A kortársak méltatása

… szép volt lelkének esszenciája… csak a szépet kereste az életben, művészetben, sőt még a politikában is, annak szabályai szerint gondolkodott és cselekedett önkéntelenül.”

Ifj. gróf Andrássy Gyuláné született Zichy Eleonóra grófnő

„Akik gróf Andrássy Gyula politikai életműködését alaposan megírják, azok bizonyára nagy teret szentelnek annak taglalására, hogy ha Andrássy sok tervét nem tudta is megvalósítani, ez annak tulajdonítható, hogy igen nehéz, igen kényes, sokszor egyenesen sisiphusi munkát igénylő problémák megoldása jutott osztályrészéül. Az vitán kívül áll, hogy ő mindig a legjobbat kereste és mindig lelkiismerete szavát követte. Az ő nagy nevét nemcsak szellemi képessége és irodalmi érdemei fogják fenntartani, de a parlamentarizmus történetének lapjai is hirdetni fogják az ő nagy egyéniségének, közéleti és emberi erényeinek kiváló jelentőségét. Azt az ő nagyarányú személyes értékét, mely minden kétséget kizárólag a magyar nemzet erőmérlegének maradandó jellegű alkatrésze marad.”

Wlassics Gyula beszéde ifj. gróf Andrássy Gyula halálakor az országgyűlés felsőházában 1929 jún. 21-én.


„Ifjabb gróf Andrássy Gyula jelentőségét a magyar nemzet életében talán legtalálóbban azzal lehet jellemezni, hogy ő a nemzeti politikának egy olyan módszerét képviselte, mégpedig jóformán egyedül, amelyet tettekbe átültetni nem adatott neki alkalom, mely azonban mégis fáklyaként kell, hogy a jövőbe világítson, ha már nem tudtuk azt a múltban kellőképpen érvényre juttatni. Ez a módszer a történelembölcseleti módszer. Andrássy korán ismerte fel a magyar nemzet sorsának azt az alapvető tényét, hogy számára maga a fennállás is probléma, hogy tehát a lét biztosítása a magyar politikának első feladványa, mely mögött a miként-lét kérdései háttérbe szorulnak. Ez a felismerés uralkodik egész politikai és publicisztikai tevékenységén… Örökbecsű dolgozatokkal gazdagította ezt az irodalmat, de elsősorban mégis politikus maradt. Tudományos kutatásai nem voltak neki öncél, hanem politikáját szolgálták…”


„össze tudott forrni az örök erkölcsi értékek, az etikai ideálok kultuszával, melyet senki sem tartott szentebbül, mint Andrássy.”


„Hitt a jogban, a törvényességben, a szerződéshűségben, az emberi haladás nemes ideáljaiban. Talán a nemzetközi politika terén túlzott szkepticizmussal nézte azokat a törekvéseket, amelyek az állandó béke biztosítását nemzetközi bírói intézmények létesítésében keresik; nem mintha a béke áldásai iránt közömbös lett volna: ezt már lelkének jósága zárta ki éppúgy, mint egészséges realisztikus felfogása; láttuk is, hogy a világháborúnak egy aránylag még nem nagyon előrehaladott stádiumában ő volt az összes európai államférfiak között az első, aki nyíltan és nyilvánosan, a magyar képviselőházban, a béke helyreállításának kezdeményezését sürgette. De nem bízott a nemzetek abbeli őszinte készségében, hogy komoly összeütközéseket bírói döntés alá bocsássanak és esetleg ellenük szóló ítéleteket feltétlenül elfogadjanak.”


„Eredmény nem csupán az a sok becses politikai és irodalmi értekezés, amellyel irodalmunkat gazdagította, de eredmény az is, amire előadásomban mindig újra és újra visszatértem: annak az államférfiúi típusnak megalkotása, melyet ő állított be a közéletbe és amely okvetlen követőkre talál, mert szükségessége nyilvánvaló: a történelem filozófiájából táplálkozó politikai elme típusa, amelyé a jövő, mert egyedül ez képes az események mélyebb okait felfogni és így a napi tapasztalásokból éppúgy, minta múltból gyakorlatilag használható következtetéseket levonni. Ezt az értelmi típust szükségszerűen kiegészíti a feltétlen önzetlenség és becsületesség, mert a jellem e tulajdonságai nélkül az elme sem tud elfogulatlan lenni. Andrássy alakjának monumentalitása a kettőnek teljes összhangjából, az észnek és a jellemnek egyaránt átlátszó tisztaságából alakul ki, s elérte azt, ami műalkotásoknál a tökély legmagasabb fokát jellemzi: a magától értetődés hatását.”

Gróf Apponyi Albert: Ifj. gróf Andrássy Gyula emlékezete

“Senkivel szemben sem érezte az ember az okosságnak azt az önkéntes tiszteletét, az észjárás ama logikai szilárdságát, amit nála. Az ember gyakran távozott az ő köréből legyőzve, de majdnem mindig meggyőzve, megvilágosodva és szellemileg meggazdagodva. Ahogy egy bel- vagy külpolitikai helyzetet kielemzett és ahogy ezekből az elemekből és alkatrészekből új konstrukciókat teremtett, az a szellemi erőfeszítés legszebb mutatványai közé tartozik.”

Pethő Sándor: Ifj. gróf Andrássy Gyula emlékezete. Bp., 1930



„összefogott ellene minden elem, amelyekkel szemben két évtizeden át szinte állandó és heves küzdelmet folytatott, s csak életének egészen a végén, akkor sem legyőzve, mint inkább meggyőzve, látta, hogy a magyar közélet szempontjából meddő a harc, vonult vissza, s megelégedett azzal, hogy egyik példaképének: az államférfiú Zrínyinek sem „adatott meg, hogy az eseményeket akarata szerint alakíthassa. Oly fátummal küszködött, mely erősebb volt nála. Élete dicsőséges pillanat nemzetünk fejlődésében, de sajnos, nem új korszak hajnala. Jelentősége céljaiban van, nem elért eredményeiben”

/Az idézet ifj. gróf Andrássy Gyula: Zrínyi Miklós, a költő c. művéből való. /



„1913-ban egyre jobban felhagy a belpolitikai tevékenységgel, s visszatér igaz szerelméhez: a külpolitikához, amellyel vonatkozásban három nagyszabású, még ma is olvasásra és okulásra egyaránt alkalmas beszédet mond a delegációban. Ezekből, de a többi körülményekből ítélve, arra lehet következtetni, hogy a világháborút közvetlen megelőzőleg egyetlen egy államférfiúnkat: az ifjabb Andrássyt illette volna a kancellári szék, s nem tudok szabadulni attól a gyötrő gondolattól, hogy ha ez megtörtént volna, az alávaló trónörökös-gyilkosságot követő temetésre minden esetleges udvari etikettet háttérbe szorítva, meghívást nyer és megjelenik, mint száz évvel azelőtt a kontinens csaknem valamennyi államának képviselete Bécsben, s ha ez nem is akadályozza meg többé a már évtizedekkel előzőleg elleneink részéről előkészített háborút, azt kisebb körre lokalizálva, annak egészen más jelentőséget ad.”


„Történész volt eladdig is az ifjabb Andrássy Gyula, mégpedig a legkiválóbbak közül való. … Alkotmányjogász is volt eladdig az ifjabb Andrássy. Kevés ezen a téren is hozzá hasonló nálunk. … És végül különösen az összeomlás utáni idők Andrássyja filozófus is volt.”


„Megingathatatlan a hitem, hogy az idő teljesedése mielőbb eljő. Eljő és látom a történelem szárnyas kapuinak megnyílását, amidőn a társadalmában egységesebb nemzet a következő szózatot intézi hozzá: „Jöjj ifjabb Andrássy Gyula gróf, ne járj többé egyedül, magadra hagyottan. Foglald el tízszázad legjobbjai között azt a helyet, amelyet a nagy magyarok galériájában életeddel kiérdemeltél. Halhatatlanságod ugyan az én halhatatlanságomnak parányi része; de mégis az a fény, amely Általad kigyúl, minden magyar területről, minden magyar időben és minden magyar ember számára látható és követhető lesz!”

Thewrewk-Pallaghy Attila: Az egyedül járó, Bp., Sárkány Nyomda Részvénytársaság, 1932

„Ezzel tanulmányom végéhez értem. Attól, akiről megemlékeztem, nem a magam, hanem Praznovszky Iván kegyeletes szavaival veszek búcsút: „Andrássy Gyula szárnyaszegetten vonult vissza a Ballhausplatzról annak tragikus tudatában, hogy ő lett volna az egyetlen, aki segíthetett volna, ám őt hazulról honfitársai elgáncsolták. Hinnünk, remélnünk kell, hogy egykor majd mégis hozzá, mint a külpolitika mesteréhez fognak járulni mindazok, akiknek a magyar sors irányításában valaha is részük lesz.” Attól pedig, akiről megemlékeztem, abban a reményben válok el, vajha e szerencsétlen véget ért különbékekísérlet ne csupán egy elmúlt korszak okmányának pecsétje, hanem egy új, szebb és jobb epocha pergamentjének az iniciáléja is legyen!”

Thewrewk-Pallaghy Attila: Az ifjabb Andrássy és a különbékekísérlete. Bp., 1934 (Az idézet: Praznovszky Iván: Az ifjabb Andrássy napjai a Ballplatzon. – Közzétéve a Nemzeti Újság 1930. évi március hó 29-iki számában)


„Ma már bátran megállapíthatjuk, hogy Andrássy Gyula grófnak fundamentális igazsága volt: a német-angol tengeri versengés békés kiegyenlítése esetén a világháború aligha tört volna ki.”

Lutter János: Ifj. Andrássy Gyula gróf politikai eszméi. In: Külügyi Szemle. VII. évf. 1. szám. 1930 január. 21-31.o.


„A koalíciós kormány (1906 óta) Ferenc József gyűlölte Andrássyt, s így az ő külügyminiszterségéről Ferenc József haláláig szó sem lehetett. Andrássy a delegációkban és publicisztikai működésében szüntelenül kardoskodott az Angliával és Franciaországgal való kibékülés politikája mellett, bár a német szövetségnek híve volt, s Németország elárulását őrültségnek tartotta. Inkább azon volt, hogy a monarchia segítsen az angol-német és a francia-német probléma konstruktív megoldásának előkészítésében. … A világháború kezdetétől fogva megállapodtunk Andrássy Gyulával, hogy megragadjuk az első kínálkozó alkalmat arra, hogy Anglia és Franciaország vezető köreit bevonjuk bizalmas magánbeszélgetésekbe az európai egyensúly visszaállításának lehetőségeiről, s hogy az így szerzett összeköttetéseket a mérsékelt német elemekkel egyetértően felhasználjuk a békekötés siettetésére. Andrássy erre a célra a világháború alatt több tanulmányt írt a Revue Politique Internationale számára, amik nagy feltűnést keltettek a világsajtóban.”


„A lengyel nemzet bizalommal fordult Andrássy egyénisége felé, s benne garanciáját látta annak, hogy a Habsburgokat most már véglegesen lekössék egy öncélú és egységes lengyel állam mellé.”


„hogyha egy komoly koncentrációs magyar kormány nevében tárgyalhatna Andrássy Gyula Angliával és Franciaországgal, s ha ezalatt Erdélyt tartani tudjuk, meg lehetett volna menteni a színtiszta magyar vidékeket, s mint egyenrangú tárgyalófelek jelenhettünk volna meg a nemzetiségek versenyében az új dunai államalakulások keletkezésének idején.”

Vályi Félix: Andrássy Gyula kísérletei Magyarország megmentésére. In: Pesti Napló. 1932.jan.24., 35-36.o.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Jogállamiság a hatásköri bíróság felállítása tükrében

A jogállam fogalma német találmány. Az alapjait még Kant határozta meg aki szerint az államnak egyszerre kell biztosítania a törvények betartatását és az egyéni szabadságjogokat. (1) Az 1860-as években pedig már Otto Bahr (1817-1895) és Rudolf von Gneist (2) azért hivatkoztak a jogállamiságra, hogy a közigazgatási aktusok bírói ellenőrzésére megfelelő jogalapot találjanak. (3) Ezért alakították ki azt a szervezeti megoldást, amely a magánjogi és közigazgatási jogviszonyok közti különbség figyelembevételével, a független bíróság követelményét a közigazgatással szemben külön közigazgatási bíróságok látják el. Mint független szakbíróságok felállításával valósították meg. (4)
A magyar közigazgatási bíráskodást leginkább a német modellnek megfelelően építették ki. A közigazgatásnak és az igazságszolgáltatásnak az 1869. évi IV. tc.-kel történt szétválasztása után az 1883. évi XVIII. tc. a pénzügyi közigazgatási bíróságot, az 1896. évi XXVI. tc. pedig az általános közigazgatási bíróságot állított fel, melybe a pénzügyi közigazgatási bíróság beolvadt.
A magyar közigazgatási bíróság léte tehát, akárcsak a német, a jogállamiság követelménye. A közigazgatási eljárásban a közigazgatási hatóság és a magánfél állottak egymással szemben, de a hatóság itt nem csak az egyik fél, hanem a döntést meghozó fórum is. A közigazgatási bíráskodás révén a felmerült jogvitát egy független fórumként működő bíróság döntötte el. (5)
A jogállamiság továbbfejlesztését jelentette ifj. gróf Andrássy Gyula belügyminiszter előterjesztése révén elfogadott törvény (1907. évi LXI. tc.), amely a hatásköri bíróság felállítását rendelte el. (6) A kiegyezés után ugyanis számos olyan törvény született, amelyek a büntető és magánjogi jellegű ügyek egy részét közigazgatási szervek hatáskörébe utalták. Ezért igen gyakran előfordult, hogy a végrehajtói és bírói szervek, vagy ezek egyes feladatai között pozitív vagy negatív hatásköri összeütközés keletkezett. Az utóbbi esetben az adott szervek felettes fóruma dönthetett, az eltérő jellegű fórumok közötti hatásköri viták feloldása azonban hosszú ideig megoldatlan volt. Az 1869. IV. tc. 25. §-a a bírói és a közigazgatási szervek között felmerült hatásköri összeütközés eldöntésére ideiglenesen a minisztertanácsot bízta meg. (7)
A közel negyvenéves ideiglenes állapotnak tehát a hatásköri bíróság felállítása vetett véget, amely a rendes bíróságok és a közigazgatási bíróság közötti hatásköri kérdéseket volt hivatva eldönteni, akár pozitív (amikor a két szerv akart ugyanabban az ügyben eljárni), akár negatív hatásköri összeütközésről (amikor pedig egyetlen szerv sem akarta lefolytatni az eljárást) volt szó. A bíróság országos hatáskörű lett, elnöki tisztét háromévenként felváltva a Királyi Kúria, illetve a Közigazgatási Bíróság elnökei látták el, tagjait szintén e két bírói testület delegálta. (8)
1 Révész Béla: Változatok a jogállamiságról. In: Jogtudományi Közlöny, 1990/4. 218. o.
2 Andrássy a berlini Humboldt Egyetemen különösen Rudolf von Gneist (1816-1895) professzor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja előadásait hallgatta, aki jelentős műveket írt az angol alkotmányról (Das heutige englische Verfassungs- und Vervaltungsrecht, 1857), a porosz közigazgatási reformokról (Zur Vervaltungsreform und Verwaltungsrechtspflege in Preussen,1880), a jogállamról (Der Rechtsstaat, 1879), amelyek Andrássy későbbi műveire és politikai nézeteire jelentős hatást gyakoroltak.
3 Szabó András: A jogállamiság a Német Alaptörvényben. In: Jogtudományi Közlöny, 1991/11-12. 249. o.
4 Martonyi János: A németbirodalmi közigazgatási bíróság megteremtése. In: Közigazgatástudomány, 1942, 305. o.
5 Martonyi János: A közigazgatási bíróság legújabbkori fejlődése. Bp., 1932., Martonnyi János: A közigazgatás jogszerüsége a mai államban. Bp., 1939.
6 Feketekuti Mankovics László: A hatásköri bíráskodás. Bp., 1940. 141. o.
7 Stipta István: A magyar bírósági rendszer története. Bp., 1997. 152. o.
8 Egyed István: A hatásköri bíróság gyakorlata az első 10 évben. In: Jogállam, 1918. 414. o.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Az Andrássy- gyűjtemény

Id. gróf Andrássy Gyula politikai tevékenysége mellett egész életében elkötelezetten érdeklődött a képzőművészet iránt, ifjúkorában maga is kedvteléssel rajzolt. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat első elnökeként (1861-1867) maradandó érdemeket szerzett a hazai képzőművészeti élet összefogásában és fellendítésében. Később, 1870-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának első elnökeként a modern főváros arculatának megtervezését irányította (Duna-szabályozás, az úthálózat kiépítése, az Országház és az Opera építése, a Szabadság tér és az Andrássy út kialakítása). Saját kastélyai tervezéséhez rajzaival is hozzájárult: a Loiret-menti kastélyok mintájára, Meinig Artúr tervei szerint 1880 és 1885 között épült fel a tiszadobi kastély, a Zemplén megyei tőketerebesi kastélyt az 1870-80-as években alakíttatta át historizáló stílusban, az erdélyi Hesdáti-havasok között található dobrini kastély pedig 1882-re készült el. Pesti palotája (József tér 8.) mellett 1869-ben Budán két reprezentatív palotát vásárolt: az egyik a jelenlegi Francia Intézet helyén (Fő u. 17.) állt és idősebbik fia, gróf Andrássy Tivadar örökölte, a másik (Fő u.11.) ifj. gróf Andrássy Gyula tulajdonába került, mint az Andrássy-gyűjtemény legfontosabb bázisa.
Id. gróf Andrássy Gyula a régi arisztokrata gyűjtő típusának jellegzetes megtestesítőjeként az akadémikus művészet híve volt: a nagy formátum, a sötét tónus és a markáns formakarakter bűvöletében elsősorban arcképek és történeti képek beszerzésére fókuszált. Egyik utolsó alkotása, a Siratóasszonyok a keresztfánál c. monumentális festmény, szintén a mauzóleum belsejét díszíti.
A kor más nagy festőivel is szoros kapcsolatban állt id. gróf Andrássy Gyula. Portréképét Benczúr Gyula, Madarász Viktor, Horowitz Viktor és a jeles német festő, Franz von Lenbach is megfestette, aki a politikus feleségéről, Kendeffy Katalinról is készített képet. A grófnéról Than Mór is készített egy különösen szép arcképet. A tiszadobi kastélyban kapott helyet két nagy romantikus festmény, Zichy Mihály Boszorkánysága és Madarász Viktor Báthory Erzsébete. A XIX. század legjelentősebb magyar állatfestőjét, az operaénekesként is szép németországi pályafutást elért Pállik Bélát is id. gróf Andrássy Gyula támogatta. A sokoldalú művész az egész családról (köztük a gyermek ifj. gróf Andrássy Gyuláról) festett arcképeket.
A szobrászat terén is jelentős megrendelésekkel gyarapította a kollekcióját a politikus. A Bécsben működő francia szobrász, Jean-Bapziste Gustave Deloy nagy méretű, reprezentatív fehér márvány id. Andrássy Gyula-mellszobra a tőketerebesi, majd a tiszadobi kastélyt díszítette. A tőketerebesi mauzóleum szarkofágját és a mellette lévő női alakot (az elhunyt lányát, gróf Batthyány Lajosné Andrássy Ilonát mintázva meg) Zala György készítette.
A miniszterelnök műpártoló és műgyűjtő tevékenységét halála után idősebb fia, gróf Andrássy Tivadar vitte tovább.
Gróf Andrássy Tivadar már új gyűjtőtendenciát képviselt, ami testvérénél, ifj. gróf Andrássy Gyulánál bontakozhatott ki teljes egészében Az Andrássy-gyűjtemény létrehozása és méltó környezetben felállítása azonban lényegében mégis ifj. gróf Andrássy Gyula nevéhez fűződik. Gyűjtőszenvedélye átfogta a festészet teljes addigi történetét, kollekciójában a reneszánsztól a posztimpresszionistákig ívelő, egyedülálló szintézist teremtett meg. A művészetben mindig az antik kalokagathia eszményét, a szépség és az erkölcsi kiteljesedés harmóniáját kereste, éppen ezért a reneszánsz éppúgy közel állt hozzá, mint az impresszionizmus. Hazánkban ő volt az első, aki a francia impresszionisták festményeit gyűjtötte és felhívta a magyar nyilvánosság figyelmét jelentőségükre. Gyűjteménye a Fő u. 11. alatti palotában és Tőketerebesen, majd a csehszlovák megszállást követően a tiszadobi kastélyban kapott helyet. A gyűjtemény első és máig egyetlen kritikai elemzője, Gombosi György 1927-ben a Magyar Művészetben megjelent három részes nagy tanulmányában így összegezte a budai palota kollekcióját: „köztudomású, hogy Andrássy Gyula gróf nemcsak a ma művészetének lelkes barátja, hanem finom érzékű gyűjtője régi mesterek remekműveinek is és budai lakása telve van iparművészeti tárgyakkal, muzeális értékű renaissance-bronzokkal, olasz, német-alföldi és XIX. századbeli francia mesterek festményeivel, amelyek közül legendás híre volt Rembrandt önarcképének.” A kevésbé közismert, ám annál gazdagabb tiszadobi anyag oroszlánrészét a modern magyar művészet alkotásai képezték, emellett 20-30 barokk festmény volt található, „az olasz, németalföldi, francia és német iskolákat körülbelül fontosságuk alapján” képviselve. (Az alfejezetben található idézetek Gombosi György tanulmányában találhatóak.)
A legrégebbi kép, Buono de Ferrara 1449-ben keletkezett alkotása, a Trónoló Mária két angyallal, Péter mártírral és Szent Rókussal a budai palotában kapott helyet. Csakúgy, mint a Rembrandt-önarckép mellett a gyűjtemény másik legkimagaslóbb darabja, Sebastiano del Piombo Keresztvivő Krisztusa, amelyet ifj. gróf Andrássy Gyula Firenzében vásárolt: „A fájdalmas, de össze nem roskadó fáradtság átszellemített, szimbólummá magasztosított ábrázolása Piombo keresztvivő nagy Krisztusa. Ez a tragikai koncepció hatja át a képet minden ízében.” A nagy olasz barokk tájképfestészet jeles alkotása Canaletto Velencei vedutája, ezen a Canale grandéról a Doge-palota felé nyíló kilátás látható. A lépcsőház mennyezetének díszítésére Giovanni Battista Tiepolo Bacchust és Ariadnét ábrázoló velencei soffitto-részletét használták fel. A tiszadobi kastélyban volt látható a neves firenzei barokk festő Francesco Furini József és Potifárné c. nagyszabású kompozíciója, amelyben a firenzei korabarokk festő, Giovanni Biliverti „mintájára Furini is magyar díszbe öltözteti Józsefet.” A magyar barokk portréfestészetet a budai palotában Kupeczky János Savoyai Jenő életnagyságú arcképe reprezentálta. A Budán lévő számos németalföldi kép közül Rubens Helios géniuszoktól kísért szekere c. alkotása, az új angol iskola képviselői közül pedig Turner Velencei vedutája bírt a legnagyobb értékkel.
A „francia művészet apró bijouinak a sorozatát” a budai palotában a barbizoniak előfutára, Prud’hon kis képe, egy auloszon játszó görög pásztorfiú feje nyitotta. A barbizoniakat Corot: Souvenir de St.-Jean-de-Luz, Diaz: Anya gyermekével, Tájkép, Rousseau: Majorság, Dupré: Csatorna partján, Troyon: Erdőben és 3 tehenes képe, Daubigny egy parasztlány pittoreszk képe, Millet a híres „Hazatérő nyáj”-ának egy változata (pásztorlány helyett pásztorfiúval), Courbet egy késői tájképe és Ziem: Velencei vedutája képviselte. Az impresszionista művészet egyik legszebb remeke Monet jellegzetes, 1872-73-ból származó kis tájképe. A posztimpresszionistákat Aman-Jean két érdekes képe és Gaston La Touche Harangozók c. alkotása fémjelzi. Az újabbkori képek közül a holland Mezdag két két nagyobb (Tiszadobon) és 1 kisebb (Budán) tájképét, Tiszadobon a dán Krøyer egyik fő művét, a híres Fürdő gyermekeket és Budán Sorolla tipikusan délszaki, posztimpresszionizmus befolyást mutató strandfürdő-képeit kell kiemelni.
Ifj. gróf Andrássy Gyula biztos szemmel fedezte fel a művészi értékeket. A Nemzeti Szalon 400. és a Kéve Művészegyesület XX. kiállításának (1929) katalógus-előszavában így vall a gyűjtői tevékenységéről: „Én régtől fogva erős művészi meggyőződéssel, erős előszeretettel, egyéni ízléssel bírtam. Ámbár mindig törekedtem magamban a sokoldalú megértést kifejleszteni, a művészi lélek legkülönbözőbb megnyilatkozásaiba törekedtem behatolni és így egy Claude Monet-et vettem, amikor még alkotásait elítélték és művei nem találták meg útjukat a francia múzeumokig, Rippl-Rónai hívei közé tartoztam, amikor ezért még sokan gúnyoltak, egy Szinyei Mersét szereztem, amikor még nem volt divatos, de azért mégsem vagyok minden újnak bámulója.”
A korabeli magyar festők közül Rippl-Rónai József képeinek jutott a legfontosabb szerep a gyűjteményben. A Franciaországból hazatérő, akkor még iparművészeti tervezésekkel is élénken foglalkozó művészt az Andrássyak vették pártfogásukba: a budai palota számára Andrássy Tivadar egy ebédlőberendezést rendelt meg tőle. Ezt később a tiszadobi kastélyba átszállították (itt „zsúfoltan hatott”), a Tanácsköztársaság időszaka alatt pedig megsemmisült: „1919-ben a vandál csőcselék behatolt a kastélyba, a képeket átlyukasztották, a lakberendezést összetörték, a flamand gobelineket darabokra vagdosták s ma Rippl-Rónai karosszékeinek drága bőrhuzatait ki tudja melyik ismeretlen tettes viseli – a lábán.” A festő ifj. gróf Andrássy Gyulával is közeli barátságban állt, a róla és nejéről, Zichy Eleonóráról készített arcképeket Budán őrizték: „A két kép nem párdarab, technikában és formátumban eltérőek: a férfiarckép színes krétával készült, a női arckép Rónainak akkoriban gyakran alkalmazott, vékony festékréteggel borított színtechnikáját mutatja. Háttal fordulva a néző felé, csak elvesző félprofilban látszik az arc: maga Rippl-Rónai kérdésképpen említi, hogy miért is nevezik az ilyen ábrázolásokat arcképeknek? A megjelenítés bájai ugyanis éppen a beállítás ötletes rafinériájában rejlik.” A tiszadobi képtár is gazdagodott egy Rippl-Rónai-festménnyel, a Balatoni tájképpel.
A magyar festmények közül Tölgyessy Artúr Csikósa, Greguss Imre Incselkedése, a XX. sz. első évtizedéből pedig Vaszary János, Glatz Oszkár és Ferenczy Károly kisebb képei (ezek mindegyike Tiszadobon) és Fényes Adolf egyik legszebb munkája, A vízben (Budán) a jelentősebbek. A vázlatok közül kiemelendő Székely Bertalan női tanulmányfeje (Budán) és az “ecset Petőfije”, Vágó Pál frízvázlata a millenniumi felvonulás ábrázolásával (Tiszadobon).
A képtár mellett ifj. Andrássy Gyula jelentős antik és reneszánsz darabokat tartalmazó plasztikai- és szoborgyűjteménnyel, ill. értékes szőnyeg-, textília- és gobelingyűjteménnyel is rendelkezett. Az 1930-as aukciós katalógus összefoglalója szerint a gróf “a művészetek minden ágából elsőrendű tárgyakat gyűjtött. Így az iparművészet köréből gobelinek, pompás színhatású keleti szőnyegek, a gót- és reneszánsz kornak nagyszerű bársonyai és szövetei és a lakás fődísze: a bútor érdekelték.”
Az I. világháború és az azt követő összeomlás az Andrássy-gyűjteményre is súlyos csapást mért. Ifj. gróf Andrássy Gyula halála után a rossz anyagi körülmények között élő örökösök a műkincsek eladásából próbáltak jövedelemre szert tenni. A gyűjtemény egy részének árverése 1930 december 1-jén és 2-án, a Műcsarnokban zajlott le, itt összesen 184 festmény, 47 textília, 87 bútor és különféle egyéb tárgyak, összesen 374 tétel került új tulajdonoshoz. A Szépművészeti Múzeumba is kerültek képek: Palma Vecchio és Sebastiano del Piombo festményei, Antonio da Fabriano: Trónoló Mária Gyermekével, Szent Domnius-szal és Péter mártírral, Courbet: Hauteville-i cédrus.
A kifinomult ízléssel, nagy műgonddal összeállított gyűjtemény emléke a múlté.

Felhasznált irodalom:
-Ifj. gróf Andrássy Gyula: Előszó a mi négyszázadik kiállításunkhoz. In: “Kéve” Művészegyesület XX. kiállításának katalógusa. 6-11.o., Bp., 1929, Nemzeti Szalon.
-A M.Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának Aukciója Budapesten, a Műcsarnokban. A tiszadobi és a tőketerebesi Andrássy-kastélyok műtárgyai. Bp, 1930, Műcsarnok.
-Géher Antal: Magyar gyűjtők I. Kézirat, 1-20.o., Bp., 1970, Összeállította: Tóth Melinda.
-Gombosi György: Gróf Andrássy Gyula budapesti gyűjteménye. I. Régi mesterek.; Gróf Andrássy Gyula gyűjteménye. II. Régi mesterek képei a tiszadobi kastélyban., III. Modern festők. In: Magyar Művészet. Bp., 1927, III. évfolyam, 59-86., 431-436. és 436-452.o., Szerk.: Majovszky Pál.
-Mravik László: “…Hercegek, grófok, naplopók, burzsoák…” Száz év magyar képgyűjtése I. rész. In
32.jan.24., 35-36.o.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Az európai és a nemzetközi integráció jelentősége ifj. gróf Andrássy Gyula eszmerendszerében

A páneurópai eszme kiemelkedő formátumú megálmodói között rangos helyet foglal el ifj. gróf Andrássy Gyula tevékenysége, aki átfogó koncepciót fogalmazott meg hazánk európai integrációjával és Közép-Európa egységesítésével kapcsolatban. Az arisztokrata államférfi mindezeket a folyamatokat Európa és a világ jövője szempontjának tükrében vizsgálta, azzal a gyakorlati igénnyel párosulva, hogy elősegítse az európai egyensúly, a világ békéjének és a nemzetek egyenjogúságának mielőbbi megvalósítását.
Ifj. gróf Andrássy Gyula Közép-Európát szerves történelmi egységnek tekintette és az országai között szoros politikai, katonai és gazdasági szövetséget szorgalmazott. Közép-Európa egységesülését világtörténelmi szükségszerűségnek, a történelem irányvonalának haladásaként látta, mely „a közép-európai népek érdekének és Európa politikai egyensúlyának régi következménye.” A térségünk országaira vonatkozó elképzeléseit a legátfogóbban az Új Nemzedék 1915 december 5-i számában, Közép-Európa c. írásában fejtette ki: „Közép-Európának szorosabb szervezkedése elkerülhetetlenül szükséges önvédelmi célból s az európai egyensúly fenntartása érdekében is.” A térség egyesítését politikai, katonai és gazdasági síkon egyaránt sürgető követelménynek tekintette.
Az államférfi a „politikai szövetség kérdésének a megreformálását” egy új, széles hatáskörrel rendelkező, az egyes országok belpolitikáját is nagyobb súllyal meghatározó “új Közép-Európai szövetségben” vizionálta: „A kölcsönös segítség kötelezettsége ma csak az orosz támadás, vagy kettős támadás esetére szól. … A világ két táborra oszlott, Németország és a mi sorsunk annyira eggyé vált, hogy bármelyiknek a meggyengülése a másiknak is elgyengülését jelenti s a másikat azonnal az ellenfelek koncentrikus támadásának tenné ki. Ma csak akkor segítünk igazán egymáson, ha minden európai kérdésben szolidárisak vagyunk és ha mindenütt tudják, hogy egymástól nem vagyunk elválaszthatók.”
A politikai szövetség megerősödéséről, mint az egységes Európa megteremtésének kezdeti stádiumáról 2A magyarság és a németség érdekszolidaritása” c. 1916-ban megjelent könyvében is írt: „Létrejött az a teljes politikai életközösség, amely minket Algezirásban a német marokkói érdek mellé, Németországot a boszniai válságban mellénk állította. Ez a politikai érdekközösség mindkettőnk hasznára vált, mert mindkettőnek érdeke védelmére állította az egész block együttes erejét. Ez a politikai életközösség haladás a nemzetközi fejlődés terén is, mert az első példája annak, hogy két, egymástól teljesen független nagyhatalom között a háború lehetősége, úgy remélem, erkölcsileg legalább teljesen ki legyen zárva és hogy a biztos béke azon áldása, amely nagy államok alakulásával járt, a szövetség belsősége által egymástól független nagyhatalmak területére is kiterjedjen.”
Az államok hadügyeinek koordinálását ifj. gr. Andrássy Gyula Közép-Európa c. írásában egy katonai szövetség keretein belül képzelte el, amely „az európai terület garantálásában, vagy amint azt Bismarck javasolta 79-ben, általános védszövetségben állhat. Üdvös volna olyan katonai konvenció is, amely a szövetséges hatalmak védrendszerét, kiképzését, felfegyverzését hasonlóvá tenné és ezen hadseregek tisztikarát, már a béke idején is, közelebb hozná egymáshoz, esetleg közös manővereket rendszeresítene.”
A politikus életművének egyik legelőre mutatóbb gondolata a gazdasági szövetség szorgalmazása, mely az Európai Unió létrehozásának első lépésével, az Európai Szén- és Acélközösség 1951-es létrehozásával állítható párhuzamba: „A harmadik tér, amelyen közelítés szükséges: a gazdasági. … Félek tőle, hogy a háború annyi gyúanyagot fog összehalmozni, hogy belőle új vész fog keletkezhetni. Mindenesetre el kell erre az eshetőségre is készülni. És azért a gazdasági felkészültségről is kellőképpen gondoskodni kell. … Már a béke idejében annyira kifejlesztessék a mezőgazdaság, hogy az nagy tömegeket lásson el eledellel és így az egész szövetség népének élelmét hosszú időre, egész évre, termésről termésre biztosíthassa. … Ezért kívánatos, hogy a német nagyobb fogyasztási piac és nagyobb tőkeerő már béke idejében az osztrák és magyar mezőgazdaságok intenzívebb vitelében segédkezzék. … A szövetségek közt való nagyobb forgalmi szabadság mellett szól az is, hogy a háború annál pusztítóbb hatással bír, minél nagyobb valamely államnak az ellenséges területtel, vagy az ellenség által tőle elzárható területtel való forgalma és minél kisebb a háború alatt is nyitva álló gazdasági piacokkal való árucsere. Ma Németország egyes részei súlyosan szenvednek azáltal, hogy iparuk Angliába, Orosz- és Franciaországba és a tengerentúli országokba való exportra volt berendezkedve. Ha belsőbb lett volna a forgalom Ausztria, Magyarország és Németország között, a háború nem ejtett volna olyan mély sebeket a gazdasági életben, mint így tette. Jobb szerződések kötését is könnyíteni fogja, ha kifelé bizonyos mértékig legalább egységesen lépünk fel. Csak a nagy gazdasági egységek fognak jó szerződéseket köthetni. Mind e tekintetek a mellett szólnak, hogy Németország, Ausztriának és Magyarországnak gazdasági életét közelebb hozzuk.”
Az egységesülés ifj. gróf Andrássy Gyula szemében a politikai, katonai és gazdasági területek koordinálását jelentette, polemizálva Friedrich Naumann 1915-ben kiadott „Közép-Európa (Mitteleuropa)” c. munkájában megfogalmazott nézeteivel. A nagy hatású német politikus és gondolkodó a régió jövőjét a német állam fennhatósága alatt képzelte el, s ez a Monarchia és Magyarország szuverenitásának megszűnését jelentette volna. Ifj.gróf Andrássy Gyula az 1921-ben kiadott „Diplomácia és világháború” c. könyvének A háború c. fejezetében az önállóság biztosítékainak jelentőségét világította meg: „Én sokáig a “Közép-Európá” -nak nevezett megoldás híve voltam, de nem Naumann értelmében, aki egy teljes állami közösséget akart a szövetségesek között alkotni, ami gyakorlatilag a gyengébb Monarchiának a német világhatalomba való teljes beolvadását jelentette volna. Én csak olyan állandóbb defenzív politikai szövetségre és oly katonai megegyezésre gondoltam, amely a hadseregek egyenlő alapon való kiképzését, felszerelését, felfegyverzését biztosítja, és e tekintetben bizonyos kölcsönös és paritásos ellenőrzést tesz lehetségessé anélkül, hogy megszüntetné a vezetés önállóságát és a parlament azon jogát, hogy a véderő számát és a hadi költségvetést megállapítsa. Gazdasági kérdésben azon jog nemzetközi elismerését véltem szükségesnek, hogy Németország és mi egymásnak oly előnyöket adhassunk, melyeket a legtöbb kedvezménnyel bíró államok nem követelhetnek. Magát a kötendő gazdasági szerződést, annak időhatárát és tartalmát időről időre való szabad megegyezésre kívántam bízni, mint a többi nemzetközi szerződéseket. Oly megegyezésre is gondoltam, mely törvénybe foglalja azt, hogy mindennemű ellentét és viszály közöttünk nemzetközi bíróság által döntessék el úgy, hogy köztünk a háborút törvényes garanciák tegyék lehetetlenné. Ily megegyezést azért tartottam szükségesnek, mert vele a két szövetséges harmonikus együttműködését lehetett volna abban az élethalálharcban biztosítani, melynek kimenetelétől függött mindkettőjük egzisztenciája.”
Az egységesülő Közép-Európa ifj. gróf Andrássy Gyula életében csak elképzelés maradhatott, de az előzmények helyes elemzéséből kiindulva a magyar államférfi felismerte ennek realitását és történelmi szükségszerűségét. A magyarság és a németség érdekszolidaritásában így összegezte a térség történelmi hivatását, melyet a világháború tragikus végkimenetele következtében nem valósult meg: „A mi feladatunk, a múltnak ezt a nagy hagyatékát a jövő számára megtartani és még jobban kifejteni. … Ha az erő bizonyos mértéke támadásra ingerelhet, az erő nagyobb mértéke megnyugvást teremt. Ha belátják irigyeink, hogy nem bírnak velünk, akkor a mi mérhetetlen békeszeretetünk, ez a szellem szövetségben a mi békeszeretetünkkel a világbékét is biztosítani fogja, amint az szilárd is volt mindaddig, amíg a mi akaratunk irányította az eseményeket és ellenségeink sokasága nem keltette bennünk az az illusiót, hogy ők együttesen erősebbek nálunknál. A győzelem eredményeit és vele együtt a világbékét és az emberi solidaritás helyreállítását csak a győzelmet kivívott minden ízében konzervatív és békés combinatio megszilárdítása, Közép-Európának a mai souverainitások és államok érintetlen fenntartása mellett történő vállvetett szervezkedése fogja biztosítani.”
Az európai egyensúly: a megegyezés lehetőségei Angliával és Franciaországgal Ifj. gróf Andrássy Gyula az európai egyensúlyt szem előtt tartva Angliával és Franciaországgal már az I. világháború előtt is a kölcsönös közeledés lehetőségeit kereste.
Az 1913 december 9-i nagy hatású delegációs beszédében – mint Lutter János összefoglalja – ifj. gróf Andrássy Gyula a Közép-Európa vezető hatalma, a Monarchia felelősségét hangsúlyozta: „A Hármas-Szövetség és az entente közötti ellentétekben a monarchia hivatott a kiegyenlítő szerepre, ezzel leszünk nagy hasznára Európa békéjének. És e ponton azt a reményét fejezte ki, hogy Angliával benső, bizalmas viszonyba lépve, Európa békéjét szolgáltatjuk, mert Anglia érdekei a keleten azonosak a miénkkel. Egészen pontosan megmondja, hogy a német-francia ellentétből csak az esetben lesz európai veszély, ha hozzá német-angol vagy orosz-osztrák-magyar ellentét járul.”
A magyar államférfi kellő súllyal képviselte a béke megőrzését az I Ferenc József és II. Vilmos előtti audenciákon is, amelyeken a német-angol flottaversengés veszélyeire mutatott rá. Az elképzelései különösen a német császárnál nem találtak megértésre.
A hatalmi tömbökre szakadt Európa megmentése érdekében az angolok felé kívánt orientálódni, ez irányú meggyőződésének esszenciáját „Diplomácia és világháború” c. munkájának „Külpolitikai hibáink” c. fejezetében foglalta össze: „Én legjobban Angliában bíztam. Azt hittem, hogy Ausztria-Magyarországnak főhivatása fonalat, összekötőkapcsot keresni London felé. De ezt a lehetőséget sem bírtuk komolyan kipróbálni, mert Németország sohasem volt olyan jó viszonyban velünk, hogy ilyen akciónkat féltékenység nélkül nézte volna. Ahhoz, hogy Ausztria-Magyarország közvetítése sikert érjen el, elsősorban nagy hangsúlyt kellett arra helyezni, hogy bizalmi viszony legyen közötte és Németország között, Németország ne nézze féltékenyen és bizalmatlansággal önálló eljárásunkat.”
A legmagasabb angol politikai fórumokon is visszhangra talált a közeledést szorgalmazó elképzelés. Ifj. gróf Andrássy Gyula, mint a Monarchia egyik legkiemelkedőbb politikusa, nagy tiszteletnek örvendett Nagy-Britanniában. Számos vezetővel állt barátságban, köztük VII. Edward külügyminiszterével, Lord Landsdowne-nal, akit 1908-ban londoni útja során ismert meg. A két államférfi kölcsönösen becsülte egymást: a világháború kitöréséig egyre inkább közeledtek és sokat vártak egymástól. A Foreign Office belső emberei között is sok diplomata helyezkedett ifj.gróf Andrássy Gyula álláspontjára. A híres történetíró és cambridge-i professzor, Sir George Walter Prothero minden, Európa és a Közel-Kelet aktuális kérdéseivel kapcsolatos ifj. gróf Andrássy Gyula – és Vályi-memorandumot elküldött másolatban Lloyd George-nak és a Foreign Ofice vezetőinek.
Az európai egységet megakadályozó német-francia ellentét kiegyenlítése terén is fontos lépéseket tett ifj. gróf. Andrássy Gyula. Steeg francia pénzügyminiszter egyenrangú partnerének tekintette, de érdemi lépést nem tudtak tenni, mivel az – orosz befolyás következtében – a háborús agressziót szorgalmazó Poincaré-Delcassé irányzat kerekedett fölül. A háború kitörése után sem szakította meg a kapcsolatot a franciákkal. Vályi Félix révén ismerkedett meg Emile Hagueninnel, aki a magasabb politikai körök felé jelentett összeköttetést. A Sorbonne professzorainak egy befolyásos köre, köztük a világhírű filozófus, Emile Boutroux és Henri Lichtenberger germanista is az elképzelés mögé állt.
A Monarchia angol és a francia együttműködését szorgalmazó, a Revue Politique Internationale-ban megjelent ifj. gróf Andrássy Gyula-tanulmányok nagy visszhangot váltottak ki a világsajtóban. Az 1915 januárjában megjelentetett első írás, a Considération sur les origines de la guerre a háború céltalanságát hangoztatta és a békét szorgalmazta. 1915 márciusában ifj. gróf Andrássy Gyula arra vállalkozott, hogy Berlinben a franciákkal való kibékülés politikájára vegye rá a német császárt és a kancellárt. Az eredménytelenül végződő találkozóra Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár – Vályi Félix tanulmánya szerint – úgy emlékezett vissza, „hogyha Andrássy lett volna a partnere a bécsi Ballplatzon, ha Andrássy egyéni súlya és tekintélye hivatalos minőségben állott volna mellette Luddendorff túlkapásai ellen, meg lehetett volna nyerni a habozó Vilmos császárt a mérsékelt politikának.” A Monarchia ekkori külügyminiszterének, Burián Istvánnak “kezdettől fogva semmi tekintélye nem volt, a német diplomaták igyekeztek megszökni előle, annyira mutatkoztak ennek a szürke diplomatának a társaságában.”
Az 1916-ban közzétett második, Le Probleme de la Paix c. cikkében ifj. gróf Andrássy Gyula a kettős monarchia mérséklő befolyását ajánlotta fel Angliának arra a célra, hogy Németországgal elfogadtassuk a brit flotta szupremáciájának végleges elismertetését. A megerősítő választ személyesen, Lord Landsdowne fogalmazta meg az újságban, amelyre a magyar államférfi a La Grande Bretagne et la Paix: Reponse à lord Landsdowne c. írásában reagált. Ebben határozottan kifejezésre juttatta, „az első lépés, miután Oroszországgal való viszonyunk megjavult, megkeresnünk az alapot az angol-német közeledés számára.”
Ifj. gróf Andrássy Gyula a Monarchia végnapjaiban, még külügyminiszteri kinevezése előtt 1918 október 11-én, vezető magyar államférfiak társaságában Reichenauban találkozott IV. Károllyal. Az itt elmondott beszédében a megváltozott politikai helyzetnek megfelelően kitűzött céljait vázolta. Az angolok és a franciák felé továbbra is nyitott volna, de az európai egyensúly érdekében kész volt kompromisszumot kötni és feladni élete nagy álmát, a politikailag-katonailag-gazdaságilag egyesített Közép-Európa megvalósítását.
Thewrewk-Pallaghy Attila 1934-ben napvilágot látott Az ifjabb Andrássy és a különbékekísérlete c. könyvében így foglalta össze a ifj. gróf Andrássy Gyula reichenaui programját: „Andrássy nem kívánja ugyan Németországot feltétlenül cserbenhagyni, de ajánlatos volna speciális szövetségünket, amely pusztulásunkat jelentené a jövőben, a világháború után megszüntetni. Mindez nem jelentene kifejezetten németellenes irányzatot, mint inkább a szabad kéz politikáját, amelynek régtől fogva odaadó híve volt. Ezért a világháború előtt azt a politikát folytatta, hogy a kettős monarchia ne hagyja magát a német-angol ellentétbe rántani, hanem közvetítsen a kettő között: a világháború alatt pedig azt, hogy önálló magatartásunkkal igyekezzünk kiegyenlíteni a már fennálló ellentéteket. A világháború után ugyanerre a politikára kell visszatérni. … Jó volna rábírni a német birodalmat, hogy ismerje el Anglia tengeri fölényét, ezáltal előmozdítsa a kontinensen uralkodó feszültség enyhülését, amelyre, Amerika túlsúlyra jutása miatt, Európának oly nagy szüksége volna. Melegen ajánlotta úgy Franciaországgal, mint Nagy-Britanniával szemben a sürgős és bizalmas érintkezés keresését; sőt az utóbbi rokonszenvét külön is meg kell nyerni, mert Angliának lehet legkevésbé az érdeke, hogy a kettős monarchia megszűnjön, főleg neki ne kívánatos elbalkanizálódásunk, továbbá a mindenki harca mindenki ellen s végül az sem, hogy az Ausztria-Magyarország helyén keletkező kis államok a bolsevizmus karjaiba rohanjanak.”
A történelem tragikuma, hogy sem a Közép-Európai egység, sem az európai egyensúly nem valósulhatott meg ifj. gróf Andrássy Gyula elképzelései szerint. A történelmi lehetőség elmúlt, az I. világháborút lezáró békeszerződések teremtette légkör pedig egyáltalán nem adott még módot sem, hogy ezek a kérdések szóba kerülhessenek.

Felhasznált irodalom:
Ifj. gr. Andrássy Gyula: A magyarság és németség érdekszolidaritása. Bp., 1916, Franklin Társulat
Ifj. gr. Andrássy Gyula: Diplomácia és világháború. Bp., 1921, Légrády Testvérek és Bp., 1990, Göncöl-Primusz (az utóbbi reprint kiadás Varga Lajos utószavával)
Ifj. gr. Andrássy Gyula: Közép-Európa. In: Új Nemzedék. II. évf. 49. szám, 1915 dec. 5., 1-8.o.
Ifj. gr. Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra naplója. Magyar Országos Levéltár P4 No. 330
Lutter János: Ifj. Andrássy Gyula gróf politikai eszméi. In: Külügyi Szemle. VII. évf. 1. szám. 1930 január, 21-31.o.
Thewrewk-Pallaghy Attila: Az ifjabb Andrássy és a különbékekísérlete. Bp., 1934
Vályi Félix: Andrássy Gyula kísérletei Magyarország megmentésére. In: Pesti Napló. 1932.jan.24., 35-36.o.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

„Egy garas se adassék azoknak, akik megkárosítják az államot!”

Sosem hazudott!
Az ifjú gróf Andrássy Gyula a szülői házban nőtt fel, magántanuló volt, s talán épp ez határozta meg személyiségjegyeit, elmélyült gondolkodását. Ki más jellemezhette volna jobban édesapjánál, aki nagy gondot fordított neveltetésére, s aki már zsenge ifjúkorában megosztotta vele gondolatait és külpolitikai elképzeléseit. Egy levelében így ír fiáról: „Soha életében egyetlen valótlan szó ki nem jött a száján, s érzéseiben tökéletes gentleman. Ezek a jó tulajdonságai. Másrészt azért, mert úgyszólván még sohasem hagyta el a szülői házat, hozzászokott ahhoz, hogy semmiről sem kell gondoskodnia, mert mindig mások gondoskodnak róla, azért nincs annyi gyakorlatiassága, mint más kortársainak, kiket tehetségben messze felülhalad. Hajlama komoly, szívesen olvas, és tanulni szeret. De többnyire olyan fiatalemberekkel érintkezett, kik az élet célját abban látják, hogy mindig csak azt tegyék, ami nekik éppen jólesik, s szórakoztatja őket…”. (1)
Egyszer elkésett egy fontos tanácskozásról, mert a szomszéd szobában elmerült egy műkincs tanulmányozásában – írta szórakozottságáról egy újságcikk. (2) Az élet egyébként kevés szórakoztató mulatságot tartogatott a számára. Az ifjú gróf a politikai pályafutása kezdetén arra kényszerült, hogy a tőle idegen belpolitikai küzdelmekben állja meg helyét, amit ő maga sosem tartott a személyére szabott feladatnak, nyilván nem is élvezhette nagyon a parlamenti szócsatákat. Egyik nagy beszédét félbe kellett szakítania, mert a szó szoros értelmében rosszul lett a levegőtlen teremben. Utána évekig nem szólalt fel a parlamentben. Egyébként sem volt egyszerű feladata, hiszen a hatalmas előd, édesapja árnyékában kezdte pályáját. Kezdetben volt, aki csak „Herbertnek” nevezte (3), utalva Herbert Bismarckra, a német kancellár fiára, aki szintén apja nyomdokán haladt, s politikai pályára lépett.
Pályája során folyamatosan lehetetlen helyzetekkel kellett megbirkóznia: a ’67-es kiegyezési alap szabta meg a kereteket, miközben a közhangulat, a sajtó, sőt néha a parlamenti környezet is egyértelműen ’48-as forradalmi eszmeiséget várt volna el. Egész pályáját meghatározta erkölcsössége. Példa lehet erre feleségének, Zichy Eleonórának a naplója, különösen annak kései, már a világháborús összeomlás után, 1919. február 1-jéről származó bejegyzése. Svájci emigrációjuk idején született ez a naplórészlet arról a beszélgetésről, amelyet ifj. gróf Andrássy Gyula a St. Moritzból érkező Windischgraetz Lajossal folytatott. Híreket hozott az emigráció pénzügyleteiről, amelyekkel kapcsolatban a napló szerint Andrássy nagyon szigorúan nyilatkozott: „A hiba nem csak ott kezdődik, ahol valaki állampénzeket saját céljaira használ fel, de incorrect az is, ha állami üzletekből politikai célokra vesz fel pénzt. Minden garas, amely ilyen üzletből befolyik, az államé, különösen olyan időkben, amikor szörnyű adóterhek vannak.” (4)
Andrássy pályája elején, első parlamenti beszédében is használta a kitételt, miszerint „egyetlen garast se” tulajdonítsanak el: „A magam részéről semmiképp sem tudok belenyugodni abba, hogy egy garas is adassék azoknak, akik az államot csalták… nálunk nincs kifejlődve azon öntudat, azon érzet, hogy kötelességeink az állam iránt legalábbis olyan szentek, mint kötelességeink az egyesek iránt, hogy az államot csalni csak oly csalás, szégyen és gyalázat, mint az egyest csalni!”. 1919-ben szinte földönfutó lett, kastélyát kifosztották. Ekkor kapja a napló szerint a híreket arról, hogy a tiszadobi kastély ablakait betörték, megrongálták a gobelineket és a festményeket, elvitték az étkészletet, nem maradt a falakon tapéta, elvitték a függönyöket. Andrássy ezzel alig foglalkozik, emigrációjában az ország jövője foglalkoztatja. S úgy nyilatkozik, ahogy harminc évvel korábban is: egy garast se állami pénzből!

1/ id. Gróf Andrássy Gyula 1880-ban írt levele báró Celice-nek, a konstantinápolyi nagykövetnek)
2/ Pesti Hírlap (Atropos, 1929)
3/ Báró Kaas Ivor közbeszólása az ifj. gr. Andrássy Gyula 1889. januárjában mondott parlamenti véderő beszéde idején
4/ Ifj. gróf Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra naplója. Magyar Országos Levéltár P4 No. 330

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Ifj. gróf Andrássy Gyula szerepe a korszerű közegészségügy és gyermekvédelem megteremtésében

A monarchia idején európai mércével tekintve is ifj. gróf Andrássy Gyula óriási lépéseket tettek a közegészségügy fejlesztése terén, nagy eredményeket értek el a járványok megfékezésében is.Belügyi államtitkárként például személyesen ellenőrizte a járványügyi intézkedéseket, fontosnak tartotta, hogy a fertőző betegeket elkülönítsék. Tapasztalatból tudta, hogy vidéken azért kevés az orvos, mert nem tudnak megélni az alacsony fizetésekből, s ezért szorgalmazta az orvosi bértábla rendezését. Személyes irányítása alatt épült ki az intézményes gyermekvédelem. Nagy szerepe volt abban, hogy törvényt hoztak a községi egészségügyi szolgálat reformjáról, s abban, hogy antialkoholista intézkedéseket foganatosítottak.
A közegészségügy kérdése időről-időre élesen felvetődött, főként, amikor a kiadásokról volt szó, mint például 1906-ban, a költségvetés vitájában. Ekkor a közegészségügyre fordítandó előirányzatot a parlamenti ellenzék azzal támadta, hogy az igazságtalanul nagy terhet ró a megyékre. Andrássy Gyula belügyminiszter erélyesen visszautasította a vádakat és Anglia gyakorlatát hozta fel példaként. Ott – mint mondta – a kiterjedt önkormányzati hatáskör és decentralizáció ellenére szigorú központi intézkedéseket vezettek be a közegészségügy terén, s ennek eredményeként tíz évvel növelték az átlagos élettartamot. Andrássy arra is utalt, hogy Magyarországon a viszonylag csekély népsűrűség ellenére magas a halálozási ráta, s alacsony az átlagos élettartam. A költségvetési előirányzatot ezért nagyon is indokoltnak nevezte. (1)
Az ellenzék – meglehetősen demagóg módon – azt hozta fel, hogy a csendőrségre és a rendőrségre szánt előirányzatokhoz képest kevés pénzt szánnak a közegészségügyre. Belügyminiszterként Andrássynak természetesen vissza kellett utasítania az ilyen összehasonlításokat, s álláspontja alátámasztására példaként hozta fel a Szatmár megyei kolerajárvány ügyét, ahol épp a csendőrség tartotta vissza a helyi lakosságot attól, hogy fertőző vizet használjon. „Annak idején, amikor államtitkár voltam a belügyminisztériumban kolerajárvány volt Szatmár vármegyében és én ott körutat tettem, be volt bizonyítva, hogy a kolerát a folyó vize terjeszti. Mi erre kutat ásattunk, és eltiltottuk a népet a folyó vizének használatától. Nem engedelmeskedtek az utasításnak, hanem a csendőrségnek kellett egész éjjel a folyó partján állani, hogy visszahajtsa a népet, amely a halálba akart ugrani. Tudjuk azt is, hogy csakis csendőrökkel lehet egyes járványos házakat elzárni attól, hogy a kíváncsi nép oda ne csődüljön. Aki ezt tudja, nem mondhatja, hogy a csendőrre fordított pénz a közegészségügy szempontjából elveszett pénz. Határozott előnye a közegészségügynek, hogy legyen kellő számú csendőrség.” – hangoztatta beszédében Andrássy.
Nagy jelentőségű volt az új betegbiztosítási törvény, az 1907:XIX.t.c., amelyet Andrássy belügyminisztersége idején hosszas vita után 1907. július 1-én fogadott el a parlament. Komoly előrelépés volt a korábbi törvényhez (1891:XVI t.c.) képest, amely csak a nagy létszámú betegbiztosítóknak kedvezett, s amely nem tért ki a balesti biztosításra.
Az új törvény paritásos alapon szabta meg a járulékfizetést: felét fizették a munkaadók, felét a tagok. A járulék az átlagos kereset 2%-a volt, amely szükség esetén négy százalékra volt emelhető. A balesetbiztosítást csak a munkaadó fizette, ilyen címen a munkabérből, a fizetésből nem lehetett levonni semmilyen összeget sem. Kiterjesztette a betegbiztosítást a munkások családtagjaira is. Részükre is ingyenes orvosi kezelést, gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket (szemüveget, mankót, stb.) biztosított és csökkentette a munkásokra hárított biztosítási összeget. Felemelte a gyermekágyi segélyezés idejét négy hétről hat hétre, s intézkedett a betegsegélyezés minimális időtartamáról. A betegsegélyezés és baleseti biztosítás központi teendőit az Országos Pénztár, helyi feladatait a kerületi pénztárak látták el. A pénztárak igazgatása önkormányzati jellegű volt, felerészben a munkaadók, felerészben a munkások delegáltak képviselőket. (A korábbi 1891-es törvény kétharmad/egyharmados arányban szabta meg a képviseletet.) A vállalati pénztárak működését az addigi száz helyett, háromszázban határozta meg. Kiterjesztette a biztosítást az ipartörvény hatálya alá nem tartozó üzemekre, például a vegyészeti és gyógyszergyári laboratóriumokra. (2)
A betegbiztosítás részben a belügyminisztériumhoz tartozott. Andrássy személyesen nem exponálta magát ebben a kérdésben, de jelen volt a törvény előkészítésénél, és sürgette annak mielőbbi elfogadását. Az 1907. február 7-én megtartott koalíciós egyeztetésen, a függetlenségi-, az alkotmány- és a néppárt együttes értekezletén szinte az egész kormány képviseltette magát, természetesen Andrássy is ott volt. Szükségesnek tartották, hogy az egész koalíció vegyen részt a szociális törvényalkotásban. (3)
A törvénynek voltak nyilvánvaló hiányosságai is. A parlamenti vitában Gratz Gusztáv alkotmánypárti képviselő azt kifogásolta, hogy a törvény nem vonatkozik a mezőgazdasági munkásokra és az erdészetben dolgozókra. (4) A betegbiztosítás szabályozását az ellenzéki szociáldemokraták „alamizsnatörvénynek” nevezték, s a Tisza Istvánhoz közel álló Újság című lap is keményen támadta a törvényt. Ez utóbbi azt állította, hogy a kormánynak fontosabb volt a látszat, mint a valódi szociálpolitika. (5)
A gazda és a gazdasági cseléd közti jogviszony szabályozásáról szóló 1907:XLV. t.c. szintén Andrássy belügyminisztersége idején született. Ez szociálisan rendkívül feszült időszak volt: egymást érték az aratósztrájkok, számos munkabeszüntetést erőszakosan akadályoztak meg, vagy törtek le, sok esetben a csendőrséget vetették be. A cselédtörvényt sokan hevesen bírálták, többnyire egyszerűen derestörvénynek nevezték, noha szociális szempontból volt számos pozitív része is. Például megtiltotta a robot jellegű szolgáltatásokat, és előírta a cselédlakások építését. Ugyanakkor szigorúan tiltotta a sztrájkra irányuló szervezkedést, s azt is, hogy a cselédek évközben elköltözzenek. A cselédtörvény alapján történő szabályozás fennmaradt egészen 1945-ig, tehát időtállónak bizonyult. (6)
Andrássy politikai programjában fontos helyet foglalt el a lakásviszonyok javítása. A probléma jelentőségére a képviselőház 1908 május 16-i ülésén tartott felszólalásában hívta fel a figyelmet: „a mai lakásviszonyok Budapesten egészségtelenek, helytelenek. Tudom azt is, hogy csaknem minden erkölcsi és fizikai betegségnek forrása nagyvárosokban a túlzsúfolt, rossz lakás. Ez forrása minden ragályos betegségnek, forrása az erkölcstelenség fejlődésének is. … Én a legfontosabb teendőim közé sorolom azt, hogy a lakásviszonyok javításával foglalkozzam.”
Megoldásként nagyarányú lakásépítést tartott volna célravezetőnek, de látta, a kereslet és a kínálat közötti viszony következtében kialakult drágulás miatt a magvalósítás akadályokba ütközhet: „Tényleg, ma nagyon kevés a lakás Budapesten. Ez módot ad arra, hogy többet követeljenek. Új lakás, új ház építése pedig rendkívül drága. Drága egyrészt azon sztrájkok következtében, amely sztrájkok mindenesetre a szakszervezetek működésére vezethetők vissza. Az egyik ok mindenesetre ez is és hogy a lakás ilyen drága azáltal válik lehetővé, hogy nehéz házat építeni, mert drágul a munkabér és egyáltalában minél inkább nehezítjük a háztulajdonosok exisztenciáját, annál kevésbé fognak akadni olyanok, akik házak építésére vállalkoznak.” Ennek ellenére, mint hangsúlyozta, a második Wekerle-kormány fontosnak tartja, hogy az otthonteremtésről gondoskodjon: „hiszen igenis az a kötelessége, hogy a lehetőség szerint a maga részéről is gondoskodjék arról, hogy a szegény emberek számára megfelelő számú lakás álljon készen. A kormány ismeri ezt a kötelességét. Így legújabban a pénzügyminiszter úr 6000 munkás számára gondoskodott lakásról. … A kormánynak szigorú kötelessége lesz a lakásviszonyok javítására minden módon hatni, valamint a szükséglakásokat szaporítani, amelyek szintén nincsenek Budapesten elegendő számban.” (18) Az építkezési tervek szinte azonnal realizálódtak: 1908-ban kezdték el kialakítani a kormányzati ciklus máig legmaradandóbb várostervezési alkotását, a Wekerle-telepet.
A vidéki lakosság egészségügyi ellátásának lefedettsége és az orvosi hivatás presztisének emelése érdekében a körorvosok fizetésének rendezését szorgalmazta az ifjabb Andrássy. Az 1908 április 1.-i képviselőházi ülésen a készülő törvénytervezet fontosságáról beszélt: „a legfontosabb és legsürgetőbb kérdések egyike a körorvosok fizetésének rendezése, mert csakugyan botrányosak azok az állapotok, amelyek e téren uralkodnak. Tényleg úgy áll a dolog, hogy igen sok körorvosi állás üres, mert az azokkal járó rossz fizetésből művelt ember meg nem élhet. Én tehát, időt nem kímélve, elkészíttettem a törvényjavaslatot; az tárgyalás alatt van a pénzügyminiszter úrral, miután ez a javaslat nemcsak az orvosokon akar segíteni, hanem a községeken is, amennyiben az a szándék, hogy ezen kérdés rendezésének költségeit a község vállairól levegyük és a törzsfizetést az állam vállalja. Természetes, hogy ilyen nagyobb összeg kiadása előtt a pénzügyminiszternek alaposan meg kell néznie, hogy nincs-e itt valami fölösleges költség, mert hiszen az államkincstárra is tekintettel kell lennie. Ezért nem készülhetett el még teljesen a javaslat, hanem hiszem és remélem, hogy mihelyt a ház törvényjavaslatokkal foglalkozni képes lesz és mihelyt ez a mostani vita befejezést nyer, én is abban a hitben leszek, hogy ezt a javaslatot a ház asztalára letegyem.” (7) A törvényjavaslatot végül a hazai egészségügy fejlődésének fontos állomásaként a 1908:XXXVIII. t.c.-ben kodifikálták.
A korszerű egészségügy megteremtésében az ifjabb Andrássy kulcsszerepet tulajdonított a gyermekvédelemnek, amely akkoriban hazánkban még csak a kezdeti stádiumába jutott el. A Széll Kálmán nevéhez fűződő gyermekvédelmi törvények (1901:VIII. t.c. és 1901:XXI. t.c.) eredményeképpen lendületet vett az állami védelem rendszerének országos kiépítése, jogszabályi, intézményi, pedagógiai finomítása. A törvények végrehajtási utasítása hangsúlyozta: a korszerű polgári gyermekvédelem csak a társadalom teljes bekapcsolásával lehetséges. Andrássy már a kezdetektől felkarolta az ügyet: a neves jogásszal és belügyi államtitkárral, a gyermeknap intézményét meghonosító dr. Karsai Sándorral folytatott eszmecseréjének eredményeképpen 1906-ban alakult meg az Országos Gyermekvédő Liga, gr. Edelsheim-Gyulai Lipót elnökletével. A szervezet az 1906. február 25-i alakuló közgyűlésen fogalmazta meg a céljait: a gyermekvédelem minden ágának felkarolásán és hathatós támogatásán túl „elsősorban egy akkora országos gyermekvédelmi alap létesítését” tartották szükségesnek, „hogy annak kamatjövedelméből a társadalmi gyermekvédelem összes anyagi szükségletei fedezhetőek legyenek”. Az anyagi hátteret olyan támogatók biztosították, mint a Magyar Villamossági RT. (pártoló tag), az Alföldi Cukorgyár (rendes tag) és az Osztrák-Magyar Bank (adományozó). A Liga tevékenysége szinte az egész történelmi Magyarország területét lefedte, 1908-ban 2262 városban és községben működött helyi szervezete. (8)
A gyermekvédelem megszervezésével kapcsolatos gondolatait Andrássy, mint a Liga tagja, a szervezet 1911-es közgyűlésén fejtette ki. Felszólalását Az Országos Gyermekvédő Liga Hivatalos Közlönye, A Gyermekvédelem Lapja 1911. 6. számában (1911. június 15.) teljes terjedelmében közölte. A politikus az egész társadalom figyelmét fel kívánta hívni a fiatal generációval kapcsolatos kötelességeire: „Ma már mindenki tudja Magyarországon, hogy az elhagyatott gyermekek védelme az egyénnek, a társadalomnak és az államnak legelső kötelességei közé tartozik. … A gyermek éppoly fontos, hatalmas tényező, mint aminő kedves és tehetetlen. Hisz a gyermek jelenti a jövőt. A mai gyermekvilág a jövő magyar társadalom. Ha a mai gyermeket fölneveljük, ha egészségét és erkölcsi érzékét, szívét és eszét a korai romlástól megóvjuk, az ország jövőjét szolgáljuk. A gyermek van hivatva élvezni és fönntartani, amit mi megkezdettünk, ő van hivatva a jelennél tökéletesebb, jobb, sikeresebb jövőt teremteni, tőle várjuk a dicsőbb, a boldogabb, a hatalmasabb Magyarországot. A gyermek megmentésével adunk a legtöbbet a társadalomnak, mert egy egész emberélettel gazdagítjuk az emberiséget. S különösen nálunk fontos a gyermekélet megmentése, mert egyik főbajunk a gyér lakosság. Nálunk a születések száma olyan kedvező, hogyha a gyermekek nagyobb arányszámát nevelnők föl, nyers hatalmunk tetemesen megnőne.”
Arisztokrata neveltetése ellenére a legszegényebb társadalmi rétegek felemelkedését is a szívén viselte, mindenki számára elengedhetetlennek tartotta a megfelelő indulási helyzet biztosítását: „Ki tudja, hogy a megmentett gyermek nem lesz-e az emberiség, a haza egyik jóltevője? … Ki tudja, hogy a megmentett gyermek nem lesz-e egy második Deák Ferenc, egy második Munkácsy, egy második Liszt vagy Semmelweis, egy második Széchenyi vagy Arany?”
Az állami beavatkozás mellett a civil szféra önszerveződésére is felhívta a figyelmet, amelyet szinte a semmiből, a közfelfogással ellentétes álláspontot képviselve kell megteremteni: „szükség van olyan intézményre, aminő a Liga. Törvényeink értelmében a gyermekvédelem állami föladat. Ezért vannak olyanok, akik azt mondják, hogy olyan önkéntes munkára, mint a Liga, nincs szükség.” Magyarországon a bürokrácia, a túlságos centralizáció még az Európában a munkavállalók védelmét hatékonyabban felvállaló szakszervezetekre is rányomta a bélyegét: „Európaszerte a társadalom szabad szervezetei között a legnagyobb eredményt az utolsó évtizedekben a munkás szakszervezetek bírtak elérni. S nálunk még ezek a szakszervezetek is óriási nehézségekkel küzdenek. Mindig nagy érdeklődéssel követem működésüket és megfigyeléseim során azt tapasztaltam, hogy nálunk a tagok közönye, az áldozattól való félelem ezen szervezetek működését nagymértékben megnehezíti, hogy mint maguk a vezérek is elismerik, azoknak a fejlődése megállt és megakadt, pedig ezek mennyit ígérhetnek tagjaiknak és ha a vezetés körében a visszaélés el nem harapózik, tényleg sok hasznot is hozhatnak.”
A többi civil szerveződéshez viszonyítva Andrássy kiemeli a Gyermekvédő Liga jelentőségét, amelynek azon aspektusát is hangsúlyozza, hogy keretein belül megteremti a különféle társadalmi rétegekből érkező tagok közös platformját: „Ritka szerencse és kivétel, hogy ilyen viszonyok között a gyermekliga önálló, szép tevékenységet tud kifejteni, hogy neki sikerült a társadalom közönyét legyőzni, tőle pénzt, és ami még nehezebb, munkát is kapni, hogy sikerült a Ligának a különböző felekezeteket, osztályokat s a nemzetiségieket mind egy közös nagy munkában egyesíteni, sikerült azokat az ellentéteket legyőzni, amelyek a társadalmat szertetépik és annak összhangzó, együttes munkáját annyira megnehezítik. Kevesen vagyunk, gyengék vagyunk. Ezért valóban áldásos, hogy a jószív, az emberszeretet erősebb tudott lenni azoknál a motívumoknál, amelyek máskor elválasztanak, amelyek – sajnos – oly gyakran állítják a magyart a magyar ellen. … Midőn a liga útján a társadalom jómódú része a nyomor enyhítésével foglalkozik, mindinkább kifejlődik a társadalomban az a tudat, hogy a legnagyobb, a legégetőbb kötelességet teljesítjük, ha enyhítjük a nyomort és a bűn ellen küzdünk.”
A mindenki számára biztosított egészségügyi – és ezen belül a gyermekegészségügyi – alapellátás olyan érték, amelyet nem lehet alárendelni semmilyen takarékossági politika önkényének: „a legnagyobb pazarlást az viszi véghez, aki ott takarékoskodik, ahol az emberi erő gyarapításáról és fönntartásáról van szó, hogy a legrosszabb üzlet az egészséggel és az emberi élettel kevesebbet törődni, mint a pénzzel.” A Gyermekvédelmi Liga szerepe az, hogy „a társadalom érdeklődését a gyermekügy iránt ébren tartja”, ezen túlmenően pedig a hatékony érdekképviselet érdekében a szakszervezeti struktúra kialakításának a talajára lépjen: „Legyen a Liga a gyermekek szakszervezete, fejlesszen olyan közszelemet, amellyel minden kormánynak számolnia kell, ne csak egyesek ízlésétől függjön a gyermek nagyfontosságú érdeke.” (9)


1/ 1907:XIX.t.c.; Magyar Országos Levéltár, K 148 Belügyminisztérium – Elnöki iratok, 322. csomó 20. tétel – 1907 Közegészségügy, gyermekvédelem
2/ A munkásbiztosítás, In: Az Újság, 1907 február 7., 5.o.
3/ Gratz Gusztáv felszólalása 1907 februárjában, a Képviselőház 108. országos gyűlésen (Képviselőházi Napló)
4/ Az Újság, 1907 febr. 8. 1-2.o.
5/ 1907:XLV. t.c.
6/ Ifj. gr. Andrássy Gyula 1908 május 16-i felszólalása (Képviselőházi Napló)
7/ Ifj. gr. Andrássy Gyula 1908 április 1-i felszólalása (Képviselőházi Napló)
8/ Az Országos Gyermekvédő Liga honlapja: kattintson!
9/ A gyermekvédelemről. – Elmondta Andrássy Gyula gróf, a Gyermekvédő Liga közgyűlésén, In: A Gyermekvédelem Lapja – Az Országos Gyermekvédő Liga Hivatalos Közlönye – 1911.6. szám (jún.15.), 97-99.o.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Idézetek

Erős, megingathatatlan meggyőződésem, hogy igazi nagyság, igazi mély hazafiság és áldozatkészség sohasem lehet hiábavaló és mindig a nemzeti erő egyik forrása marad.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: A száműzött Rákóczi. Bp., Franklin, 1914.

„A terem, amelyben ültünk, visszaidézte bennem a múltat. Itt ezen falak között kezdtem meg gyermekkoromnak atyám oldalán hazám ügyeivel foglalkozni. Itt tanultam meg azokat az elveket, jöttem tudatára azoknak a céloknak, amelyeket azóta is szolgáltam, itt tanultam meg a hazámat szeretni, szívtam magamba annyi nemzeti önérzetet, annyi nemzeti bizalmat, itt láttam atyámat sokszor kínosan, de annyi sikerrel dolgozni Magyarország és a Monarchia érdekében. És itt ebben a teremben kellett a megsemmisítő nyilatkozatot hallanom, amely az összes ideáljaimnak bukását és atyám politikai sikereinek megdöntését jelzi.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: Diplomácia és világháború. Bp., Légrády, 1920. (A berlini külügyminisztériumról, a Ballhaus-Platzról.)


„Szándékomban volt, hogy megkísérlem bámulni való ezeréves szabadságunk okait … kifejteni. … Mindig lelkesültem hazánk ezen büszkeségéért. A nemzeti hiúságnak szívemben élő szikrája ösztönzött talán reá, hogy foglalkozzam, amit az elért eredmény tökéletlensége ellenére, nagy és dicső alkotásnak tartok, olyannak, amelyre bármely nemzet büszke lehet.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: Miként tartotta fenn Magyarország a középkorban alkotmányos szabadságát. (Ifj. gr. Andrássy Gyula székfoglaló beszéde a Magyar Tudományos Akadémián.) Bp., 1900, Hornyánszky.

„A hiba nem csak ott kezdődik, ahol valaki állampénzeket saját céljaira használ fel, de incorrect az is, ha állami üzletekből politikai célokra vesz fel pénzt. Minden garas, amely ilyen üzletből befolyik, az államé, különösen olyan időkben, amikor szörnyű adóterhek vannak.”

Ifj. gróf Andrássy Gyuláné született Zichy Eleonóra grófnő naplója. Magyar Országos Levéltár P4 No. 330


„A magam részéről semmiképp sem tudok belenyugodni abba, hogy egy garas is adassék azoknak, akik az államot csalták… nálunk nincs kifejlődve azon öntudat, azon érzet, hogy kötelességeink az állam iránt legalábbis olyan szentek, mint kötelességeink az egyesek iránt, hogy az államot csalni csak oly csalás, szégyen és gyalázat, mint az egyest csalni!”

Ifj. gróf Andrássy Gyula képviselőházi beszéde 1888 december 2-án

„Nagyhatalom lehetünk anélkül, hogy ezért belső fejlődéseket megakasztó terheket viseljünk. A hatalmi érdekek így kielégíthetőek anélkül, hogy ezen erőfeszítés kulturális és anyagi képességeinket az elviselhető mértéken túl megterhelje. A szövetség segélyével európai érdekeink megóvása mellett erőteljes belső fejlődésünk is lehetővé vált.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: Az 1867-iki kiegyezésről. Bp., 1896, Franklin Társulat


„Magyarországnak annyi vérrel áztatott, a Kárpátoktól övezett földje a természettől is arra van hivatva, hogy egységes és különálló állam legyen.”


„A moskovitismus talán veszélyesebb reánk nézve a török támadásánál, mert mag a török belső cohaesiónkat nem érintette, a moskovitismus a pánszlávizmus és az orthodoxia szellemi fegyvereivel bomlasztóan hat társadalmunk egy részére és sokkal problematikusabb, hogy egy orosz győzelem után képesek lennénk-e újra lábra állni, mint volt a török uralom után való megerősödésünk. … Az orosz nem érezhette addig keleti positióját biztosnak, amíg mi az erdélyi végvárból az összeköttetést veszélyeztettük, mi pedig Erdélyt sohasem adhatjuk föl, mert létünk bástyája, amelyért utolsó csepp vérünket is fel kellene áldoznunk.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: A magyarság és németség érdekszolidaritása. Bp., 1916, Franklin Társulat


„ha meg akarjuk az európai kultúrát a csődtől menteni, elkerülhetetlen, hogy a közel jövőben az összes civilizált nemzetek bizonyos határig legalább egymást istápolják, egymáson segítsenek, összeműködjenek… nagy irányokban parallel haladjunk a világáramlatokkal, ne kerüljünk szembe a kor szellemével.”


„A nacionalizmus nem múlta divatját, még beláthatatlan időkig a haladás főtényezője lesz; de szükséges, hogy a hazafias érzés ne járjon az idegen gyűlöletével, lenézésével, hogy az emberi szolidaritás tényével mindjobban megbarátkozzék.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: A jövő külpolitikája. Előadta az Országos Széchenyi Szövetségben 1920. évi április hó 14-én. A Táltos kiadása.


„Ám a valóságnak az az új rendje, mely meg tudja védeni a nagy és kis nemzeteket, a jognak az az uralma, melyről Angliában álmodnak s melyet Lloyd George úr állandóan ígér, nem fog előállni valamelyik hadviselő fél győzelméből – nem szüntethetik meg, csakis a lelkek és a szívek teljes megváltozásából, a háború iránt növekvő utálatunkból, valamint a háborúnak tökéletes meddőségéből. A nemzetközi jogot nem lehet uralkodóvá tenni, csakis, ha a béke nem megparancsolt béke s ha föltételei nem elfogadhatatlanok a pillanatnyilag legyőzött felekre nézve. Nem válhatik uralkodóvá, csak ha e háború minden borzalma s teljes haszontalansága minden népet rákényszerít, hogy elismerje, hogy jobb az állam érdekeinek védelmét bíróságra bízni, mint fegyverekre. Az új szellem, a nemzetközi vonatkozások új fogalmazása a fontos. Aki mindenáron büntetni akarja bűnösnek kijelentett ellenfelét, annak nincs joga, hogy az emberiség apostolának szerepében tetszelegjék.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: Nagy-Britannia és a béke. (Válasz Lord Lansdowne-nak, a Revue Politique International 1918 okt-dec számában megjelent cikk fordítása.) In: Nyugat, 1918, XI. évf. 3. szám, febr.1., 199-210.o.


„De mindezt már talán kiheverte volna Európa, ha igazi békének örvendene, a békeszerződés aláírása óta. A béke csak a papíron van meg, nem a lelkekben. … Egy Elszász-Lotharingia helyett sok van. Egy Balkán helyett sok van. A Balkán-káosz tulajdonképpen a Rajnáig terjed. … Európa új rendje azért is beteg, mert nem vették tekintetbe a geográfiát és az állandó nagy gazdasági érdekeket és mellőzték a népek akaratát és a százados szokásait.”

Ifj.gróf Andrássy Gyula: Gazdasági politikánk alapgondolata (Három közlemény). I. In: Magyarság III. évf. 184. szám (1922 aug. 15.) 1-2.o.


„Ránk nagyobb kötelességek nehezednek, mint bármely más generációra Magyarország ezeréves történelmében. A mi kezeink között törött össze a régi hatalmas Magyarország. Nem bírtuk azt a gazdag örökséget tovább adni, mely ránk szállott. Csak azzal könnyebbíthetjük súlyos felelősségünket, hogy az új emelkedést előkészítjük és megtesszük az első lépéseket, hogy visszaszerezzük azt a tekintélyt és hatalmat, amit megtartani, megvédeni nem bírtunk.”


„A középosztály összetartásán, hazafias érzésén törjön meg a felekezeti torzsalkodás szelleme. Azon nyugodjék sziklaszilárdan a nemzeti és keresztény társadalom szolidaritása és harmóniája.”

„A magyar kultúra, a magyar történelem, a magyar sajátságok megbecsülésének nem az idegenek ignorálása az előfeltétele, hanem amazokat is csak akkor tudjuk igazán megbecsülni és megérteni, ha be tudjuk illeszteni a világáramlatokba. De ne csak tanítsuk, hanem neveljük is az ifjúságot. Legnagyobb kincse a nemzetnek az erő és a tiszta jellem. A tudás nagy érték, de jellemszilárdság, tiszta keresztény erkölcs és becsületesség nélkül a tudás és tehetség veszedelmes lehet.”


„Juttassa érvényre azt a felfogást a közéletben, hogy az utcaseprő többet ér, nagyobb emberi értéket reprezentál, mint a legelőkelőbb, leggazdagabb főúr, ha hivatását hűen teljesíti, ha becsületes, verejtékes munkával szerzi meg mindennapi kenyerét. … A munka tisztelete menthet meg minket egyedül, mert csak az intenzív munka adhatja azokat a szellemi és hatalmi eszközöket a kezünkbe, melyek rajtunk segíthetnek, melyek kiemelnek mai nyomorúságos helyzetünkből.”


„Akikben van tehetség, azok foglalkozzanak irodalommal, művészettel, tudománnyal. Ne legyen mindenki politikus, ügyvéd vagy hivatalnok. A társadalom azon része pedig, amely nem rendelkezik alkotókészséggel, tegye lehetővé, hogy a szellemi munkából meg lehessen nálunk is élni. Vegye meg a magyar kultúra termékeit. Szeresse a magyar kultúrát, becsülje meg s környezze tisztelettel annak apostolait. Ne csak a politikus és a közgazdasággal foglalkozó váljék népszerűvé, hanem a szellemi munka is.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: A magyar értelmiség feladatairól. In: Magyar Kultúra. VIII. évfolyam 1.sz. 1921 május. 3-13.o.


„Feladatunk elsősorban a béke eszközeivel való hódítás, vonzó tulajdonságaink fokozása, kultúránk ápolása és olyan belpolitika folytatása, mely külpolitikánknak a magyar nemzet kulturális, gazdasági, katonai képességeinek kifejtésével szilárd alapot nyújthat. Állandó érdekeink parancsolólag megkövetelik, hogy a Duna völgyén lakó nemzetek egymást megértsék, egymáshoz közelebb jussanak és megtalálják a békés együttélés előfeltételeit, amit pedig egy újabb háború ismét megakadályozna.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: A külpolitikai helyzet. In: Új Magyar Szemle. 1920. 1. szám. Május. 4-22.o.


„olyan lerongyolt nemzetnek, mint a magyar, egy olyan szerencsétlen viszonyok között integritását elvesztett nemzetnek legfőbb kincse az önérzete, büszkesége”

Ifj. gróf Andrássy Gyula képviselőházi beszéde 1924 április 8-án


„S a művészet nemcsak az egyes emberek életét teszi kellemesebbé, tartalmasabbá, nemesebbé, nemcsak az egyén nevelésének és lelke fejlődésének egyik legbecsesebb eszköze, hanem az a nemzeteknek is az erőforrása. Hódító hatalmat ad nekik és őket az emberiség jótevőivé és halhatatlanokká teszi.”


„A művészet a nemzet tükre.”


„S mi különösen sokat nyerhetnénk a művészet által. Nyelvünket nem értik Európában. Tudományunk, szépirodalmunk nagyrészt zárt könyv az idegenek előtt. Nemzetközi hatást, tekintélyt, kulturális súlyt leggyorsabban és legbiztosabban művészetünkkel szerezhetünk. A művészet nyelve olyan világnyelv, amelyet mindenki megért. A magyar egyéniség a művészet alkotásaival válhatnék a leghamarabb és legbiztosabban ismertté. Iparunk nehezen versenyezhet más gazdag országok iparával. Ha ízlésünk, iparművészetünk s művészi alkotásaink erővel teljesen fejlődnének, túltennénk legközelebbi versenytársainkon, óriási lépésekkel haladhatnánk a gazdagodás felé. Művészetünk életerős és önálló fejlődése előmozdíthatná azt, hogy Európa helyes és alapos ismeretet szerezzen rólunk, érdeklődjék irántunk, hogy nemzeti önérzésünk erősödjék, hogy vonzó és hódító képességünk fokozódjék.

Az igazi művészet azon tényezők egyike, amellyel belső értékünket növelni lehet. A művészet erősíti azt az „olvasztó felsőbbséget”, amely, mint Széchenyi mondja, „mindig győzött az erőszakon”, s amely nemzetünk létét jobban biztosítja minden más tulajdonságunknál.”


„Alig ismerek nagyobb szellemi örömet, alig valamit, ami annyira leköt, annyira pihentet, ami a gondolkozást és érzést annyira az élet mindennapi gondjai fölé emeli, mint a művészet alkotásának szemlélete. A szép és jó misztikus kapcsolatban vannak egymással. A szép magasztos érzést, nemes gondolatokat ébreszt az emberben. A formák harmóniája lelki harmóniát idéz elő. Aki a szépet megérti és valóban szereti, fogékony lesz a jó iránt is. A legnemesebb élvezet: a természetnek és a valódi művészeti bájnak hatása alatt állani.”

Ifj. Andrássy Gyula gróf: Előszó. In: A Nemzeti Szalon Almanachja – Almanach (Képzőművészeti Lexikon). Szerkesztették: Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernő. Bp., 1912, Légrády testvérek Nyomdája. 12.o.


„A megkoronázott és élő király csak akkor szűnik meg király lenni, ha lemondott és az országgyűlés a lemondást tudomásul vette. Károly király azonban le nem mondott, a törvényhozás a lemondást tudomásul nem is vehette, tehát ő a törvényes királyunk…Hiányzott a felelős miniszter ellenjegyzése, mely nélkül minden királyi elhatározás érvénytelen…a kérdéses nyilatkozatot a király olyan magánembereknek adta, akik nem képviselték a főrendiházat.… A kiadott nyilatkozat tartalmilag sem lemondás, csak azt mondja, hogy a király nem avatkozik a kormányzásba és hogy a magyar nemzetnek az államformára vonatkozó elhatározását elfogadja és semmi többet.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: A királykérdés jogi szempontból. Bp., Athanaeum, 1920.


„a mai lakásviszonyok Budapesten egészségtelenek, helytelenek. Tudom azt is, hogy csaknem minden erkölcsi és fizikai betegségnek forrása nagyvárosokban a túlzsúfolt, rossz lakás. Ez forrása minden ragályos betegségnek, forrása az erkölcstelenség fejlődésének is. … Én a legfontosabb teendőim közé sorolom azt, hogy a lakásviszonyok javításával foglalkozzam.”


„hiszen igenis az a kötelessége, hogy a lehetőség szerint a maga részéről is gondoskodjék arról, hogy a szegény emberek számára megfelelő számú lakás álljon készen. A kormány ismeri ezt a kötelességét. Így legújabban a pénzügyminiszter úr 6000 munkás számára gondoskodott lakásról. … A kormánynak szigorú kötelessége lesz a lakásviszonyok javítására minden módon hatni, valamint a szükséglakásokat szaporítani, amelyek szintén nincsenek Budapesten elegendő számban.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula képviselőházi beszéde 1908 május 16-án


„Ma már mindenki tudja Magyarországon, hogy az elhagyatott gyermekek védelme az egyénnek, a társadalomnak és az államnak legelső kötelességei közé tartozik. … A gyermek éppoly fontos, hatalmas tényező, mint aminő kedves és tehetetlen. Hisz a gyermek jelenti a jövőt. A mai gyermekvilág a jövő magyar társadalom. Ha a mai gyermeket fölneveljük, ha egészségét és erkölcsi érzékét, szívét és eszét a korai romlástól megóvjuk, az ország jövőjét szolgáljuk. A gyermek van hivatva élvezni és fönntartani, amit mi megkezdettünk, ő van hivatva a jelennél tökéletesebb, jobb, sikeresebb jövőt teremteni, tőle várjuk a dicsőbb, a boldogabb, a hatalmasabb Magyarországot. A gyermek megmentésével adunk a legtöbbet a társadalomnak, mert egy egész emberélettel gazdagítjuk az emberiséget. S különösen nálunk fontos a gyermekélet megmentése, mert egyik főbajunk a gyér lakosság. Nálunk a születések száma olyan kedvező, hogyha a gyermekek nagyobb arányszámát nevelnők föl, nyers hatalmunk tetemesen megnőne.”


„Ki tudja, hogy a megmentett gyermek nem lesz-e az emberiség, a haza egyik jóltevője? … Ki tudja, hogy a megmentett gyermek nem lesz-e egy második Deák Ferenc, egy második Munkácsy, egy második Liszt vagy Semmelweis, egy második Széchenyi vagy Arany?”


„a legnagyobb pazarlást az viszi véghez, aki ott takarékoskodik, ahol az emberi erő gyarapításáról és fönntartásáról van szó, hogy a legrosszabb üzlet az egészséggel és az emberi élettel kevesebbet törődni, mint a pénzzel.”

A gyermekvédelemről. – Elmondta Andrássy Gyula gróf, a Gyermekvédő Liga közgyűlésén, In: A Gyermekvédelem Lapja – Az Országos Gyermekvédő Liga Hivatalos Közlönye – 1911.6. szám (jún.15.), 97-99.o.

„Gyönyörűség és fájdalmas is Zrínyi pályafutásával foglalkozni. Élvezetes, mert a magyart egyik legtökéletesebb példányában mutatja be, és nagy gondolatok, dicső remények és hősies küzdelem képét tárja elénk. De szomorú is, mert a gerjesztett remény nem valósul meg.”


„Szívében a költő nemes lelkülete a mély és erős hitnek szilárd erkölcseivel egyesül. Írói, politikai és katonai tehetségei egyaránt kiválóak. … Elmésség és alaposság, nagy képzelőtehetség és józan ész, fennen szárnyaló idealizmus és gyakorlati érzés ritka bájt és erőt adnak egyéniségének. S minden tulajdonságát szép harmóniába olvasztja, valamennyit egy nagy czél szolgálatába állítja lángoló hazaszeretete. …: „Az én géniuszomat mindenkor hazám szolgálatijára alkalmazom. … Mindenre kész vagyok, csak uramnak, hazámnak szolgálatijára legyen.”


„Zrínyi pedig kívánt nádor lenni. A nagy ember jogos ambíciója hevíti… De beletörődik mellőzésébe.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: Zrínyi Miklós, a költő. Bp., Franklin, 1909.

„Voltam babiloni gróf, voltam fekete gróf, voltam Lovcsen grófja, voltam rebellis és a nélkül, hogy ez megártott volna, s a nélkül, hogy bármikor is más motívum vezetett volna, mint a kötelességteljesítés.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: Gondolatok néhány belügyi kérdésről. Bp., Athenaeum, 1920.

„Ezek megállapításával talán sok ellenséget csinálok magamnak, mert senkit sem elégítek ki, de nem bánom. Ki kell az igazságot mondani, tekintet nélkül a momentán hatásra, mert csak az igazságnak van gyógyító ereje.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula: Diplomácia és világháború. Bp., Légrády, 1920.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Kultúrfölény-koncepció első megfogalmazója, Ifj. góf Andrássy Gyula

Ifj. gróf Andrássy Gyula egyik legnagyobb érdeme a kultúrfölény elméletének megfogalmazása 1912-ben, jóval a trianoni katasztrófa és gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszteri tevékenysége előtt. A művészettel és kultúrpolitikával foglalkozó politikus a világháború előestéjén, a Nemzeti Szalon Almanachja hasábjain hívta fel a figyelmet, a magyarság csak kulturális téren, a művészeti életben elért eredményei által válhat a Nyugat szemében megbecsült néppé: „S mi különösen sokat nyerhetnénk a művészet által. Nyelvünket nem értik Európában. Tudományunk, szépirodalmunk nagyrészt zárt könyv az idegenek előtt. Nemzetközi hatást, tekintélyt, kulturális súlyt leggyorsabban és legbiztosabban művészetünkkel szerezhetünk. A művészet nyelve olyan világnyelv, amelyet mindenki megért. A magyar egyéniség a művészet alkotásaival válhatnék a leghamarabb és legbiztosabban ismertté. Iparunk nehezen versenyezhet más gazdag országok iparával. Ha ízlésünk, iparművészetünk s művészi alkotásaink erővel teljesen fejlődnének, túltennénk legközelebbi versenytársainkon, óriási lépésekkel haladhatnánk a gazdagodás felé. Művészetünk életerős és önálló fejlődése előmozdíthatná azt, hogy Európa helyes és alapos ismeretet szerezzen rólunk, érdeklődjék irántunk, hogy nemzeti önérzésünk erősödjék, hogy vonzó és hódító képességünk fokozódjék. Az igazi művészet azon tényezők egyike, amellyel belső értékünket növelni lehet. A művészet erősíti azt az “olvasztó felsőbbséget”, amely, mint Széchenyi mondja, “mindig győzött az erőszakon”, s amely nemzetünk létét jobban biztosítja minden más tulajdonságunknál. … A magyar géniusz már nem egyszer szép eredményt ért el, nem egyszer dicsőséghez jutott. Valóban érdemes művészi hajlamaink fejlesztésére komoly áldozatokat is hozni.”
A kultúra nemzetnevelő funkciójára, nemzetformáló és nemzetmegtartó erejére ifj. gróf Andrássy Gyula a következőképp mutat rá: „S a művészet nemcsak az egyes emberek életét teszi kellemesebbé, tartalmasabbá, nemesebbé, nemcsak az egyén nevelésének és lelke fejlődésének egyik legbecsesebb eszköze, hanem az a nemzeteknek is az erőforrása. Hódító hatalmat ad nekik és őket az emberiség jótevőivé és halhatatlanokká teszi.”
A trianoni tragédiát követően is centrális helyet foglal el a kultúrfölény kérdése ifj. gróf Andrássy Gyula eszmerendszerében. A nemzeti főváros hivatásáról szóló, a Magyar Helikon c. folyóiratban, 1920-ban napvilágot látott tanulmányában a klebelsbergi kultúrpolitika szellemében ír: „A külvilág mostoha helyzetét csak lelki erőnk, belső világunk harmóniája, a bennünk lévő kultúrértékek kifejlesztése ellensúlyozhatják. Az állam régi nagyságát csak a nemzet erkölcsi és szellemi nagysága állíthatja helyre. Csak kulturális fölényünk szerezheti vissza azt a világállást, azt a hatalmat, azt a tekintélyt, mely minket megillet, s melyet hibák és szeretetlenség következtében ideiglenesen elvesztettünk. És csak kultúrfölényünk fogja azt biztossá tenni és megtartani, amit a természet rendje, ügyes politika s kedvező szerencse visszaadhat. … De az akadályok legyőzhetők s minél nagyobb a veszély, annál nagyobb figyelmet kell az erőgyűjtés problémáira fordítani, annál tökéletesebb akarattal kell lelkünk egészségét megóvni s intenzív munkához látni a kultúra terén. Ez ma talán az egyetlen olyan terrénum, amelyen teljesen önállóak vagyunk, ahol nem kell idegenek beavatkozását, idegenek tutéláját eltűrnünk.” A nemzet kultúregységének hangsúlyozásával a határon túli nemzettestet még szorosabban kívánta bevonni a magyar kulturális életbe: „nagy, erőteljes kultúrmunkánkban kapcsoljuk be azokat a testvéreinket mind, akiket az igazságtalan ítélet tőlünk elválaszt addig is, míg az igazság, a jobb belátás és a természet törvényei újra érvényesülni fognak.”
Az 1921 májusában, két év után újra megjelenő, keresztény együttműködést szorgalmazó katolikus értelmiségi lap a Bangha Béla szerkesztette Magyar Kultúra ifj. gróf Andrássy Gyula A magyar értelmiség feladatairól c. tanulmányával indított, amely szintén a kultúrfölényben határozza meg a trianoni diktátummal kialakult politikai helyzetből kivezető utat. Aszétdarabolt országban hatványozott mértékben kell a kultúrát támogatni, mert csak a kultúra erejével lehet megteremteni a nemzet egységét: „De szent és mérhetetlenül komoly hivatása van a magyar intelligenciának a kultúra terén is. A jövőnk egyik legfőbb biztosítéka kultúránk értéke. Hisz a magyart nem tartja össze a törvény ereje, az államhoz való hűség gondolata, a közigazgatás hatalma, a hadsereg, a büntetőtörvény. A magyart csak a magyar géniusz, a magyar műveltség, a magyar érzés és lelkület tarthatja együtt. … Régi dicsőségünk csak a magyar lélek egységéből, kultúrájából foghat újra kinőni.”
A trianoni békediktátum igazságtalan voltának belátására csak a magyarság kultúrában elért eredményei döbbenthetik rá a Nyugatot: „ha megismerik kultúránk fölényét, ha meg is tudjuk tartani ennek a kultúrának vezető szerepét és felsőbbségét azon népekkel szemben, melyek széjjel tépték. … A világot ma újból uraló szellemi áramlatok a mi vitorlánkat fogják dagasztani s nekünk fognak használni. Szolgálja tehát a magyar intelligencia a magyar kultúrát azzal a tudattal, hogy a kultúrversenyben elfoglalt helyünk legjobb ajánlólevelünk, legerősebb propagandaeszközünk lesz.”
Ifj. gróf Andrássy Gyula a kultúrpolitikában központi szerepet szánt a fővárosnak, mint a magyar nép „összes kultúrképességeit kifejlesztő szellemi gócpontjának”. A nemzeti főváros hivatása c. tanulmányában egy igazi kulturális központot vizionál: Budapest ne csak „egy modern gazdasági energiaközpont” legyen, “hanem a nemzet igazi szíve maradjon, a nemzettel érezzen s a magyar nemzeti kultúrának emporiuma legyen. … Értesse meg önmagát az idegennel, a szépség, a művészet, az ízlés nemzetközi örökké igaz nyelvével, legyen képes az idegent is lebilincselni és szórakoztatni, de mondanivalója, szellemi életének tartalma legyen és maradjon magyar, és pedig tősgyökeres, intranzigens magyar. Ez a magyarsága éppoly kevéssé legyen kérkedő, hencegő, soviniszta és mesterségesen erőltetett „magyar stílus” -szerű kotyvalék, mint idegent majmoló, értéktelen kópia és modernizálás; hanem a magyar nép őszinte és becsületes megnyilatkozásában álljon, abban, hogy a magyar őseredeti ösztöneit s a nemzeti géniusz legmélyebb sugallatát követi. Tehát ne hanyagoljuk el, ne fejlesszük vissza a fővárost, ne áldozzuk fel a polgárságot, hanem tereljük energiáit jó irányba.”
A főváros stratégiai elhelyezkedése, a Duna geopolitikai jelentősége a magyar kultúrfölény megvalósítását is lehetővé teszi: „Európa kezdi belátni a Dunának, mint forgalmi vonalnak rendkívüli fontosságát. … A nyugatot és a keletet a Dunának kell újra összekötnie, … komoly kilátás van arra, hogy a Duna vize az életnek, a forgalomnak, a kereskedelemnek, Európa újra elrendező szolidaritásának egyik hatalmas tényezője legyen” és „különféle nemzetek országútjává váljék. Mily nagyfontosságú lehet Magyarországra nézve, ha az egész Dunának legszebb, leghatalmasabb városa a magyar főváros lesz.”
Bár Budapest „Európa legszebb fekvésű fővárosa, … sajnos, a természet adományait nálunk nem használták ki” és elrútítottuk környezetünket. A természeti adottságai miatt Budának különösen fontos helyet jelöl ki: „E tekintetben nagy szerep vár Budára. Buda természetes hivatása a modern nagy fővárost, a gazdasági élet gócpontját a múlthoz, a szép természethez és a vidékhez kapcsolni. … Milyen nagyszerű, felejthetetlen, elragadó benyomást tesz a szép kultuszának élő lélekre a nap, a hold és a város ezerféle fénye által színezett hatalmas víztömbünk csillogása a hegyek masszív, nyugodt hátterével. … Legyen Buda a csendes, idegerősítő kultúrmunka fészke. A tudós, a művész találja itt meg azt a szép természetet, amely őt és alkotásait mentesíti; találja itt azt a nyugodt, egészséges miliőt, mely az erőfeszítéseket megkönnyíti, találja itt meg azt a nemzeti atmoszférát, mely alkalmas érzéseit helyes irányba tereli, azt a szellemet, mely nemcsak a múló sikert, nemcsak a hasznot keresi, hanem az igazi belső tartalmat és magában az alkotásban látja célját, abban találja örömét.”
Saját korszakának közgondolkodását ifj. gróf Andrássy Gyula megelőzi a természet- és műemlékvédelem felismerésében is: „Álljunk minél többen a mentőakció élére. Ha meg tudjuk önmagunkat, a mi szűkebb otthonunkat, a mi városrészünket védeni, az egész várost megmenthetjük. … A fákat sem kíméljük; mind nagyobb területeket építünk be, óriási házakkal, ízléstelen tömbökkel álljuk el a kilátásokat, rontjuk el kies városunk művészi hatását. … Védjük meg az éltető, frissítő és díszítő növényzetet, az ózontermelő fákat, ahol még vannak és kutassuk fel, ápoljuk, tartsuk épségben, szeretettel és gonddal a múlt még megmaradt emlékeit. … Éljen ez a múlt mindennap közöttünk. Szeressek és védjük e múlt minden, még oly kicsiny emlékét is.”
Felhasznált irodalom:
-Ifj. gróf Andrássy Gyula: A magyar értelmiség feladatairól. In: Magyar Kultúra. Főszerkesztő: Bangha Béla, Felelős szerkesztő:Dr. Czapik Gyula, VIII. évf. 1. sz. 1921 május. 3-13.o.
-Ifj. gróf Andrássy Gyula: A nemzeti főváros hivatása. In: Magyar Helikon – Társadalmi, Kritikai és Közgazdasági Szemle. Főszerkesztő: Várady Géza. I. évf. 1920. 2. szám. 53-58.o.
-Ifj. gróf Andrássy Gyula: Előszó. In: A Nemzeti Szalon Almanachja – Almanach (Képzőművészeti Lexikon). Szerkesztették: Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernő. 11-18.o., Bp., 1912, Légrády testvérek Nyomdája.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

Ifj. gróf Andrássy Gyula a nemzetközi jog reformjának szükségszerűségéről


Az I. világháború kudarcát követően ifj. gróf Andrássy Gyula az általános letargia leküzdésének egyetlen módját a nemzetek együttműködésében látta. Az Országos Széchenyi Szövetségben 1920 április 14-én „A jövő külpolitikája” címmel elmondott beszédében a nemzetközi kapcsolatok erősítésére szólított fel: „ha meg akarjuk az európai kultúrát a csődtől menteni, elkerülhetetlen, hogy a közel jövőben az összes civilizált nemzetek bizonyos határig legalább egymást istápolják, egymáson segítsenek, összeműködjenek (..). Egész külpolitikai mentalitásunkkal alkalmazkodnunk kell az új időkhöz. Nehéz átmeneti kort élünk, melynél azonban azt hiszem, mindinkább az fog kidomborodni, uralkodó vonássá válni, hogy a nemzetközi vonatkozások, nemzetközi befolyások és kapcsolatok megerősödnek. ”


A nemzetek közötti széttagoltságból és az anarchiából kivezető utat a nemzetközi jog új alapokra helyezésében látta: „Eddig a nemzetközi viszonyok alapvonala az anarchia volt (…). A döntő szó az erőszaké volt (…). A világháború (…) a gyűlöletet naggyá növelte, a létező nemzetközi kapcsolatokat széjjel tépte, a szellemek anarchiáját megnövelte, a reform pedig csak a harmónia, a kölcsönös közeledés és megértés talaján fejlődhetik ki (…). A nemzetközi anarchiából az igazi jogrend kifejlesztésére irányuló törekvés ezért elementáris erővel fog az előtérbe jutni.” A cél tehát a következő: „a nemzetközi jog igazán joggá váljék, oly joggá, melyet a jog eszközeivel lehet megvédeni, fenntartani és módosítani (…). A köztevékenységnek, az egész közéletnek, minden intézményének végcélja az állam és a nemzet erejének és függetlenségének szolgálata. A nemzetközi jog pedig csak akkor fog igazi joggá válni, ha a legfőbb hatalom az államok és nemzetek felett álló nemzetközi szervezet kezébe kerülne, amitől pedig még igen távol állunk.”

Ifj. gróf Andrássy Gyula már az I. világháború alatt is következetesen képviselte ezt a nézetet. A realizálódásra ekkor, mint azt a „Nagy-Britannia és a béke” c. tanulmányában (1917) kifejtette, még több esélyt látott: „Maradna a nemzetközi jog reformja. Ezen a téren nem lesz nehéz a nyugati hatalmakkal találkoznunk.” A megoldás kulcsát ekkor a monarchia külügyminisztere, Ottokar Czernin gróf javaslatában látta, aki „az általános leszerelést ajánlotta s minden nemzetközi összeütközés számára választott bíróságot, hogy a jövőre kizárja a háborúnak minden lehetőségét.”


Az antant hatalmak figyelmét a tervezet elfogadására hívta fel: „S ha talán az entente nem is kíván ily tökéletes pacifizmust, semmi sem állja útját, hogy szóba álljon Czerninnel, mert az osztrák-magyar miniszter nem azért dolgozott ki egy program-maximumot, hogy megakadályozza azt, ami a mostani körülmények között megcsinálható. Azzal a kifogással, hogy a nemzetközi jogot akarják reformálni, nem szabad folytatni a háborút, minekutána egy egyezményes békével tökéletesen meg lehet javítani.” Az angol miniszterelnököt, Lloyd George-ot élesen bírálta, mivel „megbüntetendő rablóként” kezelte a központi hatalmakat és azt a kérdést intézte hozzá, „nem jobb-e a közösség érdekében, abbahagyni a küzdelmet olyan téren, hol az erősebbnek joga volt a szabály, miután hatóság nem állt felette, s inkább igyekezni olyan jogi és rendőri szerveket teremteni, melyek elejét tudják venni a jövő összeütközéseknek, semmint megfojtani akármi ellenfelüket mindenáron, kitéve magukat annak, hogy nagy verést kaphatnak s a végén minden esetre az erősebbnek jogát látják diadalmaskodni?!”


Lloyd George szavainak hitelét saját propagandája tükrében vizsgálta meg: „a népek közt való jogi vonatkozások reformja, a nemzetek szövetsége, a kötelező bíráskodás, mely módot ad rá, hogy a jog ellen vétők megbüntettessenek; minden szép szólamok csak úgy válhatnak valósággá, ha az angol győzelem lehet beléjük lelket (…). Ám ha a büntetést fegyveres ítélet méri ki, afféle középkori istenítélettel, ez nem a jog ellenállhatatlan erejét bizonyítaná, csakis azt, hogy az marad fölül, aki erősebb. Ez a régi igazság nem érdemli meg, hogy új véres küzdelmekkel igazoltassék.”


Ifj. gróf Andrássy Gyula figyelmeztetett, a nemzetközi jog ne diktátum legyen, amivel a győztes hatalmak önkényesen visszaélhetnek a legyőzöttekkel szemben: „Ám a valóságnak az az új rendje, mely meg tudja védeni a nagy és kis nemzeteket, a jognak az az uralma, melyről Angliában álmodnak s melyet Lloyd George úr állandóan ígér, nem fog előállni valamelyik hadviselő fél győzelméből – nem szüntethetik meg, csakis a lelkek és a szívek teljes megváltozásából, a háború iránt növekvő utálatunkból, valamint a háborúnak tökéletes meddőségéből. A nemzetközi jogot nem lehet uralkodóvá tenni, csakis, ha a béke nem megparancsolt béke s ha föltételei nem elfogadhatatlanok a pillanatnyilag legyőzött felekre nézve. Nem válhatik uralkodóvá, csak ha e háború minden borzalma s teljes haszontalansága minden népet rákényszerít, hogy elismerje, hogy jobb az állam érdekeinek védelmét bíróságra bízni, mint fegyverekre. Az új szellem, a nemzetközi vonatkozások új fogalmazása a fontos. Aki mindenáron büntetni akarja bűnösnek kijelentett ellenfelét, annak nincs joga, hogy az emberiség apostolának szerepében tetszelegjék.”


A jövő külpolitikájában a diktátumokra épített „béke” és nemzetközi jogrend képlékenységével szemben fogalmazott meg kritikát: „S most, győzelmük után, a békeszerződésben számtalan új viszály, új háború magvát hintik el anélkül, hogy a béke biztosítására szervezett új organizmusnak igazi életerőt adtak volna (…). Korunk legnagyobb tragédiája abban áll, hogy a nemzetközi reformot nem az hozta napirendre, hogy megvalósításának organikus előfeltételei megvannak, hogy az önkénytelen és természetes következménye a fejlődés mostani stádiumának, hanem az, hogy hiánya immár tűrhetetlen szenvedéseket okozott és az emberiség szégyenévé vált. A mostani generációnak előreláthatólag nagy nehézséget fog az okozni, hogy az elkövetett bűnök orgiái oly munkát tesznek szükségessé, mely számára a talaj kellőképp előkészítve nincs.”

A magyarság sorsa csak a nemzetközi jogrend helyes alkalmazásával és a Népszövetség pártatlan politikájával lenne biztosítva: „Miképp helyezkedjünk mi magyarok belé e problémába? Mint kis országnak, természetszerűleg elsőrangú érdekünk a béke uralmának biztosítása (…). A gyengébb nemzetek egoista érdeke is azt kívánja, hogy jogaik békés eszközökkel is meg legyenek védhetők (…). A jog uralma ránk nézve csak előnyös lehet. Ha sikerül úgy megszervezni az emberi társadalmat, hogy ezentúl lehető legyen a nyomasztó igazságtalanságokat békésen, a nemzetek ligájának közbenjárása által megszüntetni, akkor biztosra vehetjük, hogy mindazt, amire szükségünk van, elérjük anélkül, hogy újra fegyverhez kellene nyúlnunk.” Ehhez azonban a Népszövetség átszervezésére lett volna szükség.
Ifj. gróf Andrássy Gyula már a Népszövetség megalakulása előtt látta, a szervezet nem lesz képes az elveiben kitűzött célok hatékony képviseletére. Gróf Apponyi Albert 1930 május 11-én, az MTA-n elmondott Ifj. gróf Andrássy Gyula emlékezete c. emlékbeszédében foglalta össze barátja és politikustársa Népszövetséggel kapcsolatos szkepticizmusát: „A nemzetek szövetségében, amint az ma létesült, nem bízott; nem tekintette azt a nemzetközi jogrend biztosítására alkalmas eszköznek. És annyiban feltétlenül igaza volt, hogy ez az intézmény meg van terhelve születésének eredendő bűnével: együtt született a hírhedt békeszerződésekkel és a benne uralkodó tényezőknek főgondja nem a “békének”, hanem “ennek a békének” a fenntartása.”


Ifj. gróf Andrássy Gyula ellenérzéseit a párizsi békekonferencia megnyitásának időszakában, berni tartózkodása alatt felesége, Zichy Eleonóra előtt is feltárta, aki 1919 január 24-i naplójegyzetében így idézte vissza a férje szavait: „Félek, hogy legnagyobb szerencsétlenségünk lesz a nemzetek ligája, mert a világ garanciája alá fogja állítani azokat, akik minket megraboltak. Bűnös törekvéssé és az emberiség új törvényei által elítélt, pellengérre állított cselekedetté válik, ha vissza akarjuk azt szerezni, ami nélkül nem élhetünk. A népek szövetsége csak akkor lesz haladás, és csak akkor jelentheti majd a jogi hajnalhasadást, ha a béke kizár minden nemzetgyilkosságot, az elérhető legigazságosabb alapon áll és a világ egyensúlyát fenntartja. Ha ellenben a feltételek a mai ellenségeinknek összes hadi céljait megvalósítják és a világ egyik részének uralmát biztosítják a másik fölött, akkor a népek ligája egy hatalmi eszköze a győzőknek és egy új hazugsága az emberiségnek. Hasonló lesz a napóleoni háborúkat követő szent szövetséghez, amely az akkori győzők önkényes alkotásait bel- és külpolitikai téren egyaránt akarta magasabb nimbusszal környezni és ezzel az állandó világrend alkotó elemévé tenni. Amint ez a kísérlet az általános negyvennyolcadiki forradalomhoz vezetett és sok nagy háborúhoz, ugyan így fogna az újabb kísérlet is általános felforduláshoz, világforradalomhoz és világháborúhoz vezetni. Ezek épp annyira fogják túlszárnyalni a negyvennyolcadiki eseményeket és az 1859-1870 között lefolyó háborúkat, amennyire túlszárnyalta a mostani világháború a napóleoni küzdelmeket.”


Ennek ellenére – mint A jövő külpolitikájában kifejti – a Népszövetségben a magyaroknak is jelen kell lenni és lehetőségeink szerint küzdenünk kell az érdekeink elismertetéséért. „Helyes és szükségszerű, hogy célunk az általános lefegyverzés és a nemzetközi jog oly reformja legyen, mely a mai korban megvalósítható és üdvös eredményeket szülhet. Törekedjünk ezért azt előmozdítani, hogy a nemzetek ligája valóban pártatlan fórum legyen, a nemzetek összességét felölelje, ne váljék a legigazságtalanabb és legjogtipróbb status quo egyszerű garanciájává, hanem olyan orgánummá alakuljon, amely a jogsérelmeket orvosolni is képes.” A szintén 1920-ban íródott, az Új Magyar Szemlében közzétett A külpolitikai helyzet c. cikkben is hasonlóképpen fogalmazott: „Mindjobban tért nyer az a felfogás, hogy a nemzetek ligájának életerőt kell adni, hogy benne helyt kell foglalni az összes államoknak és hogy jóakaró szellemben kell a népek ligájának azzal a felhatalmazással élnie, mely a béke végrehajthatatlan feltételeinek módosítását megengedi.”

Bibliográfia:
Gr. Apponyi Albert: Ifj. gróf Andrássy Gyula emlékezete – Felolvasta az Magyar Tudományos Akadémiának 1930 május 11-én tartott ülésén. Bp., 1930, Magyar Tudományos Akadémia
Ifj. gróf Andrássy Gyula: A jövő külpolitikája. Előadta az Országos Széchenyi Szövetségben 1920. évi április hó 14-én. A Táltos kiadása.
Ifj. gróf Andrássy Gyula: A külpolitikai helyzet. In: Új Magyar Szemle. 1920. 1. szám. Május. 4-22.o.
ifj. gróf Andrássy Gyula: Nagy-Britannia és a béke. Válasz Lord Landsdownenak. In: Nyugat, 1918, XI. évf. 3. szám, febr.1., 199-210.o.
Ifj. gróf Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra naplója. Magyar Országos Levéltár P4 No. 330

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány

A Szent Korona-tan

Ifj. gróf Andrássy Gyula és a magyar történeti alkotmány
A Szent Korona-tan


Az alkotmányjog a közhatalmat gyakorló állami szervek, – törvényhozás, kormányzás, államfő, bíráskodás, emberi jogok stb. – létrejöttét, hatáskörét, működését és egymáshoz való viszonyát szabályozza. Fontos feladata ezen kívül a közjog ezen reprezentatív jogágának az állampolgárok és az államhatalom közötti viszony rendezése is.

Az alkotmányjog a legnemzetibb jogág. Szorosan összefonódik az állam sorsával. Csak önálló, szuverén államnak lehet saját alkotmánya és alkotmányjoga.


A politikai pártok, mozgalmak és a politizáló állampolgárok tömegei az alkotmányos előírásoknak megfelelően vehetnek részt az ország politikai életében. Az alkotmány magyarázata és gyakorlati érvényesítése is a politikától függ. Ezért az alkotmányjog a legpolitikusabb jogág, amely a leggyorsabban reagál a politikai változásokra.
A fentiekből következik az is, hogy az alkotmányjog az a jogág, amely a legközelebbi kapcsolatban áll az ideológiával, hiszen elengedhetetlenül szükséges a hatalom legitimációja és a nemzeti öntudat. Ennek Magyarországon jeles példája a Szentkorona-tan.
Az alkotmány a jogforrási hierarchia élén áll és az alkotmányjog legfontosabb szabályait tartalmazza.


Ifj. gróf Andrássy Gyula családi indíttatása és tanulmányai révén nagyon jól ismerte a magyar történeti alkotmányt és annak az ország szuverenitásában betöltött szerepét. A történeti alkotmányt elemezte egészen a Szatmári békéig: A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. (Bp., 1901-1911. I-III. kötet.) című több mint ezer oldalas könyvében. A mű tengelyében a magyar alkotmány történelmi jellege, a Szentkorona-tan a királyt és a nemzetet egységbe foglaló szuverenitása, a magyar királyság függetlensége és szabadsága található. Mindezt igazolandó a harmadik kötetben Andrássy éles kritika alá vonta Friedrich Tetzner és Gustav Turba osztrák jogtörténészek nézeteit, akik az összmonarchia igazolása érdekében tagadni próbálták a magyar állam önállóságát. Arra hivatkoztak, hogy a magyar király, mint önálló személy már nem létezik, beleolvadt az összbirodalmi császárfogalomba. Emellett hangsúlyozták az uralkodó abszolút felségjogait, még a törvényhozás terén is. Ezzel szemben Andrássy bebizonyította, hogy a magyar király, a magyar Szent Korona tagjaként önálló jogosultsággal bír és ezért a magyar királyság sohasem volt alárendelve a császárságnak és a legfőbb törvényhozó hatalom a királyt és az egész nemzetet kifejező Szent Korona.
Az 1867-iki kiegyezésről. (Bp., 1896.) című művében aktuálpolitikai szempontok szerint elemezte a „kiegyenlítés” révén létrejött közjogi helyzetet. Amellett sorakoztatott fel leginkább jogi érveket, hogy a magyar államot és nemzetet leginkább a Deák Ferenc és Idősebb Andrássy Gyula által kialakított alkotmányjogi konstrukció tudja biztosítani.


Az államforma kérdése

Montesquieu (1869-1755) óta a jogi és a politikai szakirodalom szembeállítja egymással a királyságot és a köztársaságot. A nagy francia forradalom után vált jelentőssé a republikánus eszme és a nemzeti szuverenitás gondolta, amely élesen szembefordult az abszolutizmusra törekvő európai uralkodó házakkal. Immanuel Kant (1724-1804) szerint, ha a köztársasági államformát vezetik be mindegyik európai országban, akkor megvalósulhat a külső és belső béke, és boldogság.


Az I. világháború végéig azonban, – Franciaországot leszámítva, – szinte mindenütt megmaradtak a monarchiák, de jelentős részük már alkotmányos monarchiává szelídült. A logikus az lett volna, hogy a királyok tradicionális jogaik elvesztése után a monarchia intézménye elveszítse értelmét. Valójában ezután sem szűnt meg az autoritásuk csak más jellegűvé vált. A királyság már nem több mint az államfői poszt betöltésének sajátos technikája, vagyis nem periodikusan visszatérő választással történik, hanem trónutódlási szabályok szerint. A legtöbb hatalmi jogosítványa is megszűnik és csak a nemzet egészét kifejező szimbolikus szerepe marad meg. Ezzel okafogyottá vált az az erős ellenszenv, ami a korábbi republikánus mozgalmakat éltette. Ifj. gróf Andrássy Gyula is a kor követelményeinek megfelelően nyilatkozott a 1919. október 30-án a Pesti Hírlapnak erről a kérdésről: Túl nagy hatalma volt a királynak és túl kevés a nemzetnek. Ezen változtatni kell. „Valódi alkotmányos és parlamentáris szabadság kell.”


Sajátosan alakult azonban Magyarországon az ún. királykérdés. 1918. október 31-én József főherceg, mint homo regius kinevezte Gróf Károlyi Mihályt miniszterelnökké. A Nemzeti Tanácsban tömörült pártokból koalíciós kormány alakult, és József főherceg előtt felesküdtek a királyra. A fővárosban köztársaságot követelő tüntetések hatására Károlyi már másnap telefonon azt kérte IV. Károlytól (1887-1922), hogy mentse fel esküje alól. Végül a király nem mond le a magyar trónról, de a kormányt felmenti esküje alól. Még aznap este a Károlyi kormány tagjai felesküdtek „Magyarországra és a magyar népre” a Nemzeti Tanács elnökévé választott Hock János (1859-1936) előtt. Ezután a magyar Főrendi Ház küldöttsége Wlassics Gyula (1852-1937) vezetésével november 13-án Eckartsauban felkereste IV. Károlyt, aki hosszú, keserű vita után egy alkotmányjogi szempontból értelmezhetetlen nyilatkozatot tett: „Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet fejlődésének, amely iránt változatlan szeretettel vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételemről az állami ügyek vitelében lemondok, és már eleve elismerem azt a döntést, amellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.” Vagyis nem a trónról, hanem az állami ügyek viteléről mondott le. A kormány ennek ellenére aznap megállapította: „Habsburg Károly nem uralkodója az országnak.” A Képviselőház föloszlatta önmagát, a Főrendiház pedig berekesztette üléseit. Az államfő és a parlament hiányából fakadó űrt a Nemzeti Tanács igyekezett betölteni, azzal, hogy saját magát a nemzeti szuverenitás egyedüli birtokosának nyilvánította. Ezután viszont a Nemzeti Tanács többé nem ülésezett. Károlyi Mihályt köztársasági elnökké a Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága tette meg.


Andrássy ezzel szemben kijelentette: „A megkoronázott és élő király csak akkor szűnik meg király lenni, ha lemondott és az országgyűlés a lemondást tudomásul vette. Károly király azonban le nem mondott, a törvényhozás a lemondást tudomásul nem is vehette, tehát ő a törvényes királyunk (…). Hiányzott a felelős miniszter ellenjegyzése, mely nélkül minden királyi elhatározás érvénytelen (…) a kérdéses nyilatkozatot a király olyan magánembereknek adta, akik nem képviselték a főrendiházat (…) A kiadott nyilatkozat tartalmilag sem lemondás, csak azt mondja, hogy a király nem avatkozik a kormányzásba és hogy a magyar nemzetnek az államformára vonatkozó elhatározását elfogadja és semmi többet.”


Ifj. gróf Andrássy Gyula a szabad királyválasztókkal szemben egyértelműen kiállt IV. Károly mellett. A Tanácsköztársaság leverése után a közéleti vita már nem a köztársaság pártiak és a monarchiát támogatók között húzódott, mert a köztudatban Károlyi Mihály nevével fémjelzett Népköztársaság és a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság teljesen népszerűtlenné vált. Gróf Károlyi Mihálynak felrótták, hogy tehetségtelen politikájának következtében lettek rosszabbak a Trianoni békediktátum területi rendezései. A kommunisták pedig a kegyetlen terrorjukkal, harácsolásukkal vívták ki maguk ellen a magyar lakosság ellenszenvét. Ifj. gróf Andrássy Gyula nem is köztársasági álláspont, hanem a szabad királyválasztók ellen érvel tanulmányaiban, beszédeiben és újságcikkeiben is. IV. Károlyt alkalmasnak tartotta az uralkodásra. Kiváló képzésben részesült, de nem nevelték uralkodónak, hiszen születésekor még Rudolf volt a trónörökös. Az ő öngyilkossága után Ferenc József testvérének, Károly Lajosnak a fiai következtek. Ottó, azonban 1906-ban elhunyt, Ferenc Ferdinándot lelőtték Szarajevóban. Mivel Ferenc Ferdinánd morganikus házasságot kötött és ezért gyermekei nem lehettek trónörökösök, jöhetett a sorban IV. Károly. Károly bécsi bencés gimnáziumban tanult, de nyilvános érettségit Ferenc József tilalma miatt nem tehetett le. Prágában magánúton jogot és közgazdaságot hallgatott. Az I. világháborúban a frontra került, majd Ferenc József maga mellé vette, hogy megismerkedjen az államügyekkel. Ifj. gróf Andrássy Gyula személyesen ismerte Károlyt és tudta róla, hogy szimpatikus, jó kedélyű, közvetlen, a környezete is kedvelte, még Ferenc József is. Emellett kötelességtudó is volt és mélyen hívő katolikus. (IV. Károlyt II. János Pál pápa 2004. október 3-án boldoggá avatta.)
Ifj. gróf Andrássy Gyula reálpolitikusként, mikor látta, hogy az antant ellenzi IV. Károly visszatérését a magyar trónra, javasolta, hogy a nemzethez kell fordulni mert az minden jognak a forrása és ragaszkodni kell a történelmi alkotmányhoz és Szent István koronájához.


Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány