200 éve született Andrássy Gyula gróf

Csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyula katolikus grófi családban született 1823. március 8-án Oláhpatakon. Apja, Andrássy Károly (1792–1845) liberális politikus, a főrendi ellenzék tagja, a Tisza-szabályozó Társulat elnöke, Széchenyi István barátja, anyja Szápáry Etelka grófnő (1798–1876) volt. A harmadik gyermek Gyula és testvérei, Kornélia (1820–1836), Manó (1821–1891) és Aladár (1827–1903) a főúri családoknál szokásos módon házitanítót kaptak, Peregriny Elek „teljesen magyar szellemben” nevelte őket.

Középiskolai tanulmányait a sátoraljaújhelyi piaristáknál végezte, majd a pesti egyetemen jogot hallgatott. Ezt követően tanulmányútra indult német földre, Franciaországba, Angliába és Spanyolországba. Első politikai felszólalását Zemplén vármegye 1844. szeptember 25–27-i közgyűlésén mondta. 1845. szeptember 6-án a megye táblabírájává választották. 1845–1846-ban több cikket írt a Pesti Hírlapba. Hazatérve 1845 augusztusától részt vett az Első Magyar Tisza-Gőzhajózási Társaság megalakításában, decemberben a szabolcsi testület elnökévé, a társulat alelnökévé választották, e tisztét 1848/49-ben is betöltötte.

1847. október 14-én, Lónyay Gáborral együtt, Zemplén vármegye követévé választották. Az 1847/48. évi országgyűlésen az ellenzék szűkebb tanácskozó testületének tagja volt. Részt vett a vukovár–fiumei vasút ügyében kiküldött országgyűlési bizottság munkájában. Tagja volt az alsótábla 1848. március 15-én Bécsbe utazó küldöttségének is.

A forradalom győzelme és az első, felelős magyar kormány megalakulása után, 1848. április 22-én Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára a nádor Zemplén vármegye főispánjává nevezte ki, május 10-én a megye közgyűlésén felolvasták Lónyay és Andrássy követjelentését, s beiktatták Andrássyt főispáni tisztébe. Ezt követően június 26-ig személyesen elnökölt a megyei közgyűléseken. A népképviseleti országgyűlésen két minőségében: hivatala révén és született főrendként a felsőház tagjaként vett részt.

1848. július 4-én mint az egyik legfiatalabb tagot a felsőház ideiglenes jegyzőjévé választották. Ő „jegyzette” és írta alá az első két ülés jegyzőkönyveit. Másnap, 5-én a leadott 99 szavazatból 83-at kapva Andrássyt a felsőház végleges jegyzőjévé választották. Tisztét 1848. október 9-ig töltötte be. Július 5-én a házszabály és az igazolások, 6-án a felsőházi megjelenési jog, 8-án a felsőház reformja, 21-én a válaszfelirat, a két Ház közötti kapcsolattartás ügyében szólalt fel. Július 14-én beválasztották a trónbeszédre adandó válaszfeliratot megvitató és készítő, 25-én az uralkodóhoz, Innsbruckba vivő, 14 tagú felsőházi küldöttségbe.

Augusztus 26-án a délvidéki táborba utazott gr. Károlyi György, Bónis Samu és br. Prónay István társaságában, s másnap megérkeztek a verbászi táborba, de már 29-én vissza is indultak. Andrássy szeptember 3-án visszatért Zemplén vármegyébe, s 4-én részt vett a megyei közgyűlésen. Szeptember 27–28. körül megjelent a dunántúli magyar fősereg velencei táborában, s a 29-i pákozdi csatában parancsőrtisztként vett részt. Október 1-jén már Pesten volt, s a képviselőház és a felsőház aznapi ülése Móga János altábornagy jelentése alapján neki is köszönetet szavazott a pákozdi csatában tanúsított magatartásáért.

Október 8-án a Pestre érkező Zemplén megyei önkéntes mozgó nemzetőrzászlóalj tisztjei felkérték, hogy vegye át a zászlóalj parancsnokságát. Október 9-én az Országos Nemzetőrségi Haditanács és a Hadügyminisztérium kinevezte őrnaggyá és a zászlóalj parancsnokává. Október 10-én a zászlóaljjal elindult a parndorfi magyar táborba, s 15-én megérkeztek oda. Andrássy a zászlóalj élén részt vett az október 30-i schwechati csatában, majd november 11-én átadta a zászlóalj parancsnokságát gr. Bethlen Ferenc századosnak.

Visszatért a fővárosba, ahol a Tisza-Gőzhajózási Társaság ügyeivel foglalkozott. November 30-án az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) kinevezte az országgyűlés november 23-i határozata alapján Kolozsvár feladása ügyében kiküldött bizottságba, de a bizottság végül meg sem kezdte működését. December 28-án az OHB megbízta, hogy vizsgálja meg a Zemplén megyei bizottmány december 18-i ülésén történteket. Andrássy 1849. február 17-től a megyében volt, a vizsgálatot március 6-án zárta le. Ezután folyamatosan az időközben felszabadult megyében tartózkodhatott. Április 6-án állítólag részt vett az isaszegi csatában és a 19-én a nagysallói ütközetben. Április végén a fővároson át Debrecenbe utazott, május 19-én a minisztertanács határozata alapján gr. Batthyány Kázmér külügyminiszter Isztambulba küldte. Ezzel egy időben címzetes huszárezredessé nevezték ki az 5. (Radetzky) huszárezredbe.

Ezt követően rövid időre visszatért a fővárosba, állítólag részt vett Buda bevételében is. A független magyar állam követeként 1849. május 29-én Debrecenből Pancsovára utazott. Belgrádban találkozott a szárd konzullal és Hasszán pasával, akitől útlevelet kapott. Tárgyalt Ilja Garasanin szerb belügyminiszterrel és Dragojlo Kušljan horvát lapszerkesztővel is. Június 24. körül érkezett Isztambulba. A török kormány nem ismerte el Magyarország diplomáciai képviselőjének, de ismételt osztrák követelésekre sem utasította ki.

A szőlősi (világosi) fegyverletétel után, szeptember elején diplomáciai összeköttetéseit kihasználva mindent megtett annak érdekében, hogy a török Porta ne adja ki a magyar és lengyel menekülteket Ausztriának és Oroszországnak, s szeptember 11-én Kossuthhoz írott levelében a muszlim vallásra történő áttérésre igyekezett rábeszélni a menekülteket. 1849. november 25-én elhagyta Isztambult, és Párizsba utazott. 1850-ben cikket írt az Ecclectic Review-ba, amelyben az osztrák–magyar kiegyezés mellett nyilatkozott. 1852-ig aktívan részt vett a párizsi emigráció munkájában. Közben a pesti cs. kir. haditörvényszék 1851. szeptember 21-én, távollétében halálra ítélte, és in effigie kivégezték.

1856. július 9-én Párizsban feleségül vette Kendeffy Katalin grófnőt (1830–1896). Gyermekeik: Tivadar (1857–1905), Ilona (1858–1952) és Gyula (1860–1929) voltak.

Kisebbik fia, Gyula, több párt alapítója és vezetője, a király személye körüli miniszter (1894-1895), belügyminiszter (1906-1910) s a Monarchia utolsó közös külügyminisztere (1918) lett.

1857-ben amnesztiáért folyamodott, majd ezt megkapva, 1858-ban hazatért. 1861-ben Sátoraljaújhely országgyűlési képviselőjévé választották. Deák Ferenc politikai táborához csatlakozott, május 23-án nagy hatású, szellemes beszédben követelte „törvényes, szentesített jogainkat, semmi egyebet”.

Az 1865-1868. évi országgyűlésen döntő szerepet játszott. 1865. december 20.–1866. április 16. között a képviselőház egyedüli, ezt követően 1867. április 8-ig első alelnöke volt. Deák Ferenc mellett főként ő valósította meg a kiegyezést. Maga Deák nevezte őt „providenciális embernek.”

1867. június 4–8. között a nádorhelyettesi tisztet töltötte be, így Andrássy tette fel a Szent Koronát az alkotmányra ekkor felesküdött I. Ferenc József fejére.

1867. február 17.–1871. november 14. között Magyarország miniszterelnöke volt. Egyidejűleg – 1867. február 20-tól 1871. november 14-ig – a honvédelmi tárcát is betöltötte, jelentős érdemeket szerezve a magyar honvédség megszervezésében.

1871. november 14.–1879. október 8. között Andrássy a Monarchia közös külügyminisztere, 1871. november 13.–1872. január 15. és 1876. június 11.–augusztus 14. között közös pénzügyminisztere is volt. A négy évszázados Habsburg-uralom időszakában ő volt a legmagasabbra jutó magyar politikus.

1878-ban a berlini kongresszuson a Monarchia számára felhatalmazást szerzett Bosznia és Hercegovina megszállásához.

1879. október 8-án lemondott közös külügyminiszteri posztjáról azt követően, hogy aláírta a Németországgal kötött kettős szövetséget.

Ezután visszavonulva a politikától a Tisza-Völgyi Társulat központi bizottságának elnöke lett.

Cs. kir. valóságos belső titkos tanácsos, 1867-től a Szent István-rend nagykeresztese, 1869-től szolgálaton kívüli honvéd ezredes, később vezérőrnagy, majd 1878-tól altábornagy, 1888-tól tiszteletbeli lovassági tábornok volt. 1877-től az Aranygyapjas-rend lovagja, a Máltai Lovagrend nagykeresztese, a spanyol grand címet viselte. 1876. január 10-től az Akadémia igazgatósági, 1888. május 4-től pedig tiszteletbeli tagja lett.

1890. február 18-án, Fiume mellett, Volosca községben érte a halál. A tőketerebesi mauzóleumban feleségével együtt alussza örök álmát.

Halála után a kormány törvényjavaslatban foglalkozott a politikus emlékének megörökítésével. 1890. július 16-án Szapáry Gyula gróf miniszterelnök vezetésével emlékbizottság alakult. A szóba jöhető helyszínek közül a Közmunkatanács elnökének, Podmaniczky Frigyes bárónak a javaslatára az új Országház előtti teret fogadták el a készülő szobor helyeként.

A pályázaton végül Zala György művét ítélték a legjobbnak. Zala személyesen is ismerte Andrássyt, díszmagyarban, nyugodtan léptető lovon ülve örökítette meg a kiegyezés miniszterelnökét.

A talapzatot oravicai márványból Foerk Ernő készítette. Két oldalát nagyméretű bronz domborművek díszítették, amelyek Andrássy politikusi pályafutásának egy-egy eseményét, az 1867-es koronázási ünnepséget, illetve az 1878-as berlini kongresszust örökítették meg. A szobrot maga I. Ferenc József avatta fel 1906. december 2-án az Országház déli szárnyánál.

1945-ben, a Kossuth híd építése miatt a szobrot lebontották, de akkor még úgy tűnt, hogy csak ideiglenes jelleggel, mert rendkívül precízen szedték szét és szállították raktárba. 1947-ben Csillag István a szobor talapzatának egy darabjából faragta ki József Attila emléktábláját. A szobor bronzanyagát valószínűleg a Sztálin-szobor készítéséhez használták fel. Helyére 1980-ban a Marton László által készített József Attila szobor került.

2015-ben a Steindl Imre Program keretében készült el az eredeti szobor mása, amelyre a Bencsik Alkotóközösség művészei kaptak megbízást. Engler András a lovat, Polgár Botond az alakot mintázta, Meszlényi János a bronzöntést végezte. A szobrot 2016. szeptember 13-án Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Tarlós István, Budapest főpolgármestere avatta fel.

Hermann Róbert

Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány
kuratóriuma