszéket illetik.


Magyarországon nem alakult ki külön jogászrend, hanem a nemesség vált jogásszá. A kor gondolkodására jellemző, hogy Kitonich János[. Mucius római jogtudóst idézte: „turpest patritio et nobili vivo jus, in quo verstatur ignorale.” (Szégyen az előkelő és nemes emberre, ha jogát nem ismeri.) Szinte mindegyik nemes ifjú, ha tehette, jogot tanult. 1667-től működött Pázmány Péter által alapított egyetem jogi kara, amely mellé a XVIII. században felsorakoztak a Katolikus, Református és Evangélikus Egyházak által alapított jogakadémiák.


A nemesség legnagyobb része nem praktizált, hanem jogi ismereteit birtoka igazgatásában, a vármegyei és az országos politikában hasznosítja. A jogászok lettek a lelkészek mellett a magyarországi értelmiség legszélesebb rétege. Kiterjedt számuk révén befolyásolni tudták a magyar társadalom értékrendjének alakulását. Így a nemesség mindig jogrendszerben gondolkodott, az évszádos rendi küzdelem mindig jogi síkon folyt. Érdekes, hogy a Habsburg ház a legtöbb esetben elfogadta ezt a harcmodort. Amikor a bécsi kormány mégis a túlerőben levő fegyveres erejét vetette be, Deák Ferenc így összegezte a magyar politikai irányvonalat: „Mellettünk jog és törvény állnak és a szerződések szentsége, ellenünk az anyagi erő:” Ezért nevezte a magyar nemzetet Kossuth Lajos „jogásznemzetnek.”


A jogfolytonosság visszaállítása és a kiegyezés


Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után bevezetett abszolút kormányzati rendszerrel szemben Deák Ferenc egyezséget ajánlott a Habsburg dinasztiának. Szerinte a kiegyezés kiindulópontja a Pragmatica sanctio lehetne. Össze kell hívni a magyar országgyűlést (az erdélyi és a horvát képviselőkkel együtt) és elismerni a jogfolytonosságot, majd megkoronázni Ferenc Józsefet. A közjogi kiegyezést végül az 1867. évi XII. tc.- be foglalták, amely lényegében a magyar korona országai és a többi Habsburg uralom alatt álló országok közötti „közös érdekű viszonyokról s ezek intézéséről” rendelkezett. A Pragmatica sanctio és ennek a kiegyezési törvény általi értelmezése szerint Magyarország és az osztrák tartományok a közös uralkodó által „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul együtt birtoklandók.” Ebből következett, hogy „a közös biztosság együttes erővel leendő védelme és fenntartása közös és viszonylagos kötelezettség. „Á Pragmatica sanctio ugyanakkor biztosította, „hogy Magyarország alkotmányos közjogi és belkormányzati önállósága sértetlenül fenntartassék.”


A közös és együttes védelem eszközei a hadügy és a külügy, így ezek közösek és közös az ezekre vonatkozó pénzügy is. A közös ügyeket az uralkodó által kinevezett közös miniszterek irányították, akiknek az ellenőrzését a két országgyűlésből választott 60-60 tagú delegáció végezte. A delegációkat az uralkodó hívta össze, felváltva Bécsbe és Budapestre

A jogfolytonosság helyreállítása az I. világháború után


Az Osztrák Magyar Monarchia I. világháborús vereségének hatására IV. Károly 1918. november 13-i eckartsau-i nyilatkozatában nem a trónról mondott le, hanem a királyi hatalom gyakorlásáról, az államügyek vitelében való részvételről, de még ez sem volt érvényes, mert hiányzott a miniszteri ellenjegyzés. Károly uralkodói jogainak megszűnését csak az 1921. évi XLVII. tc.- ben mondta ki a magyar nemzetgyűlés. Egyúttal deklarálták, hogy „hatályát vesztette és ezzel a királyválasztás joga a nemzetre visszaszállt.”


Az államfői hatalom ideiglenes gyakorlásáról szóló 1920. évi I és II. tc. szerint az ország ideiglenes államfője a kormányzó lett. A kormányzót a nemzetgyűlés titkos szavazással a magyar állampolgárok közül választja, aki kezdetben a királyt helyettesítette, de az 1921. évi XLVII. tc. életbelépése után már a trón nem volt betöltve, így a kormányzó nem a királyt, hanem a királyi intézményt helyettesítette., tehát a kormányzó tényleges államfővé vált.


A történeti alkotmányt a magyar nemzet mindig is megbecsülte. Ezért is nálunk a szélsőséges eszméket valló pártok és mozgalmak (kommunista és fasiszta pártok), melyek szembehelyezték magukat az ország alkotmányával és történeti tradícióival, a lakosság jelentős részének támogatását nem nyerhették el.

Dr. Gergely András Krasznahorka üzenetéről a mának témájú előadásában az alábbiakat emelte ki:

Krasznahorka vára a 13. században, a nagy várépítések idején keletkezett. Hét évszázados történetében nincs kimagasló, a történelemkönyvekben szereplő esemény. Nem ostromolta a török, így nem volt hősies védelme sem, mint Eger várának 1552-ben, nem volt nagy szerepe a kora-újkor Habsburg-ellenes hadjárataiban, nem köthető össze az 1848-49-es szabadságharccal. Ráadásul a vár a trianoni határon kívülre került, el is felejtődhetett volna.

Krasznahorka mégis az egyik legismertebb magyar vár. Oka ennek, hogy folyvást lakták, bővítették, őrizték – a 16. század óta folytonosan az Andrássyak – , és nem lett a kuruc háborúk utáni várrombolások áldozata sem. Így nemcsak megmaradt, hanem egyre impozánsabb épületegyüttest alkotott. De mindez önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy Krasznahorka a nemzeti emlékezet centrumába kerüljön.

Főként az Andrássy család volt az, amely ezt a presztizs-emelést végre tudta hajtani a 19. században. A várat a 19. század elejei tűzvész után nem hagyták sorsára, hanem újjáépítették, várkastéllyá tették. Műkincseiket, amelyekben nyilván korábban sem szűkölködtek a vár termei, tovább gyarapították, s azokat Krasznahorkára szállították. A várnak tehát kialakult művelődéstörténeti jelentősége. Az Andrássyak Krasznahorka segítségével hajtották végre azt a fordulatot, amelyet az arisztokrácia jobbik fele próbált megvalósítani, nevezetesen, hogy a területfejlesztés, a falvak létesítése, a vidék benépesítése vagy újjáépítése után új, történelmileg méltányolható feladatkört találjanak. Az egyik az ipar fejlesztése volt, amely e vidéken Andrássy Manó névehez fűződik, aki id. Andrássy Gyula testvére volt. A gömöri táj, a később elhíresült salgótarján-rimamurányi vasmű, a „magyar Ruhr” volt ennek egyik, a maga korában nem is annyira becsült eleme. A másik pedig a művészetpártoló – műgyüjtői-mecénási tevékenység volt, amely ugyancsak új szerepvállalást kínált a katonai-birtokosi, s lassan politikai szerepét is elvesztő arisztokráciának. Az Andrássyak sokat emlegetett „kincsei” e sikeres szerepváltásnak, szerepvállalásnak az emléktárgyai.

A 20. század elején a család, konkrétan ifj. Andrássy Gyula, egy újabb lépést tett: Krasznahorka várát múzeummá emelte, éspedig azáltal, hogy gyűjteményét, s vele a várat, megnyitotta a nyilvánosság, a „nagyközönség” számára. Nemes gesztus volt ez, érdemes a korabeli sajtó figyelmére. Krasznahorka várának „jó sajtója”, nagy híre csak ekkor, a 20. században jött létre. Trianon után a Vár családi tulajdonban maradt, tehát státusza nem sokat változott. 1945 után viszont a várat államosították. Szerencsére a szlovák (csehszlovák) állam a várat is megtartotta, a gyűjteményt is egybentartotta. Méltán vált a 20. század második felében turisztikai nevezeteséggé. A trianoni határhoz, emellett Budapesthez is oly közel fekvő várat mind több látogató kereste fel. A vár ekkor került végérvényesen a magyar és a szlovák nemzeti mitológia középpontjába.

Tehát azidőtájt, amikor az Andrássyak műgyüjtése lezárult, s a gyűjtemény múzeummá alakult, akkor kezdődött meg a vár másik, mitológiai története. Alig maradt magyarországi vár(kastély), amelynek értékes kincsei voltak s azok fenn is maradtak (másik példaként Fraknót, az Esterházyak várát említhetném, a mai Burgenlandban).

Krasznahorka jelentősége megnőtt, s ezután a szlovák állam érdeme lett, hogy a várat fenntartotta, kiállatta a mind nagyobb turisztikai rohamot, napjainkban pedig rendkívüli gyorsasággal látott hozzá a 2012. évi tűzvész utáni helyreállításhoz. Ezáltal sikerült fenntartani és erősíteni a régebbi gondolati építményt, Krasznahorka mítoszát.

A közeljövő feladata lesz, hogy Krasznahorka ne csak múzeum legyen, „kíváncsisága iskolás fiúknak”, ahogy a legnagyobb gömöri, Madách mondaná, hanem élettel is telítődjék. Az ifj. Andrássy Gyula Alapítvány javaslata az, hogy a vár egyszersmind nemzetközi találkozó- és tanácskozó hely lehetne, tudományos, politikai és diplomáciai rendezvények színtere. Ezen az úton a Vár, a média közvetítése révén, még jobban bekerülhetne a szlovák, a magyar – s persze a cseh, a lengyel – köztudatba. Most már földrajzi fekvése révén is közép-európai középponti hellyé válhatna. A Krasznahorka név új fogalmi asszociációkat kelthetne, egy új mítoszt alakíthana ki – a közép európai, ha úgy tetszik (egy másik vár nevével) a „visegrádi” összefogásét, együttműködését.”

A Jótékonysági Konferencia méltóságát emelte Csák József és Hegedűs Valér, a Magyar Kultúra Lovagjainak Matus Mihály tárogató művész továbbá Gyurkovics Zsuzsanna művésznő előadása .

A Jótékonysági Konferencián a magyar és szlovák résztvevők mellett Magyarországra akkreditált Nagykövetségek is képviseltették magukat.

A Jótékonysági Konferencia alkalmából összegyűjtött adományok eljuttatásra kerülnek Krasznahorka Vára újjáépítésére.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Ifj. gróf Andrássy Gyula emlékkonferencia 2011. május 14. 10:00 a Gödöllő Királyi Kastély, Barokk Színházban

2011. május 14. napján 10.00 órai kezdettel került sor a Gödöllői Királyi Kastélyban, az Európai Unió Elnökségének színhelyén, Ifjabb gróf Andrássy Gyula emlékére megrendezett Konferenciának különös tekintettel a magyar történeti alkotmányra és Szent Koronára.


A konferencia az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány kezdeményezésére került megrendezésre.

A konferencia fővédnöke: Dr. Vizi E Szilveszter Elnök úr,

levezető elnöke: Dr. Révész T. Mihály professzor úr volt.

Az Ifj Gróf Andrássy Gyula Alapítvány alapítói nevében

dr. Szeiler Erika köszöntötte a megjelent előadókat, vendégeket, érdeklődőket.

A konferencia meghívott előadói voltak:

Dr. Révész T. Mihály professzor úr – Ifj. gróf Andrássy Gyula a polihisztor

Dr. Gergely András professzor úr – Ifj. gróf Andrássy Gyula a kiegyezésről

Dr. Horváth Attila professzor úr – Ifj. gróf Andrássy Gyula és a magyar történeti alkotmány

Dr. Máthé Gábor professzor úr – Ifj. gróf Andrássy Gyula és a Szentkorona Tan

Dr. Jeszenszky Géza professzor úr – Ifj. gróf Andrássy Gyula diplomáciája az I. világháború alatt

Dr. Szeiler Erika bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az Alapítvány célja nem csupán a nagy magyar személyiségre való emlékezés, hanem a máig is aktuális gondolkodó eszméinek megismertetése, aktív közreműködés ezen eszméknek a közgondolkodásba való beépülésében.

Ifjabb gróf Andrássy Gyula politikus és egyben tudós is volt, aki egy hatalmas pályaívet, óriási teljesítményt hagyott maga után, amely teljesítmény azért is különleges érték, mert a legnehezebb történelmi korszakokban sem bicsaklott meg. Ifj. Gróf Andrássy Gyula soha sem adta fel elveit..

Ifj. gróf Andrássy Gyula olyan államférfi, történész, alkotmányjogász volt, akire nyugodt szívvel lehet mondani, hogy kevés hozzá hasonló élt/él Magyarországon.

Dr. Szeiler Erika kiemelte, hogy megemlékezni kötelességünk, és ez azt is jelenti, hogy hálásak vagyunk mind Ifj. Gróf Andrássy Gyulának, mind szüleinek, édesanyjának Kendeffy Katinka grófnőnek és édesapjának, Andrássy Gyulának és az Ő környezetének is hálásak vagyunk: Mindszenty bíborosnak, Wekerle Sándornak, Tisza Istvánnak – akik segítették, hogy azzá legyen aki lett. Ő egy Európai utas.

Nem véletlen az Emlékkonferencia helyszíne sem, mert ifjabb Gróf Andrássy Gyula egy igazi nagy ívű európai gondolkodó volt, olyan, akinek üzenete ma is érvényes és hasznos egész Európának.

Így a konferenciával – az Uniós elnökségünk hivatalos helyszínéről- egyben egy Európának is szánt üzenetet nyújtunk át.

A konferencia előadói sorát dr. Révész T. Mihály nyitotta meg, aki bemutatta Ifj. gróf Andrássy Gyulának életpályáját.

Dr. Gergely András professzor úr Ifj. Gróf Andrássy Gyulának a kiegyezéssel kapcsolatos álláspontját mutatta be.

Ha arra gondolunk, hogy az 1867. évi kiegyezés egyik megteremtőjének fia politikájában a kiegyezés ellen fordul, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy életrajzi rejtéllyel állunk szemben.

Magyarázatot keresve nincs itt szükség az apa-fiú kapcsolat pszichologizálására, annál is inkább, mivel ifj. Andrássy kiegyezés-ellenessége csak felnőtt korában következett be.

A belpolitika felé forduló ifj. Andrássy kezdetben mind gyakorlati politikájában, mind elméleti munkásságában a kiegyezés híve. Szabadelvű-kormánypárti mandátumot szerez, s a millennium évében megjelent vaskos államjogi munkájában (Az 1867-iki kiegyezésről) a kiegyezés szükségszerűségét és előnyeit bizonygatja. Mivel pedig a politikában megjelent már az a ’67-es irányzat, amely a kiegyezés csekély horderejű módosításával próbált népszerűségre szert tenni, Andrássy munkájában külön fejezetben értekezett „a kiegyezés módosításának veszélyeiről”. Igaz, felvillannak már olyan megfontolások, amelyek a későbbi kritikai álláspontot előlegezik: azt fejtegeti, hogy a monarchia egésze nem állam, hanem csupán két külön állam különleges szövetkezése. Ugyanakkor a Függetlenségi Párt azon törekvése, amely egy „tiszta” perszonális unió megteremtésére irányul, vagyis a közös ügyek, nevezetesen a közös hadsereg és a közös külpolitika megszüntetése, olyan benső ellentmondásokat rejt magában, amelyek megvalósulásuk esetén az egész birodalmat működésképtelenné tennék. Mivel ezt a „perszonális uniós” programot megvalósíthatatlannak tartja, figyelmét azután könyvében a nemrégiben született „Nemzeti Pártra” irányítja, amely 67-es alapon csekélyebb módosításokat szeretett volna elérni. Nagy elokvenciával fejtegeti, hogy újabb jogok nem fejthetők ki, nem vezethetők le a kiegyezési törvény szövegéből. Javaslataikat emellett célszerűtlennek tartja: mire való lenne a magyar nyelvű katonai oktatás a német nyelvű hadsereg tisztképzése szempontjából? A 67-es alapú ellenzék, a Nemzeti Párt programja sem elfogadható, ámde – s itt már megelőlegez valamit a kiegyezés későbbi kritikusából – a kiegyezés „továbbfejlesztésének” gondolata hasznosítható, annak „egészséges magvát” fogadják el. Ebben az esetben ugyanis az egymással versengő 67-es pártok egyesülhetnek.

Útkereső szándékait jelzi, hogy hosszú évekig – jóllehet képviselő maradt – nem vett részt a parlament munkájában. E hallgatás folytán – újságcikkeket, röpiratokat sem írt – homályban marad, hogy mi vezette a kiegyezés kritikájához s ennek pártpolitikai következményéhez, a 67-es ellenzékiség elfogadásához. Szerepet játszhatott ebben a karriervágy is. A kormánypártban nem kapott komoly szerepet, pl. miniszteri pozíciót. De a személyes motívumokon túlmenően az országos politika egészének alakulása is ebbe az irányba terelhette.

Nevezetesen: Tisza István kritikája korának parlamentarizmusa felett, amely elsősorban az ellenzék politikáját, az obstrukció alkalmazását bírálta, többeket aggodalommal töltött el. Tisza ugyanis Belzebubbal akarta kiűzni az ördögöt: a parlamenti pártok jogaink korlátozását tervezgette, hogy magát a parlamentarizmust átmentse. Aki pedig szembe akart szállni Tisza veszélyes politikájával, nyilván más, Tiszával nem közös pártban keresett magának pozíciót. Így alakult ki a Tisza István – ifj. Andrássy Gyula politikai szembenállás: utóbbi ellenezte a parlamenti jogok csorbítását. S valószínűleg ekként került át Andrássy a kiegyezés kritikusainak táborába.

Félreértések elkerülése végett le kell szögeznünk: Andrássy nem a Függetlenségi Párthoz tartozott, hanem a 67-es alapú ellenzékiség egyik vezető személyiségének számított (Apponyi Albert gróffal együtt). Csakhogy, újabb évek politikai alakulásai nyomán, ez a 67-es ellenzékiség fokozatosan a függetlenségi ellenzékiség közelébe került. 1905-ben koalíciót alkotva érték el, hogy az ellenzék – a dualizmus kora történetében első és utolsó alkalommal – nagyarányú győzelmet arasson. Az uralkodó nem volt hajlandó „függetlenségi” kormányt kinevezni. A koalíciós pártokat hosszú hónapokon át puhították, hogy – elsősorban katonai tárgyú, a hadseregre vonatkozó – követeléseiket adják fel. Rendkívül érdekes, hogy a 67-es alap-álláspontú Andrássy következesebb, ha úgy tetszik makacsabb álláspontot foglalt el, mint a Függetlenségi Párt, s annak vezetője, Kossuth Ferenc. A végső tárgyalásokból s a végső alkuból Andrássyt már ki is hagyták, s alig-alig sikerült rábeszélni, hogy az új, koalíciós kormányban, Wekerle Sándor második kabinetjében, miniszteri pozíciót vállaljon. A belügyminiszteri tárcát kapta, amely pozíció kétségkívül bármely kormányon belül az egyik legfontosabb, de ez esetben el is zárta őt a „közjogi kérdések”, a kiegyezés „továbbfejlesztésének” politikai alakítása elől. A koalíció csekély, formális engedményeket ért el közjogi szinten. Az elnevezések, a címer- és a zászlóhasználat kérdésében sikerült némi „vívmányt” felmutatni. Az 1907-ben esedékes (tízévenként megújítandó) gazdasági kiegyezésben sem sikerült kedvezőbb pozíciókat elérni. De mindenki azt érezte, hogy ez az utolsó megkötött gazdasági kiegyezés, az ellentétek olyan nagyok, hogy már nem lehet tíz év múlva újabb megállapodást kötni.

A Tisza-Andrássy ellentét 1910-től fordított szereposztásban folytatódott: Andrássy miniszter lett, felelős kormánypolitikus – és Tisza került ellenzékbe. Egy cikluson át, 1906-1910 között tartott ez a politikai szereposztás. 1910-ben viszont Tisza újonnan szervezett „Nemzeti Munkapártja” aratott választási győzelmet.

A szerepek megint megfordultak. Mivel Tisza változatlanul azt a politikát folytatta, amelyet 1905 előtt, sőt erőszakos eszközei a fenyegetések után tényleg kiterjedtek a parlamenti ülésekre is. Ellentétük ennek folytán elmélyült. Andrássy Gyulát úgy tartották számon, mint akire – egy újabb politikai fordulat esetén – a miniszterelnöki szék vár. Ez a fordulat azonban néhány éven belül nem következett be. Andrássy, és pártja, az Alkotmánypárt, továbbra is a kiegyezés „továbbfejlesztésének” gondolatát hirdette.

A politikai erőviszonyokon az I. világháború sem változtatott, hiszen 1913 után nem voltak többé választások. Bár a parlament a Monarchia keleti felében, vagyis Magyarországon, működött tovább, mégis csupán az időközben miniszterelnökké avanzsált Tisza tribünje maradt. Andrássy figyelme a külpolitika felé fordult, s egyre inkább érezte, hogy a Monarchia adott rendszere nem fenntartható. Az 1916-ban trónra lépett utolsó király, IV. Károly, töprengett a változtatásokon, kapcsolatba került Andrássyval is. A király halogatása azonban végzetesnek bizonyult: a háborús vereség nyomán a Monarchia mindkét felét elérte a forradalom hulláma. A király a végnapokban Andrássyt Svájcba küldte, béketárgyalások felvétele céljából. A kezdeményezés azonban megkésett. Svájcban érte Andrássyt az elégtétel-adással felérő gesztus: IV. Károly kinevezte közös külügyminiszterré. Andrássy azonban csak apja örökségének, a kiegyezésnek a felszámolásához tudott asszisztálni. Az egész birodalom összeomlott, maga alá temetve az Osztrák-Magyar Monarchiát.

A dinasztia megmaradt. S ebből fakadt Andrássy 1918 utáni nagy politikai tévedése: valaminő stabilitást, netán a régi Magyarország (területi) visszaállítását remélte elérni a Habsburgok, konkrétan IV. Károly újra – trónra juttatásával. Nem vette észre, hogy a bennünket körülvevő kisantant és a mögött álló „nagy” antant hallani sem akar egy ilyen megoldásról.

A kiegyezési világ akár csak Magyarországra kiterjedő helyreállítása ekkor már végleg lekerült a napirendről. IV. Károly törekvéseinek támogatásával Andrássy a politikai élet perifériájára sodródott.

Ifj. Andrássy Gyula és a kiegyezés itt csak vázlatosan összefoglalt problémaköre megmutatja, milyen politikai ellentmondások között őrlődött a korszak embere. Andrássy őszintén kereste a megoldást, ezért mélyedt el a magyar jog történetében. A megoldást nem találta, nem is találhatta meg: az 1867 utáni korszak belső ellentmondásai nem voltak feloldhatóak.

Gergely András.

Dr. Horváth Attila Ifj. gróf Andrássy Gyula történeti alkotmánnyal kapcsolatos nézeteit, munkásságát mutatta be.

1. Andrássy jogi tanulmányai

A magyar nemesség a Mohács utáni Magyarországon különösen nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy gyermekeik magas fokú iskolai képzésben részesüljenek. A nemes ifjak leginkább jogi tanulmányokat folytattak. Kitonich János is a korszakalkotó munkájában a híres római jogtudóst Mucius-t idézte: „turp est patritio et nobili viro jus, in quo versatur, ignorare.” (Szégyen az előkelő és nemes emberre, ha jogát nem ismeri.) A jogi műveltség nem csak a birtokok igazgatásánál, az esetleges birtokpereknél bizonyult hasznosnak, hanem mind a vármegyei, mind pedig az országos politika elengedhetetlen feltételévé vált. A XIX. században a legjelentősebb politikusok zöme jogász volt. Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Gróf Batthyány Lajos, Szemere Bertalan stb. rendelkezett jogi végzettséggel. Végiglapozva a magyar miniszterelnökök, miniszterek életrajzát, rögvest szembetűnik, hogy több mint kétharmaduk jogász. 1884 és 1910 között az ügyvédek száma a parlamentben 50-95 között mozgott. Az összes képviselőhöz viszonyított arányuk 12-15 %. Tulajdonképpen minden századik ügyvéd képviselő volt. Ilyet egyetlen más foglalkozásnál sem tapasztalhatunk. Kiugróan megnőtt a befolyásuk 1906-ban (94 %).Nem véletlenül mondta Kossuth a magyar nemességről, hogy „jogásznemzet.” Akkoriban a magyar politikai elit egyetértett Deák Ferencnek a Felirati javaslat vitájánál 1861. május 13-án elmondott beszédének ezen gondolatával: „Mellettünk jog és törvény állanak és szerződések szentsége, ellenünk anyagi erő.”

Ifj. Andrássy Gyula is még a kortársak által is többször elismert jogi műveltségre tett szert. Már fiatalkorában abban a szerencsében részesül, hogy egy egész nyarat együtt tölthetett a kor egyik legnagyobb jogtudósával, Concha Győző (1846-1933) egyetemi tanárral, a Magyar tudományos Akadémia tagjával.

Amikor pedig Berlinben attasékén működött, rendszeresen látogatta a Humbolt Egyetem jogi előadásait. A berlini egyetemen valósult meg akkoriban leginkább a kutatás és az oktatás egysége. A német professzor nem oktatta tárgyát, hanem nyilvánosan kifejtette nézeteit. Az egyetemi hallgató sem csak tanult, hanem a tudománnyal foglalkozott, mint egyetemi polgár. Andrássy különösen Rudolf von Gneist (1816-1895) professzor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja előadásait hallgatta, aki jelentős műveket írt az angol alkotmányról (Das heutige englische Verfassungs- und Vervaltungsrecht, 1857), a porosz közigazgatási reformokról (Zur Vervaltungsreform und Verwaltungsrechtspflege in Preussen,1880), a jogállamról (Der Rechtsstaat, 1879), amelyekAndrássy későbbi műveire és politikai nézeteire jelentős hatást gyakoroltak. Több tanulmányában is foglalkozott a magyar és az angol alkotmány hasonlóságaival, és a közigazgatási reformmal.

Andrássy rendkívül alaposan és mélyrehatóan tanulmányozta a magyar jogot és jogtörténetet. Erről tanúskodik – többek között – a három vaskos kötetben megjelent monográfiája, amely A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai címmel jelent meg, és végigveszi a magyar alkotmány történetét az Árpád házi királyoktól a szatmári békéig.

2. Andrássy és a magyar történeti alkotmány

Az alkotmány egy állam jogrendszerén belül a legmagasabb szintű jogi norma, amely még a törvényalkotót is köti. Meghatározza az állam és a társadalom viszonyát, biztosítja a személyes szabadságjogokat, a jogegyenlőséget, szabályozza az államszervezet felépítését és működését.

Az alkotmányjog jellegzetességei:

1. A legnemzetibb jogág. Csak az önálló, szuverén országoknak van valódi alkotmányuk. Az alkotmány tehát elválaszthatatlanul összefonódik az állam sorsával. Az alkotmányjogban tükröződnek leginkább a nemzeti sajátosságok. Az adott ország történelme, kultúrája, társadalmi-politikai sajátosságai, földrajzi éghajlati meghatározottságai stb. Pl.: egyszerű vagy összetett állam, államforma, kormányforma, egy-vagy kétkamarás országgyűlés, választójog, területi közigazgatás szervezete, önkormányzatok, állampolgári aktivitás, bírósági szervezet, nemzeti szimbólumok.

2. A leginkább politikával foglalkozó, legátpolitizáltabb jogág. Az alkotmányjog reagál a leggyorsabban a politikai változásokra. Ez nem minden esetben történik a törvényalkotás révén, hanem szokásjogi szabályok által. Arra kell törekedni, hogy a politika, mindig alkotmányos keretek között működjön.

3. A leginkább ideológiai elvekre, eszmerendszerekre alapuló jogág. A hatalom legitimációja részben egyes ideológiai elvek mentén is történik. Magyarországon pl. kezdetben az isteni törvények, a Szent Korona tan, majd a felvilágosodás eszméi: természetjog, társadalmi szerződés, hatalmi ágak megosztásának elmélete. A XIX. századtól különösen a liberalizmus, nacionalizmus, majd a jogállam eszméje.

A legjobb alkotmány is csak akkor érvényesül a gyakorlatban, ha a civil társadalom megfelelő jogtudata és nemzeti öntudata érvényesíti. Fontos, hogy az állampolgárok érdeklődjenek a közügyek iránt és minden esetben élesen megkülönböztessék a jogszerűtlent a jogszerűtől, a méltányost a méltánytalantól. Aki azzal kérkedik, hogy a politika nem érdekli, a közügyekkel nem foglalkozik, közömbösségével arról árulkodik, hogy mint állampolgár kiskorú. Az öntudatos polgár nem várja, hogy majd a kormány megoldja helyette a problémáit, hanem felelősséget vállal a nemzet sorskérdéseiért és mind az országos mind pedig a helyi politikában tehetségéhez képest részt vesz.

Ezeknek a feltételeknek leginkább az ún. történeti alkotmány tud megfelelni. Az „íratlan” alkotmány elnevezés félrevezető, hiszen a történeti alkotmánynak is a legtöbb rendelkezését írásba foglalják. Egyébként is az adott jogintézmény lényegét jobban kifejezi a történeti jelző, mint az hogy nincs írásba foglalva minden szabálya. A történeti alkotmány ugyanis a történelmi fejlődés különböző időszakaiban alkotott törvényeket és szokásjogi szabályait foglalja magába. A jogbiztonságot nagyban elősegíti, hogy a történeti alkotmánnyal az állampolgárok nagymértékben azonosulni tudnak, erős az önkéntes jogkövetés, a múltban gyökerező jogintézmények nagy tiszteletnek örvendenek. Angliában ma is az alkotmány egyik fontos dokumentumaként tartják számon a Magna Charta Libertatum címmel 1215-ben kiadott bullát.

A történeti alkotmány folyamatosan fejlődik, újabb és újabb jogintézményekkel bővül, mivel az egyén egyre többet vár a közösségtől és az egész közösség az államhatalomtól. A több évszázados szerves fejlődés révén egyre jobban idomul a társadalom érdekeihez és az állampolgárok is egyre inkább azonosulnak vele. Egyre természetesebbé válik az önkéntes jogkövető magatartás. A történelmi múltra való visszatekintés pedig a polgárok nemzettudatát erősíti.

Erről a kérdésről Szilágyi Dezső a képviselőházban az alábbiakat mondta: „Nem abban a betűben, ami az alkotmányban van megírva, van az igazi és legfontosabb biztosítéka egy nemzet önállóságának és függetlenségének, hanem abban az erőben, amely a törvényben megírt függetlenséget és az abban biztosított jogokat és szabadságjogokat érvényesíteni tudja.”

Magyarországon az országgyűlés viszonylag folyamatos működése révén a törvény primátusát mindvégig megőrizte. Ezt az elvet deklarálta az 1791. évi X. és XII. tc. Ennek következtében nem kellett eltérő jogforrási elvet alkalmazni az ún. alaptörvényekre (lex fundamentalis). Fundamentális törvényekre az abszolút kormányzat alatt álló országokban hivatkoztak. Pl. Franciaországban az 1570-es évektől és a Habsburgok örökös tartományaiban, ahol az uralkodó szuverén módon alkotta a legmagasabb szintű jogszabályokat. Nálunk csak tartalmuk és nem a jogforrási hierarchiában elfoglalt helyük miatt emelték ki a sarkalatosnak (leges cardinales) nevezett törvényeket. Pauler Tivadar, Toldy Ferenc, Schwarz Gyula stb. írták le, hogy ezeken a törvényeken az alkotmányunk „mintegy sarkain fordul.” Szekfű Gyula szerint a sarkalatos törvények kifejezést már a XVII. század óta használták.

A sarkalatos törvények egésze, mint „alkotás” akkor vált nyilvánvalóvá a magyar rendek előtt, amikor II. József nem csak egyes törvényeket, hanem azok összességét támadta meg. Ekkor észlelték, hogy a törvényes állapot a nemzetnek milyen fontos tényezője és alkotórésze. A „constitutio” szót először Bihar vármegye használta modern értelemben (alkotás) 1786-ban, II. József radikális reformjainak évében. A fogalom tisztázását segíthette az is, hogy a francia rendi gyűlés is constituálónak, alkotmányozónak nevezte magát. Az alkotmány szót Széchenyi István alkotta a részvény, részvénytársaság, alapítvány stb. jogi műszavainkkal együtt.

A sarkalatos törvényeket többek között Hajnóczy József, Fényes Elek és Széchenyi István gyűjtötte össze. Idesorolták: a Vérszerződést, az 1222. évi Aranybulla cikkelyeit, a törvénybe iktatott királyi hitlevelek és eskük, a trónöröklést szabályozó törvényeket, vagyis az 1687. évi II. és III., az 1723. évi I., II., III. tc.-eket, kiegészítve az 1791. évi III. tc.-vel, amely a koronázást a trónüresedéstől számítva, 6 hónap alatt megtörténendőnek rendeli. Az ország törvényes önállóságát és függetlenségét, valamint területének épségét biztosítják a már említett királyi hitleveleken és eskün felül az 1715. évi III., 1791. évi XI. Erdély unióját az 1848. évi VII., 1868. évi XLIII. tc.-ek. Horvát-Szlavónországok helyzetét a magyar államban az 1868. évi XXX. tc. Magyarországnak Ausztriához való viszonyát az 1867. évi XII. tc. A törvényhozásról általában és a király jogairól a törvényhozásnál szólnak az 1635. évi XVIII., 1791. XII., XIII., 1848. évi IV. tc.-ek. Az országgyűlésre vonatkoznak az 1608. évi k. u. I., 1687. évi X., 1848. évi V., 1868. évi XXX., 1885. évi VII. tc.-ek. A kormányról az 1608. évi k. e. X., 1741. évi XI., 1792. évi XII., XIV., XVI., XVII., 1848. évi III., 1867. évi XII., 1868. évi XXX. tc.-ek rendelkeznek. A hadügyekről és pénzügyekről az 1504. évi I., 1608. évi k. e. V., 1635. évi LXXXVIII., 1681. évi XII., 1715. évi VIII., 1723. évi XVI., 1741. évi XIV., 1791. évi XIX., 1827. évi III., IV., 1848. évi III., 1867. évi XII., 1868. évi XXX., XL., XLII., 1886. évi XX., 1889. évi VI., 1890. évi V., 1890. évi V. tc.-ek. A bírák függetlenségéről az 1492. évi X., 1566. évi XXV., 1791. évi XII., 1869. évi IV. tc.-ek. A vallásszabadságról az 1608. évi k. e. I., 1647. évi V., 1791. évi XXVI., XXVII., 1848. évi XX., 1868. évi LIII., 1895. évi XLII. tc., 1895. évi XLIII. tc.-ek. A közterhek egyenlő és aránylagos viseléséről az 1848. évi VIII. tc. A sajtószabadságról az 1848. évi XVIII. tc. A tanszabadságról az 1848. évi XIX. tc. A nemzeti színről és az ország címeréről az 1848. évi XX. tc. A nemzetiségi egyenjogúságról az 1868. évi XLIV. tc.

Erdély sarkalatos törvényeihez az 1691-es Diploma Leopoldium, a három nemzet unióját deklaráló Approbáták I. Rész I. Cím, a Compiláták II. Rész I. Cím, az öröklési rendet meghatározó 1744. évi erdélyi II. és III. tc., valamint az ország sarokjogait tartalmazó 1791. évi erdélyi III., IV., VI., VIII., X., XI. tc.-ek tartoztak.

3. A magyar történeti alkotmány kialakulása

A magyar történeti alkotmányt sokan egészen a vérszerződésig vezetik vissza. A szerződés szerint a törzsek vezetői Árpád családjából fogják a továbbiakban a fejedelmet választani, az alkalmasság szerint, ami többnyire egybeesett a család seniorjának személyével. A vezér megtartja szabadságukban a fegyverviselő férfiakat és a fejedelmi tanácsában a törzsek vezetőit. A vérszerződés tehát már jó néhány évszázadokon át ható jogintézményt ismert: az alkalmas személy megválasztása és bemutatása, majd az elfogadás. A kiválasztott pedig vezéri esküt tesz a szerződés betartására.

Szent István a kereszténység felvételekor egyértelműen Nyugat Európához és a Római Katolikus Egyházhoz csatlakozott. Az egyház a keresztény királyság számára ideológiai és anyagi erőt, a társadalomnak pedig új hitet, keresztény erkölcsöt, művelődést és európai kitekintést adott. A hatalom gyakorlását a keresztény erkölcsi normáknak vetette alá: Ha az uralkodó nem tartotta be az isteni törvényeket, akkor az egyház vezetői bűnbánatra, vezeklésre kényszeríthették és végső soron meg is foszthatták a trónjától. Az uralkodást tehát szolgálatnak, „minisztériumnak” tekintették, amelyet a köz javára, a hívő közösség lelki üdvére kell gyakorolni. Szent Ágoston azt tanította, hogy az igazságtalan törvény nem is törvény.

A kereszténység a pogány mentalitással szemben visszaadta az emberek hitét az igazságban és az egyéni élet értelmében. Kimondták, hogy Isten előtt minden ember egyelő, felszámolták a rabszolgaságot, a társadalmi néposztályokat közelítették egymáshoz. A boldogulást munkával és nem más kárára képzelték el. A munka többé nem szégyen, hanem élet alapja és önmagunk megszentelése. Az egyház támogatta a társadalom elesetteit: a betegeket, árvákat, vakokat, mozgássérülteket, gyengeelméjűeket.

Magyarország vallási szempontból is Európa középpontjában fekszik. Tőlünk keletre már nincs olyan állam ahol a lakosság jelentős része katolikus lenne, nyugatra pedig ortodox. Hazánk a legészakibb terület, ahová az iszlám elterjedhetett, tőlünk délre és keletre viszont a protestáns egyházak már nem jutottak el. Éppen ezért Magyarországon Szent István korától kezdve mindig is meghatározó volt a vallási türelem.

A nyugati kereszténységhez való csatlakozás előnyei hamarosan megmutatkoztak. A VII. Gergely pápa (1073-1085) által kezdeményezett gregoriánus reform jelentőségét mindmáig nem dolgozták fel kellő körültekintéssel a történészek, pedig gyökeres fordulatot hozott a politikai és a vallási szféra, a világi és a lelki hatalom, az egyház és az állam viszonyában is. Az egyház szabadságának kivívásával a szabadságnak egy teljesen új koncepciója jelent meg az európai gondolkodásban, amely nélkül a modern politikai intézmények létrejötte nem érthető meg. Kialakult és elfogadottá vált az az elv, miszerint az emberi életnek van egy olyan szférája, területe, amely nincs alávetve a világi hatalomnak, hanem teljesen független és autonóm.

Az aranybullák évszázada is az 1215. évi IV. Lateráni zsinat hatására kezdődött. Az egyházjogi szabályok írták elő, hogy az állam csak jogilag rendezett szabályok szerint működhet. Az 1222. évi Aranybulla az első olyan törvényünk, amely a politikai nemzet kívánságára alkottak meg és amiben a király hozzájárul jogainak korlátozásához, bár csak Nagy Lajos 1351. évi törvényével vált a sarkalatos nemesi jogok alapjává. Az Aranybulla alapján deklarálta Werbőczy István Hármaskönyve I. Rész 9. cikkelyében, hogy a nemeseket „előzetes idézés vagy perbe hívás és törvényes elmarasztalás nélkül, senkinek unszolására, panaszára vagy kérésére személyükben senki sehol le nem tartoztathatja.” (V.ö.: az 1896. évi XXXIII. tc. 95., 97., 101., 141-147., 152., 153., 158., 165., 170., 267., 268., 296., 476., 537., §-val.) Werbőczy az ellenállási jogot is a nemesi jogok közé sorolta. Ennek megfelelően hivatkozhatott rá Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, a Wesselényi- összeesküvésben résztvevők, Thököly Imre. Bár a magyar rendek a Habsburgok kérésére az 1687. évi országgyűlésen lemondtak az ellenállási jogukról, nem merül feledésbe, hiszen II. Rákóczi Ferenc híres a Resrudescunt inclitae gentis Hungarae vulnera kezdetű kiáltványa és az 1790-es nemesi-rendi reformerek egyaránt az Aranybulla 31. cikkelyére hivatkoztak.

Martinovics Ignác és társait 1795. május 20-án a Vérmezőn lefejezték. Egy szelíd paptanár, Virág Benedek ezután lefordította magyarra az Aranybullát.

Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata a familiaritás. A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem eredményezett feltétlen engedelmességet. A vazallus hűséggel tartozott hűbérurának, de csak olyan katonai szolgálatot, vagy igazgatási feladatokkal tartozott ellátni, amelyek nem álltak ellentétben a szabad ember méltóságával és az egyház, illetve a király iránti tisztelettel. A szerződéses viszony a hűbérurat is kötelezte. A hűségért ellenszolgáltatással tartozott adni és védelmet nyújtani vazallusának. Amennyiben a kölcsönös kötelezettségekkel járó, visszterhes szerződést a hűbérúr nem tartotta be, a vazallus felszabadult kötelezettségei alól.

Magyarországon a rendiség a XIII. századtól, a rendi állam pedig a XV. századtól számítható. A rendi államban a király kénytelen a hatalmát megosztani a rendekkel. A királyt a rendi országgyűlésen választják meg és megválasztása fejében esküt tesz a rendi alkotmányra és hitlevelet bocsát ki, melyben ígéretet tesz az őt megválasztó rendeknek, hogy a nemzet jogait tiszteletben tartva gyakorolja hatalmát. Magyarországon működik Európa egyik legrégebbi parlamentje, hiszen az első országgyűlés még III. András hívta össze 1290-ben. Az 1608. évi k. u. I. tc. szabályozta az Alsó-és Felsőtábla szervezetét, ezzel stabilizálódott a kétkamarás országgyűlési rend.

Az országgyűlés megszerezte az adómegajánlás jogát és emiatt a királyok kénytelenek lettek rendszeresen, (általában háromévente) összehívni a diétát. Kialakult a törvényalkotás mindmáig meghatározó alapelve: az országgyűlés által megszavazott törvényjavaslatot a király szentesíti, aláírja, lepecsételi, kihirdeti és megküldi a törvényhatóságoknak. Ezzel a törvény vált a legmagasabb szintű jogforrásnak és elfogadottá vált az az alapelv, hogy az alkotmányos jogokat csak törvénnyel szabad szabályozni. (Ezért is volt érvénytelen II. József összes rendelete, még az is, amit halálos ágyán nem vont vissza.)

A teokráciát felváltotta a népfelség elve, amely szerint minden hatalom és jog forrása a nemzet, amely alatt akkoriban a kiváltságos rendeket értették. Az uralkodó a nemzet megbízásából gyakorolja a hatalmát és a nemzetnek felelős. A magyar nemesség büszke öntudattal képviselte a nemzetet, de bizonyos értelemben az alávetett „népet” is. Az ország közjogi helyzetét, alkotmányát a király és a nemzet közötti hatalomátruházó szerződést Magyarországon egyedülálló módon fejezte ki a szenkorona-tan. A nemesség a fejedelemtől, a fejedelem viszont a nemességtől nyeri hatalmát és kiváltságát. A magyar állami főhatalom a Szent Koronáé és csak ennek birtokában a királyé. Vagyis azok a királyi jogok, amelyeket a király ipso jure gyakorolt, csak a Szent Korona által illetik meg. A politikai nemzet közéletben résztvevő egységének szimbóluma. Ez tulajdonképpen megegyezik a modern alkotmány azon tételével, amely az egész nemzetnek adja a szuverenitást. Werbőczy István Tripartitumában leírta, hogy a király és a nemzet együtt gyakorolják a hatalmat. A törvényhozó hatalmat egységben, a közigazgatásit pedig megosztottan. A központi hatalmat a király az ország főurai és főpapjai révén, a helyi hatalmat pedig a nemesség gyakorolhatja, amely egyenlő rangú a központi közigazgatási hatalommal. Ez az osztott hatalom, a helyi önkormányzat, még az alkotmányos kontroll jogával is rendelkezett. Így a rendi alkotmány védőbástyájává Eckhart Ferenc által „specifikus magyar intézménynek” nevezett nemesi vármegye vált. A jómódú középnemesség soraiból választott vármegyei tisztikar mind anyagi, mind pedig egzisztenciális módon függetlenítette magát az abszolutizmusra törekvő Habsburg uralkodókkal szemben. Ezzel kapcsolatban alakult ki a vis iniertiae joga, amelyet a nemesi közvélemény az 1545. évi XXXIII. tc.-ből vezetett le. Eszerint a vármegye közönsége a törvénybe ütköző vagy az alkotmány szellemével ellentétes uralkodói vagy dikaszteriális (központi kormányszékek által kibocsátott) normák végrehajtását megtagadhatta. Különösen az országgyűlés összehívása nélkül II. József és I. Ferenc által törvénytelenül kibocsátott adórendeletekkel szemben került sor jelentősebb megyei ellenállásra. Kossuth Lajos mint az alkotmány védőbástyájáról írt a vármegyéről: „Akárminő legyen bár a kormányforma,… a központi hatalomnak mindig municipiális intézmények által kell mérsékeltetni, különben centralizációvá fajul, ami akármi neve legyen is a kormányformának, nem egyéb mint vagy álcázott abszolutizmus.”

A megyei önkormányzatok szinte teljes autonómiával működtek. A vármegyei közgyűlésen minden országos és helyi ügyet megtárgyalhattak. Megválasztották a megye tisztviselőit, törvénykeztek, helyi jogszabályokat (statutumok) alkottak.

Az igazságszolgáltatást is a szentkorona tan alapján a király és a nemzet megosztva gyakorolhatták. Nem csak a hierarchikusan kialakított igazságszolgáltatás terén, hanem a hatásköri megosztásról is. A királyi tábla nem vonhatta magához azokat a pereket, amelyek az úri széket, vagy a megyei törvényszéket illetik.

Magyarországon nem alakult ki külön jogászrend, hanem a nemesség vált jogásszá. A kor gondolkodására jellemző, hogy Kitonich János Mucius római jogtudóst idézte: „turpest patritio et nobili vivo jus, in quo verstatur ignorale.” (Szégyen az előkelő és nemes emberre, ha jogát nem ismeri.) Szinte mindegyik nemes ifjú, ha tehette, jogot tanult. 1667-től működött Pázmány Péter által alapított egyetem jogi kara, amely mellé a XVIII. században felsorakoztak a Katolikus, Református és Evangélikus Egyházak által alapított jogakadémiák.

A nemesség legnagyobb része nem praktizált, hanem jogi ismereteit birtoka igazgatásában, a vármegyei és az országos politikában hasznosítja. A jogászok lettek a lelkészek mellett a magyarországi értelmiség legszélesebb rétege. Kiterjedt számuk révén befolyásolni tudták a magyar társadalom értékrendjének alakulását. Így a nemesség mindig jogrendszerben gondolkodott, az évszázados rendi küzdelem mindig jogi síkon folyt. Érdekes, hogy a Habsburg ház a legtöbb esetben elfogadta ezt a harcmodort. Amikor a bécsi kormány mégis a túlerőben levő fegyveres erejét vetette be, Deák Ferenc így összegezte a magyar politikai irányvonalat: „Mellettünk jog és törvény állnak és a szerződések szentsége, ellenünk az anyagi erő:” Ezért nevezte a magyar nemzetet Kossuth Lajos „jogásznemzetnek.”

Andrássy Gyula családi indíttatása és tanulmányai révén nagyon jól ismerte a magyar történeti alkotmányt és annak az ország szuverenitásában betöltött szerepét. A történeti alkotmányt elemezte egészen a Szatmári békéig: A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. (Bp., 1901-1911. I-III. kötet.) című több mint ezer oldalas könyvében. A mű tengelyében a magyar alkotmány történelmi jellege, a Szentkorona-tan a királyt és a nemzetet egységbe foglaló szuverenitása, a magyar királyság függetlensége és szabadsága található. Mindezt igazolandó a harmadik kötetben Andrássy éles kritika alá vonta Friedrich Tetzner és Gustav Turba osztrák jogtörténészek nézeteit, akik az összmonarchia igazolása érdekében tagadni próbálták a magyar állam önállóságát. Arra hivatkoztak, hogy a magyar király, mint önálló személy már nem létezik, beleolvadt az összbirodalmi császárfogalomba. Emellett hangsúlyozták az uralkodó abszolút felségjogait, még a törvényhozás terén is. Ezzel szemben Andrássy bebizonyította, hogy a magyar király, a magyar Szent Korona tagjaként önálló jogosultsággal bír és ezért a magyar királyság soha sem volt alárendelve a császárságnak és a legfőbb törvényhozó hatalom a királyt és az egész nemzetet kifejező Szent Korona.

Az 1867-iki kiegyezésről. (Bp., 1896.) című művében aktuálpolitikai szempontok szerint elemezte a „kiegyenlítés” révén létrejött közjogi helyzetet. Amellett sorakoztatott fel leginkább jogi érveket, hogy a magyar államot és nemzetet leginkább a Deák Ferenc és Idősebb Andrássy Gyula által kialakított alkotmányjogi konstrukció tudja biztosítani.

4. Andrássy és az államforma kérdése

Montesquieu (1689-1755) ótaa jogi és a politikai szakirodalom szembeállítja egymással a királyságot és a köztársaságot. A nagy francia forradalom után vált jelentőssé a republikánus eszme és a nemzeti szuverenitás gondolta, amely élesen szembefordult az abszolutizmusra törekvő európai uralkodó házakkal. Immanuel Kant (1724-1804) szerint, ha a köztársasági államformát vezetik be mindegyik európai országban, akkor megvalósulhat a külső és belső béke, és boldogság.

Az I. világháború végéig azonban, – Franciaországot leszámítva, – szinte mindenütt megmaradtak a monarchiák, de jelentős részük már alkotmányos monarchiává szelídült. A logikus az lett volna, hogy a királyok tradicionális jogaik elvesztése után a monarchia intézménye elveszítse értelmét. Valójában ezután sem szűnt meg az autoritásuk csak más jellegűvé vált. A királyság már nem több mint az államfői poszt betöltésének sajátos technikája, vagyis nem periodikusan visszatérő választással történik, hanem trónutódlási szabályok szerint. A legtöbb hatalmi jogosítványa is megszűnik és csak a nemzet egészét kifejező szimbolikus szerepe marad meg. Ezzel okafogyottá vált az az erős ellenszenv, ami a korábbi republikánus mozgalmakat éltette. Andrássy is a kor követelményeinek megfelelően nyilatkozott a 1919. október 30-án a Pesti Hírlapnak erről a kérdésről: Túl nagy hatalma volt a királynak és túl kevés a nemzetnek. Ezen változtatni kell. „Valódi alkotmányos és parlamentáris szabadság kell.”

Sajátosan alakult azonban Magyarországon az ún. királykérdés. 1918. október 31-én József főherceg, mint homo regius kinevezte Gróf Károlyi Mihályt miniszterelnökké. A Nemzeti Tanácsban tömörült pártokból koalíciós kormány alakult, és József főherceg előtt felesküdtek a királyra. A fővárosban köztársaságot követelő tüntetések hatására Károlyi már másnap telefonon azt kérte IV. Károlytól (1887-1922), hogy mentse fel esküje alól. Végül is Andrássy közölte: a király nem mond le a magyar trónról, de a kormányt felmenti esküje alól. Még aznap este a Károlyi kormány tagjai felesküdtek „Magyarországra és a magyar népre” a Nemzeti Tanács elnökévé választott Hock János (1859-1936) előtt. Ezután a magyar Főrendi Ház küldöttsége Wlassics Gyula (1852-1937) vezetésével november 13-án Eckartsauban felkereste IV. Károlyt, aki hosszú, keserű vita után egy alkotmányjogi szempontból értelmezhetetlen nyilatkozatot tett: „Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet fejlődésének, amely iránt változatlan szeretettel vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételemről az állami ügyek vitelében lemondok, és már eleve elismerem azt a döntést, amellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.” Vagyis nem a trónról, hanem az állami ügyek viteléről mondott le. A kormány ennek ellenére aznap megállapította: „Habsburg Károly nem uralkodója az országnak.” A Képviselőház föloszlatta önmagát, a Főrendiház pedig berekesztette üléseit. Az államfő és a parlament hiányából fakadó űrt a Nemzeti Tanács igyekezett betölteni, azzal hogy saját magát a nemzeti szuverenitás egyedüli birtokosának nyilvánította. Ezután viszont a Nemzeti Tanács többé nem ülésezett. Károlyi Mihályt köztársasági elnökké a Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága tette meg.

Andrássy ezzel szemben kijelentette: „A megkoronázott és élő király csak akkor szűnik meg király lenni, ha lemondott és az országgyűlés a lemondást tudomásul vette. Károly király azonban le nem mondott, a törvényhozás a lemondást tudomásul nem is vehette, tehát ő a törvényes királyunk.…Hiányzott a felelős miniszter ellenjegyzése, mely nélkül minden királyi elhatározás érvénytelen…a kérdéses nyilatkozatot a király olyan magánembereknek adta, akik nem képviselték a főrendiházat.… A kiadott nyilatkozat tartalmilag sem lemondás, csak azt mondja, hogy a király nem avatkozik a kormányzásba és hogy a magyar nemzetnek az államformára vonatkozó elhatározását elfogadja és semmi többet.”

Andrássy tehát a szabad királyválasztókkal szemben egyértelműen kiállt IV. Károly mellett. A Tanácsköztársaság leverése után a közéleti vita már nem a köztársaság pártiak és a monarchiát támogatók között húzódott, mert a köztudatban Károlyi Mihály nevével fémjelzett Népköztársaság és a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság teljesen népszerűtlenné vált. Károlyinak felrótták, hogy erélytelen és tehetségtelen politikájának következtében lettek rosszabbak a Trianoni békediktátum területi rendezései. A kommunisták pedig a kegyetlen terrorjukkal, harácsolásukkal vívták ki maguk ellen a magyar lakosság ellenszenvét. Andrássy ezért nem is köztársasági álláspont, hanem a szabad királyválasztók ellen érvel tanulmányaiban, beszédeiben és újságcikkeiben. Károlyt egyébként is alkalmasnak tartotta az uralkodásra. Kiváló képzésben részesült, de nem nevelték uralkodónak, hiszen születésekor még Rudolf volt a trónörökös. Az ő öngyilkossága után Ferenc József testvérének, Károly Lajosnak a fiai következtek. Ottó, azonban 1906-ban elhunyt, Ferenc Ferdinándot lelőtték Szarajevóban. Mivel Ferenc Ferdinánd morganikus házasságot kötött és ezért gyermekei nem lehettek trónörökösök, jöhetett a sorban IV. Károly. Károly bécsi bencés gimnáziumban tanult, de nyilvános érettségit Ferenc József tilalma miatt nem tehetett le. Prágában magánúton jogot és közgazdaságot hallgatott. Az I. világháborúban a frontra került, majd Ferenc József maga mellé vette, hogy megismerkedjen az államügyekkel. Andrássy személyesen ismerte Károlyt és tudta róla, hogy szimpatikus ember. Jó kedélyű, kedves és közvetlen. A környezete kedvelte, még Ferenc József is. Emellett kötelességtudó is volt és mélyen hívő katolikus. (IV. Károlyt II. János Pál pápa 2004. október 3-án boldoggá avatta.)

Andrássy reálpolitikusként, mikor látta hogy az antant ellenzi Károly visszatérését a magyar trónra, elfogadta a Nemzetgyűlés szuverenitását, törvényhozó hatalmát, az ideiglenes államfőt, az 1920. I. tc.-et, a két világháború közötti korszak sarkalatos törvényét. A nehéz helyzet miatt kerülni akarta az egységes állásponttal szembeni fellépést. Javasolta, hogy a nemzethez kell fordulni mert az minden jognak a forrása és ragaszkodni kell a történelmi alkotmányhoz és Szent István koronájához.

5. A jogállamiság továbbfejlesztése érdekében alkotott törvények

A jogállam fogalma német találmány. Az alapjait még Kant határozta meg aki szerint az államnak egyszerre kell biztosítania a törvények betartatását és az egyéni szabadságjogokat. Az 1860-as években pedig már Otto Bahr (1817-1895) és Rudolf von Gneist azért hivatkoztak a jogállamiságra, hogy a közigazgatási aktusok bírói ellenőrzésére megfelelő jogalapot találjanak. Ezért alakították ki azt a szervezeti megoldást, amely a magánjogi és közigazgatási jogviszonyok közti különbség figyelembevételével, a független bíróság követelményét a közigazgatással szemben külön közigazgatási bíróságok látják el. Mint független szakbíróságok felállításával valósították meg.

A magyar közigazgatási bíráskodást leginkább a német modellnek megfelelően építették ki. A közigazgatásnak és az igazságszolgáltatásnak az 1869. évi IV. tc.-kel történt szétválasztása után az 1883. évi XVIII. tc. a pénzügyi közigazgatási bíróságot, az 1896. évi XXVI. tc. pedig az általános közigazgatási bíróságot állított fel, melybe a pénzügyi közigazgatási bíróság beolvadt.

A magyar közigazgatási bíróság léte tehát, akárcsak a német, a jogállamiság követelménye. A közigazgatási eljárásban a közigazgatási hatóság és a magánfél állottak egymással szemben, de a hatóság itt nem csak az egyik fél, hanem a döntést meghozó fórum is. A közigazgatási bíráskodás révén a felmerült jogvitát egy független fórumként működő bíróság döntötte el.

A jogállamiság továbbfejlesztését jelentette az Andrássy Gyula belügyminiszter előterjesztése révén elfogadott törvény (1907. évi LXI. tc.), amely a hatásköri bíróság felállítását rendelte el. A kiegyezés után ugyanis számos olyan törvény született, amelyek a büntető és magánjogi jellegű ügyek egy részét közigazgatási szervek hatáskörébe utalták. Ezért igen gyakran előfordult, hogy a végrehajtói és bírói szervek, vagy ezek egyes feladatai között pozitív vagy negatív hatásköri összeütközés keletkezett. Az utóbbi esetben az adott szervek felettes fóruma dönthetett, az eltérő jellegű fórumok közötti hatásköri viták feloldása azonban hosszú ideig megoldatlan volt. Az 1869. IV. tc. 25. §-a a bírói és a közigazgatási szervek között felmerült hatásköri összeütközés eldöntésére ideiglenesen a minisztertanácsot bízta meg.

A közel negyvenéves ideiglenes állapotnak tehát a hatásköri bíróság felállítása vetett véget, amely a rendes bíróságok és a közigazgatási bíróság közötti hatásköri kérdéseket volt hivatva eldönteni, akár pozitív (amikor a két szerv akart ugyanabban az ügyben eljárni), akár negatív hatásköri összeütközésről ( amikor pedig egyetlen szerv sem akarta lefolytatni az eljárást) volt szó. A bíróság országos hatáskörű lett, elnöki tisztét háromévenként felváltva a Királyi Kúria illetve a Közigazgatási Bíróság elnökei látták el, tagjait szintén e két bírói testület delegálta.

Dr. Horváth Attila

Dr. Máthé Gábor professzor úr Ifj. Gróf Andrássy Gyula a Szentkorona Tannal kapcsolatos álláspontját mutatta be.

Andrássy bebizonyította, hogy a magyar király, a magyar Szent Korona tagjaként önálló jogosultsággal bír és ezért a magyar királyság soha sem volt alárendelve a császárságnak, és a legfőbb törvényhozó hatalom a király és az egész nemzetet kifejező Szent Korona.

Dr. Jeszenszky Géza professzor úr Ifj. Gróf Andrássy Gyula I. világháborúval kapcsolatos nézeteit mutatta be.

Nemsokára 91 éve lesz, hogy Szent István király és utódai állama, amiről az ifjabb Andrássy Gyula olyan monumentális munkát írt, összeomlott és Atlantiszként elsüllyedt. Alig ötven évvel korábban ezt az államot erős alapra helyezte számos kiváló magyar államférfi, köztük az idősebb Andrássy Gyula és Tisza Kálmán bölcsessége. A két nagy politikai tehetség ugyancsak kimagaslóan tehetséges fia, Tisza István és ifj. Andrássy Gyula viszont a magyar politika két meghatározó egyénisége volt a XX. század elején, amikor Magyarország a végzetes, tragédiával végződő útra rátért. Hegedüs Loránt, Ady barátja, az 1920-as évek elején pénzügyminiszter, „Két Andrássy és két Tisza” című könyve megértő érzelemmel idézi föl e négy sors kapcsolatát, a magyar végzetet.

Trianon okai ma jobban foglalkoztatják a társadalom művelt részét, mint 1945 óta bármikor. Ezzel kapcsolatban igen sok illúzió, tévedés, sőt kifejezetten félrevezető, sőt a történelmet meghamisító nézet is terjed. (Az utóbbira példa azt sugallni, hogy a világháborút jóformán Magyarország felosztása érdekében robbantották ki a nyugati nagyhatalmak, s ezt a célt támogatta, sőt talán kezdeményezte a hazai szabadkőművesség, a Galilei Kör, a baloldal.)

Több alapja van, de ugyancsak téves felfogás, hogy minden 1918 őszén-telén dőlt el, hogy a történelmi Magyarország felosztásának oka a Károlyi-kormány ügyetlenkedései, illúziói, sőt bűnei. Szerencsétlen mondatok és lépések bőven voltak, de Magyarország végzetét alapvetően nem ezek okozták, hanem maga a háború, illetve annak elveszítése. A világháború nem volt elkerülhetetlen, és ha a történelmi ország valamiféle szerkezeti átalakulása elkerülhetetlen is volt, felbomlása – szerintem – nem. Tehát a figyelmet nem a háború végére, hanem a háború okaira és lefolyására, valamint a különféle béketervekre kell fordítani.

Ahogy egy korábbi tanulmányomban már kifejtettem, Eötvös József a XIX. század egyik uralkodó eszméjének nevezte a “nemzetiséget,” s valóban a saját nemzet vélt vagy valós érdekeinek minden más ügy elébe helyezése teret nyert egész Európában, hogy szép eredmények után eltorzuljon és végső soron két világháborúnak és szörnyű “etnikai tisztogatásoknak” legyen a fő oka. A XX. század elején Közép- és Kelet-Európa nagy birodalmait (a Habsburgot, az oroszt és az oszmán-törököt) a kereteik között élő népek egyre szűkebbnek érezték nemzeti eszményeik és céljaik megvalósításához. 1914 előtt azonban az európai hatalmi egyensúly követelménye és mindenek előtt a nagyhatalmak érdeke a status quo megőrzését diktálta, így a fönnálló határok bármiféle megváltoztatása illuzórikusnak tűnt. Az első világháború mélyebb oka azonban nem az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek önállósulási törekvése volt, hanem a rohamosan növekvő gazdasági és katonai erejével kérkedő és magának „a nap alatt” több helyet követő német politika, továbbá az a francia, brit és orosz félelem, hogy Németország Európa vezető hatalmává válik. Ugyanakkor Németország és [nyomában, tőle meggyőzve] Ausztria-Magyarország félt a vele szembenálló hármas “antant” teljes katonai fölényének a kialakulásától és kész volt egy preventív háborúra ennek megakadályozása érdekében. A boszniai szerb terrorista Princip fegyverét pedig egy olyan Nagy-Szerbia megteremtésének vágya sütötte el, amelyhez jelentős nem-szerb többségű területek is tartoztak volna. A (történetesen szlávbarát és magyarellenes érzelmű) osztrák-magyar trónörökös meggyilkolásából végül a nagyhatalmi ellentétek és a szövetségi rendszerek csináltak világháborút. Ebből Magyarország kimaradni nem tudott, de nem is akart (emlékezzünk csak, milyen lelkesedéssel indultak a magyar bakák is a „kutya Szerbia” megregulázására), még kevésbé állhatott a másik oldal, az antant mellé.

Tisza István miniszterelnök már régóta érezte a veszélyt, tartott egy világháborútól, féltette Erdélyt, a szarajevoi merénylet után ellenezte a háború veszélyével járó diplomáciai lépéseket. Végül azzal állították a németek a háborús döntés mellé, hogy három év múlva a franciák által pénzelt orosz vasútépítések nyomán gyorsan mozgósíthatóvá válik az orosz embertömeg, és ettől fogva az antant elvitathatatlan fölénybe kerül, ennek megelőzésére most jó alkalom kínálkozik.

Ha értelmetlen is a „mi lett volna, ha” típusú ábrándozás, de az alternatívák vizsgálata, az, hogy miért éppen az adott esemény vagy döntés következett be, jogos. Eddig kevés figyelmet kapott (különösen a magyar közvéleményben), hogy mennyiben volt felelős a világháborúhoz vezető feszült balkáni helyzetért az osztrák-magyar diplomácia, Aehrenthal, majd Berchtold balkáni politikája. Tisza háborút ellenző magatartása kezd újra ismertté válni, de ma minket az érdekel, hogy miért nem kapott szerepet az akkori külpolitikában ifj. Andrássy Gyula, a nagy államférfi fia.

Kétségtelen, hogy a 20. század elején családi háttere, iskolái, konstantinápolyi pályakezdése, de érdeklődése és tehetsége folytán is Andrássy volt a külpolitikában leginkább jártas és ahhoz értő magyar. Ennek alapján megválaszolandó:

1. Miért tért át a magyar belpolitikára, ami kevés eredményt hozott számára, és sok ellenséget szerzett? Ifjúkori barátjával, Tisza Istvánnal is tartósan szembefordította. (A Belvárosban az 1905-ös választásokon Tiszától elszenvedett választási veresége is maradandó seb lehetett.)

2. A magyar kormány legtekintélyesebb tagjaként miért járult hozzá Bosznia 1908-as annektálásához?

3. Miért támogatta a háborút?

4. Miért nem lett külügyminiszter a bürokrata (magyar) Burián és a szélkakas (cseh) Czernin helyett?

5. Mit tett a háború alatt egy jó béke érdekében?

6. Elmulasztott-e valami jó lehetőséget az összeomlás küszöbén?

1. Az elsődleges ok lehetett, hogy apja politikáját utódai nem folytatták, ehhez nem akarhatott asszisztálni. Ráadásul a diplomata-karrier ritkán vezet a miniszteri székig, ezzel szemben az itthoni belpolitikában azonnal tekintély lett – ez az út többet ígért.

2. Amikor 1906 és 1910 között kormányon volt, mint belügyminiszter, megtörtént az annexió, ami megindította a balkáni konfliktus-sorozatot és feltüzelte a szerb nacionalizmust. Andrássynak azonban nem volt beleszólása a közös külpolitikába, csak a miniszterelnöknek. Annyit tett, hogy nyíltan ellenezte az annexiót. Az 1908. okt. 4-i magyar minisztertanácson kitűnő érveléssel bizonyította, hogy az szükségtelen és káros következményekkel járó lépés. Minden nagyhatalom helyteleníti, Törökországot is elfordítja a Monarchiától. „Bosznia annexiója Szerbiát azon kényszerhelyzetbe fogja juttatni, hogy izgatásával az odavaló népeket az annexió ellen lázítsa.” (Hegedüs L. 298.) Wekerle és kormánya többsége viszont támogatta azt – talán azért, mert a középkori magyar királyi cím volt az annexió egyik jogalapja.

3. A szarajevoi merényletből még nem következett elkerülhetetlenül a háború. Andrássy 1914. júl. 8-án interpellációban bírálta a boszniai politikát, amely nem figyelt kellően a nagyszerb mozgalomra, amely 12 millió szerb (azaz délszláv) egyesítését tűnte ki célul. Tisza szerint nem volt ilyen veszély, mert a Monarchia szerbjei lojálisak.

1914 nyarán kivétel nélkül minden háborúba lépő ország hangulata háború-párti volt. Andrássy „Kinek a bűne a háború?” c. 1915-ös könyvében (Pethő Sándor szerint) „Andrássy a háború fő bűnösségét arra az orosz politikára hárítja, amely elérkezettnek látja az időt, hogy népszerű és hatalmas szövetség támogatásával végre valahára megvalósítsa legrégibb történeti céljait. A magyar államférfi sem hiszi ugyan el, hogy Angliát holmi érzelgős motívumok sodorták volna a háborúba [Belgium semlegességének megsértése – J.G.], de tagadja azt, mintha az angol háborús párt keverte volna úgy a kártyákat, hogy abból más kibontakozást lehetetlen volt találni, csak az ultima ratio-t. Szerinte a harcba Angliát csak a múltban tanúsított eljárásának következményei ragadták.”

Tisza ellenzéke, élén Apponyival és Andrássyval támogatta, sőt sürgette a háborút („belepofozták Tiszát” – írta Károlyi.) Andrássy 1914. nov. 30-án kijelentette: „Széles e világon jobb hadsereg nincs, mint a mienk. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Fenntartom a bírálat jogát, addig azonban számíthatnak lelkes, szívbőljövő, hazafias támogatásunkra.” (Hegedűs, 337)

Az Osztrák-Magyar Monarchia fölosztása ugyan nem szerepelt az antant eredeti hadicéljai között, de a háború első szakaszában a szerb és az orosz szövetségesnek, majd a hadbalépés fejében Olaszországnak és Romániának tett területi ígéretek (így az 1916-os titkos, Erdélyt és egész Kelet-Magyarországot koncul kínáló bukaresti szerződés) már a földarabolás irányába mutattak. A történelmi lehetőség fölismerése vezérelte a bécsi Reichsrat tekintélyes képviselőjét, a cseh Masaryk professzort és néhány horvát politikust, hogy 1914-15-ben Angliába, illetve Franciaországba emigráljanak és ott – velük rokonszenvező politikusok, újságírók és rangos közéleti személyiségek közreműködésével – szisztematikus meggyőző kampányt indítsanak a Monarchia fölosztása és helyén nemzeti államok létrehozása érdekében. Nagy teljesítmény volt erről a birodalmi mentalitású, a “balkanizálódást” lesajnálva emlegető briteket és a létével a föderatív szerkezet sikerét bizonyító Egyesült Államokat meggyőzni. Ez elsősorban nem az érvek erejének volt köszönhető, hanem annak, hogy sikerült a szerb, horvát, cseh és román nemzeti mozgalmak céljait összekapcsolni a francia, brit, olasz érdekekkel, majd Wilson amerikai elnök nagyszabású, egy új nemzetközi rend létrehozására irányuló látomásaival.

De mindkét oldalon minden rendezési elképzelés a győzelemre épült, annak volt alárendelve. Magyarországnak nem voltak hódító céljai, Tisza sikerrel korlátozta a vérmesebb osztrák ambíciókat is, de a német politikát nem tudta befolyásolni – ahogy a józanabb német politikusok sem hatottak II. Vilmos császárra és a katonai vezetőkre.

4. Andrássy esetleges külügyminiszterségét elsősorban az akadályozta meg, hogy csak enyhült, de nem szűnt meg itthon a nagy belpolitikai szembenállás, Tiszával bár javult a viszonya, de csak az utolsó pillanatokban békültek ki. 1916 végén az osztrák hangulat miatt az új uralkodó a cseh Czernint választotta, a sértett Andrássy pedig csatlakozott a Tisza megbuktatására törekvőkhöz. És semmi sem bizonyítja, hogy ha ő a külügyminiszter, akkor békét tudott volna kötni, mert ő is általános békét akart, márpedig csak különbékével lett volna esély befejezni a háborút. Nemcsak az uralkodó és a két kormány, de a magyar ellenzék sem állt a különbéke mellett – az uralkodó ellenében kivált nem.

A háború után írott könyvében (Diplomácia és világháború) az okok és a felelősség témájának alapos bemutatása után Andrássy sorra veszi a hibákat: a belga semlegesség megsértése, nem volt kellő német–oszták-magyaregyüttműködés Olaszország belépésének megakadályozására, Amerikát nem lett volna szabad provokálni – távol lehetett volna tartani a háborútól. A tengeralattjáró-háborúhoz csak biztos eredmény esetén járult volna hozzá. Ezek – másokkal együtt – valóban komoly hibák voltak, de a magyar politika meg sem kísérelte ezek elkerülését.

5. Helyes, sőt rendkívül bíztató állásponton volt Andrássy a lengyel kérdésben – de hasztalan, elsősorban a németek miatt nem valósult meg Lengyelország föltámasztása, de Tisza sem fogadta el a dualizmust trializmussal fölváltani hivatott tervet.

A németekkel fennálló viszonnyal kapcsolatban Andrássy kölcsönös hibákat látott és nem szólt arról, hogy a németeket micsoda felelősség terheli a háború minden vonatkozásáért. A könyv nem beszél arról, miért nem jött létre megegyezéses béke. Andrássy helytelenítette az 1918-ban Szovjetoroszországgal és az attól függetlenné vált Ukrajnával kötött breszti békét, mivel szép frázisok mellett ezzel elismerték a bolsevikokat, miközben hódítást szentesítő békét diktáltak nekik. De saját svájci tárgyalásairól (1916) és Károlyival fennálló viszonyáról ez a könyv hallgat.

Andrássy 1915-től már a békét sürgette – jó békét, nem maximális győzelmet jelentő békét: „Nagy dicsőség a győzelem, de a legnagyobb dicsőség azé lesz, ki a győzelmet mérsékelni tudja, ki a győzelem percében meg tudja ajándékozni saját iniciatívája alapján az emberiséget a békével.” (Hegedűs, 345) – Angliában látott reményt a békekötésre – nem alaptalanul – de az angol és a német álláspont kibékíthetetlen volt, döntő mértékben a németek miatt.

1918-ban más, jobb, szociálisan érzékenyebb, de bizonyos területeken keményebb belpolitikát szeretett volna látni Andrássy, írta a háború után. Nem tudjuk, hogy ha kormányfő lett volna, ilyen politikát tudott volna-e folytatni.

1918. okt. 5-én Burián (neki, Tiszának és Wekerlének) bemutatta a helyzet súlyosságát. Ő nem hitt Wilson elveiben. Ekkor küldte ki a király Svájcba, valódi felhatalmazás nélkül, amikor már eleve késő volt. De az összeomlás egyik okának tartja Andrássy az okt. 16-i, az Ausztria föderalizálását bejelentő manifesztumot. – majd a magyar hadseregnek a frontról történő visszarendelését

Érdekes, hogy szerinte még akkor is volt több jobb alternatíva, mint ami végül bekövetkezett. Okt. 25-i kinevezésében ma egy patetikus és szükségtelen záróakkordot látunk – de Andrássy utólag is úgy vélte, hogy akkor még volt esély az összeomlás elkerülésére, ha nincs otthon káosz, forradalom. Ezt én nem látom igazoltnak, mert az antant kezében volt a teljes győzelem – és már 1918 nyarán elkötelezte magát a Monarchia felosztása mellett. Ezen, illetve Magyarország határain csak sikeres fegyveres ellenállás változtathatott volna – de nem volt kivel harcolni. Elsősorban nem Linder vagy Károlyi, hanem az akkori kimerültség és a közhangulat miatt.

Jeszenszky Géza

Az Emlékkonferenciát Csák József és Hegedűs Valér zenei előadása gazdagította.

A Konferencia, amin több mint 95 érdeklődő vett részt – Kovács Annamária és Fóris Szilárd fiatal művészek nagyon színvonalas, szép előadásával zárult.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány