Kultúrfölény-koncepció első megfogalmazója, Ifj. góf Andrássy Gyula

Ifj. gróf Andrássy Gyula egyik legnagyobb érdeme a kultúrfölény elméletének megfogalmazása 1912-ben, jóval a trianoni katasztrófa és gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszteri tevékenysége előtt. A művészettel és kultúrpolitikával foglalkozó politikus a világháború előestéjén, a Nemzeti Szalon Almanachja hasábjain hívta fel a figyelmet, a magyarság csak kulturális téren, a művészeti életben elért eredményei által válhat a Nyugat szemében megbecsült néppé: „S mi különösen sokat nyerhetnénk a művészet által. Nyelvünket nem értik Európában. Tudományunk, szépirodalmunk nagyrészt zárt könyv az idegenek előtt. Nemzetközi hatást, tekintélyt, kulturális súlyt leggyorsabban és legbiztosabban művészetünkkel szerezhetünk. A művészet nyelve olyan világnyelv, amelyet mindenki megért. A magyar egyéniség a művészet alkotásaival válhatnék a leghamarabb és legbiztosabban ismertté. Iparunk nehezen versenyezhet más gazdag országok iparával. Ha ízlésünk, iparművészetünk s művészi alkotásaink erővel teljesen fejlődnének, túltennénk legközelebbi versenytársainkon, óriási lépésekkel haladhatnánk a gazdagodás felé. Művészetünk életerős és önálló fejlődése előmozdíthatná azt, hogy Európa helyes és alapos ismeretet szerezzen rólunk, érdeklődjék irántunk, hogy nemzeti önérzésünk erősödjék, hogy vonzó és hódító képességünk fokozódjék. Az igazi művészet azon tényezők egyike, amellyel belső értékünket növelni lehet. A művészet erősíti azt az “olvasztó felsőbbséget”, amely, mint Széchenyi mondja, “mindig győzött az erőszakon”, s amely nemzetünk létét jobban biztosítja minden más tulajdonságunknál. … A magyar géniusz már nem egyszer szép eredményt ért el, nem egyszer dicsőséghez jutott. Valóban érdemes művészi hajlamaink fejlesztésére komoly áldozatokat is hozni.”
A kultúra nemzetnevelő funkciójára, nemzetformáló és nemzetmegtartó erejére ifj. gróf Andrássy Gyula a következőképp mutat rá: „S a művészet nemcsak az egyes emberek életét teszi kellemesebbé, tartalmasabbá, nemesebbé, nemcsak az egyén nevelésének és lelke fejlődésének egyik legbecsesebb eszköze, hanem az a nemzeteknek is az erőforrása. Hódító hatalmat ad nekik és őket az emberiség jótevőivé és halhatatlanokká teszi.”
A trianoni tragédiát követően is centrális helyet foglal el a kultúrfölény kérdése ifj. gróf Andrássy Gyula eszmerendszerében. A nemzeti főváros hivatásáról szóló, a Magyar Helikon c. folyóiratban, 1920-ban napvilágot látott tanulmányában a klebelsbergi kultúrpolitika szellemében ír: „A külvilág mostoha helyzetét csak lelki erőnk, belső világunk harmóniája, a bennünk lévő kultúrértékek kifejlesztése ellensúlyozhatják. Az állam régi nagyságát csak a nemzet erkölcsi és szellemi nagysága állíthatja helyre. Csak kulturális fölényünk szerezheti vissza azt a világállást, azt a hatalmat, azt a tekintélyt, mely minket megillet, s melyet hibák és szeretetlenség következtében ideiglenesen elvesztettünk. És csak kultúrfölényünk fogja azt biztossá tenni és megtartani, amit a természet rendje, ügyes politika s kedvező szerencse visszaadhat. … De az akadályok legyőzhetők s minél nagyobb a veszély, annál nagyobb figyelmet kell az erőgyűjtés problémáira fordítani, annál tökéletesebb akarattal kell lelkünk egészségét megóvni s intenzív munkához látni a kultúra terén. Ez ma talán az egyetlen olyan terrénum, amelyen teljesen önállóak vagyunk, ahol nem kell idegenek beavatkozását, idegenek tutéláját eltűrnünk.” A nemzet kultúregységének hangsúlyozásával a határon túli nemzettestet még szorosabban kívánta bevonni a magyar kulturális életbe: „nagy, erőteljes kultúrmunkánkban kapcsoljuk be azokat a testvéreinket mind, akiket az igazságtalan ítélet tőlünk elválaszt addig is, míg az igazság, a jobb belátás és a természet törvényei újra érvényesülni fognak.”
Az 1921 májusában, két év után újra megjelenő, keresztény együttműködést szorgalmazó katolikus értelmiségi lap a Bangha Béla szerkesztette Magyar Kultúra ifj. gróf Andrássy Gyula A magyar értelmiség feladatairól c. tanulmányával indított, amely szintén a kultúrfölényben határozza meg a trianoni diktátummal kialakult politikai helyzetből kivezető utat. Aszétdarabolt országban hatványozott mértékben kell a kultúrát támogatni, mert csak a kultúra erejével lehet megteremteni a nemzet egységét: „De szent és mérhetetlenül komoly hivatása van a magyar intelligenciának a kultúra terén is. A jövőnk egyik legfőbb biztosítéka kultúránk értéke. Hisz a magyart nem tartja össze a törvény ereje, az államhoz való hűség gondolata, a közigazgatás hatalma, a hadsereg, a büntetőtörvény. A magyart csak a magyar géniusz, a magyar műveltség, a magyar érzés és lelkület tarthatja együtt. … Régi dicsőségünk csak a magyar lélek egységéből, kultúrájából foghat újra kinőni.”
A trianoni békediktátum igazságtalan voltának belátására csak a magyarság kultúrában elért eredményei döbbenthetik rá a Nyugatot: „ha megismerik kultúránk fölényét, ha meg is tudjuk tartani ennek a kultúrának vezető szerepét és felsőbbségét azon népekkel szemben, melyek széjjel tépték. … A világot ma újból uraló szellemi áramlatok a mi vitorlánkat fogják dagasztani s nekünk fognak használni. Szolgálja tehát a magyar intelligencia a magyar kultúrát azzal a tudattal, hogy a kultúrversenyben elfoglalt helyünk legjobb ajánlólevelünk, legerősebb propagandaeszközünk lesz.”
Ifj. gróf Andrássy Gyula a kultúrpolitikában központi szerepet szánt a fővárosnak, mint a magyar nép „összes kultúrképességeit kifejlesztő szellemi gócpontjának”. A nemzeti főváros hivatása c. tanulmányában egy igazi kulturális központot vizionál: Budapest ne csak „egy modern gazdasági energiaközpont” legyen, “hanem a nemzet igazi szíve maradjon, a nemzettel érezzen s a magyar nemzeti kultúrának emporiuma legyen. … Értesse meg önmagát az idegennel, a szépség, a művészet, az ízlés nemzetközi örökké igaz nyelvével, legyen képes az idegent is lebilincselni és szórakoztatni, de mondanivalója, szellemi életének tartalma legyen és maradjon magyar, és pedig tősgyökeres, intranzigens magyar. Ez a magyarsága éppoly kevéssé legyen kérkedő, hencegő, soviniszta és mesterségesen erőltetett „magyar stílus” -szerű kotyvalék, mint idegent majmoló, értéktelen kópia és modernizálás; hanem a magyar nép őszinte és becsületes megnyilatkozásában álljon, abban, hogy a magyar őseredeti ösztöneit s a nemzeti géniusz legmélyebb sugallatát követi. Tehát ne hanyagoljuk el, ne fejlesszük vissza a fővárost, ne áldozzuk fel a polgárságot, hanem tereljük energiáit jó irányba.”
A főváros stratégiai elhelyezkedése, a Duna geopolitikai jelentősége a magyar kultúrfölény megvalósítását is lehetővé teszi: „Európa kezdi belátni a Dunának, mint forgalmi vonalnak rendkívüli fontosságát. … A nyugatot és a keletet a Dunának kell újra összekötnie, … komoly kilátás van arra, hogy a Duna vize az életnek, a forgalomnak, a kereskedelemnek, Európa újra elrendező szolidaritásának egyik hatalmas tényezője legyen” és „különféle nemzetek országútjává váljék. Mily nagyfontosságú lehet Magyarországra nézve, ha az egész Dunának legszebb, leghatalmasabb városa a magyar főváros lesz.”
Bár Budapest „Európa legszebb fekvésű fővárosa, … sajnos, a természet adományait nálunk nem használták ki” és elrútítottuk környezetünket. A természeti adottságai miatt Budának különösen fontos helyet jelöl ki: „E tekintetben nagy szerep vár Budára. Buda természetes hivatása a modern nagy fővárost, a gazdasági élet gócpontját a múlthoz, a szép természethez és a vidékhez kapcsolni. … Milyen nagyszerű, felejthetetlen, elragadó benyomást tesz a szép kultuszának élő lélekre a nap, a hold és a város ezerféle fénye által színezett hatalmas víztömbünk csillogása a hegyek masszív, nyugodt hátterével. … Legyen Buda a csendes, idegerősítő kultúrmunka fészke. A tudós, a művész találja itt meg azt a szép természetet, amely őt és alkotásait mentesíti; találja itt azt a nyugodt, egészséges miliőt, mely az erőfeszítéseket megkönnyíti, találja itt meg azt a nemzeti atmoszférát, mely alkalmas érzéseit helyes irányba tereli, azt a szellemet, mely nemcsak a múló sikert, nemcsak a hasznot keresi, hanem az igazi belső tartalmat és magában az alkotásban látja célját, abban találja örömét.”
Saját korszakának közgondolkodását ifj. gróf Andrássy Gyula megelőzi a természet- és műemlékvédelem felismerésében is: „Álljunk minél többen a mentőakció élére. Ha meg tudjuk önmagunkat, a mi szűkebb otthonunkat, a mi városrészünket védeni, az egész várost megmenthetjük. … A fákat sem kíméljük; mind nagyobb területeket építünk be, óriási házakkal, ízléstelen tömbökkel álljuk el a kilátásokat, rontjuk el kies városunk művészi hatását. … Védjük meg az éltető, frissítő és díszítő növényzetet, az ózontermelő fákat, ahol még vannak és kutassuk fel, ápoljuk, tartsuk épségben, szeretettel és gonddal a múlt még megmaradt emlékeit. … Éljen ez a múlt mindennap közöttünk. Szeressek és védjük e múlt minden, még oly kicsiny emlékét is.”
Felhasznált irodalom:
-Ifj. gróf Andrássy Gyula: A magyar értelmiség feladatairól. In: Magyar Kultúra. Főszerkesztő: Bangha Béla, Felelős szerkesztő:Dr. Czapik Gyula, VIII. évf. 1. sz. 1921 május. 3-13.o.
-Ifj. gróf Andrássy Gyula: A nemzeti főváros hivatása. In: Magyar Helikon – Társadalmi, Kritikai és Közgazdasági Szemle. Főszerkesztő: Várady Géza. I. évf. 1920. 2. szám. 53-58.o.
-Ifj. gróf Andrássy Gyula: Előszó. In: A Nemzeti Szalon Almanachja – Almanach (Képzőművészeti Lexikon). Szerkesztették: Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernő. 11-18.o., Bp., 1912, Légrády testvérek Nyomdája.

Készítette:
Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány